Kő-árok teljesítménytúra, 21K

A Kő-árok teljesítménytúra október 1-jén indult Csesznekről a Veszprémi Bridzs és Tájékozódási SE szervezésében. Ha már amúgy is otthon voltunk azon a hétvégén a Bagolyvári futás miatt, vasárnapra pont kapóra jött ez a túra. Dave, húg és én vágtunk bele a kalandba.
Útvonal
Csesznek – Ördög-árok – Gézaháza – Károlyháza – Zörög-tető – Csesznek
Táv: 21 km, Szintidő: 6 óra Szint: 410 m
Reggel 8-kor lehetett leghamarabb elindulni, mi nem sokkal később értünk a rajt helyszínére, az Erzsébet Vendégházhoz. Regisztráció után vidáman indultunk el, örömködtünk, hogy nem az ágyban fetrengünk, hanem a természetet járjuk, milyen jó is ez. Akkor még nem tudtuk, milyen megpróbáltatások várnak ránk.
Cseszneki vár
Az első km-eken jól haladtunk, kellemes volt a hangulat. Béna voltam, és a kétliteres vizesflakont leejtettem a földre, de úgy, hogy a műanyag kilyukadt, és spriccelt a szénsavas víz. 😀 Az első nehézség akkor ért, mikor eltévedtünk. A túraút egy kanyart írt le, mi viszont nem vettük észre, és egyenesen mentünk tovább, ahol további tanácstalan túrázóba botlottunk. Egy kiszáradt folyó medrében találtuk magunkat, ami köves meg sziklás volt, akár az Ördög-árok is lehetett volna, azzal a különbséggel, hogy nem az volt. 😀 
Ez a látvány megérte az eltévedést
Elfecséreltünk vagy 20 percet, mire megtaláltuk a helyes utat. Ekkor értünk be az árokba, ami minden volt, csak nem könnyű terep. Idegeskedtünk, mert az első EP egy szurdok volt, ahol selfie-t kellett csinálni. Kissé kiakadtunk, hogy most komolyan ez a feladat, miért nem lehet egy kódot kirakni egy fára helyette. Úgy éreztük, rég többet mentünk, mint 6 km, tuti elhagytuk azt a helyet, aztán kiderült, hogy nem. 
Ördög-árok
Beértük a korábbi társaságot egy nagy sziklaomlásnál, ők mondták, hogy ott kell. Ez volt a Gizella-átjáró. Oké, megcsináltuk a képet. Aztán konstatáltuk, hogy a sziklán fel kell mászni, drótkötel volt a sziklához rögzítve meg kis lépcsőfokok néhol a lábnak. Felkapaszkodtam egy darabon, bár kételkedtem, hogy fel tudok mászni, de onnan már egyszerűbbnek tűnt előre, mint hátra, úgyhogy végigmásztam. Annyira nem volt para, de azért valamennyire mégis. Én rudazok, elbírom a saját súlyomat, és elég erősen tudok szorítani, de nem tudom, egy átlagemberke mennyire bírja el magát és mennyire fogja biztosan a kötelet. A többiek a lépcsőn kerültek, mert persze volt ilyen opció is, csak sokkal hosszabb volt úgy az út.
Sziklamászás
Amikor rádöbbentünk, hogy ez még csak 6 km volt, az egészen elkeserített. Nagyon elment az idő, nem így terveztük. Ráadásul az árok még messze nem ért véget, a turistajelzés hektikusan volt felfestve, az itiner elnagyolt, a terep továbbra is sziklás, mászós. Nem voltunk nagyon boldogok. Az a helyzet, hogy mire kiértünk az Ördög-árokból, totál elfáradtunk. 10 km-nél, Gézaházánál volt egy EP, ott olyan fáradtnak éreztem magam, mint máskor a túra legvégén. Innentől csak vonszoltuk magunkat. Az időnk fele rég letelt, mielőtt a táv fele meglett volna.
Mesés őszi színek
Megzuhanva, erőltetett menetben caplattunk Károlyháza felé. Ittunk egy-egy vígaszsört, kicsit tényleg segített. A Zörög-tetőn nyáron jártunk már, nem is kellett a térképet nézni. A hegytetőről Vinye felé kellett menni, majd egy ponton elkanyarodni Csesznek felé. Itt is dohogtam magamban, mert totál félreérthető volt az itiner, és csak azért tudtam, merre kell menni, mert már jártam arra. Még mérgesebb lettem, amikor az út egy dzsumbujba vezetett, ahol embermagasra nőtt a gaz. Látszott, hogy csak azért van egy kis ösvény taposva, mert aznap jártak már arra előttünk. Itt az itiner már olyan pontatlanságokat is tartalmazott, hogy “(a jelzés) egy magaslesnél kanyarodik be” – nem volt magasles, csak egy ottfelejtett létra, vagy “megyünk tovább, a sárga kereszt jelzésen, amiből sokat sajnos nem látni” – végig volt festve az út rendesen. Szóval egyáltalán nem up-to-date az itiner, ami elég bosszantó, hiszen pont az ilyen kis részleteken múlhat egy eltévedés. 
Egyértelműen itt ért a túra mélypontja, az órámra nézve szembesültem vele, hogy már egy óránk sincs hátra, kilométerből viszont még legalább 5. Fájt minden lépés, csak bámultam a földet és emelgettem a lábam, közben reménykedtem, hogy minél tempósabban teszem ezt. A többiek is hasonló állapotban voltak, nem nagyon szóltunk egymáshoz. Kicsit megnyugodtam, amikor nagy sokára elértük a 82-es főút alatt átvezető alagutat, de onnan még fel kellett mászni a várhoz, ahonnan még 150-200 m a cél. Nem esett jól az emelkedő, Dave le is maradt, mi pedig küzdöttünk, hogy felérjünk. 5 óra 50 percnél jártunk, mikor megérkeztünk, azaz még 10 percünk marad a szintidő végéig. Pecsételés után szaladtam ki Dave elé, már láttam feltűnni, és bíztattam, hogy siessen, még beér. Ő pontosan 6 óra alatt teljesítette a túrát. Hihetetlen, mennyire kikészített minket az árok, nem gondoltam volna. Keményen megküzdöttünk ezért a kitűzőért. (Oklevél nem járt sajnos.)
Eszegettünk gofrit, ittunk egy sört, majd elindulhattunk visszafele a 82-eshez ugyanazon az alagúton át, mint amin egyszer már átkeltünk. A buszról Dave-vel Zircen szálltunk le, még boltba akartunk menni és nagyanyámat meglátogatni, majd mindezek után gyalog sétáltunk el hozzánk. Hogy is mondjam, leginkább vonszoltuk magunkat. Az estére betervezett iszogatásnak igen hamar vége lett, hullafáradtak voltunk. 😀 

@page { margin: 0.79in } p { margin-bottom: 0.1in; direction: ltr; line-height: 120%; text-align: left; orphans: 2; widows: 2 } a:link { color: #0000ff }

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s