UkRAJna – day 01 – Kijev

Ukrajna nem kifejezetten egy klasszikus nyaralási célpont. Az ominózus zebegényi lagzin merült fel először az ötlet, hogy ebben a hatalmas országban töltsünk pár napot. Én akkor éppen a Kanári-szigetekkel szemeztem; mióta jár arra a wizzair, megfizethető a repjegy, és szállást is egész jó áron találtam. De ahogy Zizi, aki egy évet Ukrajnában töltött, egyre lelkesebben mesélte, milyen fasza helyek vannak ebben a méltatlanul alulértékelt országban, egyre jobban megtetszett a gondolat, hogy ott nyaraljunk. A Kanári-szigetek olyan sztenderd, na de Ukrajna! A lagzi után nem sokkal elkezdtünk tervezni. Mire eljött az utazás napja, minden le volt szervezve: szállások, utazások lefoglalva vagy kifizetve, a megtekintendő látványosságokat pedig előre kigyűjtöttük magunknak. Nem volt más dolgunk, mint egy-egy hátizsákkal felszállni a Budapest-Kijev járatra szeptember elsején. (Úgy megtetszett az észtországi hátizsákos lét, hogy ide se akartam bőröndöt vinni.)

A repülőút eseménytelen volt. A kijevi reptéren ellenőrizték az útlevelünket, minden probléma nélkül bejutottunk az országba. Fura volt újra cirillbetűs helyen lenni (2013-ban jártam Oroszországban, azóta nem voltam cirill betűs területen.). A tourinformos bódéban szereztünk térképet – csak német nyelvű volt, de sebaj, beszélek németül. Beszereztem egy prospektust, ami valahol mérhetetlenül szomorú: arról nyugtatgatja a nagyérdeműt, hogy bár háború van, de Kijev egyébként biztonságos, nem kell félni. Ilyeneket írnak, mint:

“What is the guarantee of my safety when staying in Kyiv?
– there are no military conflicts in or near Kyiv
– there are no acts of terrorism in Kyiv
– there are no political unrest in Kyiv
– 9963 police staff and special units in Kyiv that is more than in any city of Ukraine.”

(Most csekkoltam egy 2015-ös adatkikérést, a budapesti rendőrségi állomány akkor volt 7098 fő. Budapest 2 milliós város, Kijev 3 milliós. Meg kérdéses, hogy a police staff-ba beletartoznak-e az irodisták, mondjuk ez kérdéses a budapesti adatok esetében is.)

Majd a prospektus azt ecseteli, mennyit esett a hrivnya értéke, és milyen olcsó a város. Kicsit szürreális azzal érvelni, hogy gyertek ide, szarban a gazdaságunk, az emberek nyomorognak, de legalább ti örültök majd, hogy mennyire olcsó minden.

Hívtunk egy Ubert – hálistennek Ukrajnában még van, a nyaralás alatt nagyon megkönnyítette az életünket. Mivel szemtelenül olcsó volt, Uber Black-et hívtunk – és még cukorkát is kaptunk a sofőrtől.

Tarashoz igyekeztünk, Zizi barátjához, akinél a következő három éjszakát töltöttük. Egy elképesztő magas, kaptárszerű épület sokadik emeletén lakik, amit egy rakás ugyanilyen böszmenagy épület vesz körül. Ez volt az első dolog, ami feltűnt Kijevben: minden hatalmas és monumentális.

Lepakoltuk a holminkat, elmentünk ebédelni egy tatár étterembe (életem legjobb saslikját ettem), majd elindultunk várost nézni. A Kreschatykon, Kijev főutcáján közelítettük meg a Majdant, a Függetlenség terét.

Majdan Nezalezsnosztyi

Az első, ami feltűnt, az a nyüzsgő élet: a fűben mindenfelé baráti társaságok üldögéltek, emberek olvasgattak és napfürdőztek, csak a turisták mászkáltak az emlékmű körül. Régen egy Lenin-szobor állt itt, annak a helyére került az Ukrajna függetlenségét jelképező emlékmű.

Freedom is our religion

Az út túloldalán hatalmas betűk hirdetik angolul és ukránul egy óriási molinón, hogy a szabadság a vallásunk – egyértelmű utalás a 3 évvel ezelőtti eseményekre. A környék egyébként tele van emléktáblákkal, gyertyákkal, egy helyen a barikád maradványait hagyták meg, egy másikon pedig két lelőtt ember körvonalát festették a járdára ott, ahol feküdtek. Hátborzongató. Közben nagyon fura volt ott lenni a téren, amit annyit láttam felvételeken, de mindig csak forradalmi állapotában. Most olyan békés volt minden.

Erőltetett mosoly – ők a nem jó arcok

Egészen addig, amíg az első turistalehúzó bandába nem futottunk. Három jelmezes fiatal leszólított minket, és mindenáron fotózkodni akartak velünk. Én nagyon mentem volna elfele, mert zavaróan rámenősek voltak, de valószínűleg meglátták a pillanatnyi elbizonytalanodást valamelyikünkön, és addig csesztettek, amíg nem fotózkodtunk velük. A végén természetesen pénzt kértek, amit persze tudtunk, hogy így lesz, de pofátlanul nagy összeget kértek azzal indokolva, hogy diákok és magas a tandíj. Szabadulni akartunk, odaadtuk, és örültünk, hogy végre békén hagynak. Zizi utólag mondta, hogy ez igaz is lehet, mert tényleg elég szívás most egyetemistának lenni Ukrajnában. Mindegy, annyira nem volt kedves fogadtatás ez Kijevtől, amolyan tanulópénznek elmegy, bár eddig is tudtam, hogy ilyenekkel nem szabad leállni.

Arch of Diversity

Folytattuk inkább a sétát. Viszonylag céltalanul mászkáltunk, de hamar belebotlottunk a népek barátságának állított ívbe. Ez a hatalmas építmény 1982 óta áll a helyén, akkor még az orosz és az ukrán népek barátságát volt hivatott szimbolizálni. Ez az üzenet ma annyira nem állja meg a helyét, és Ukrajnában amúgy is nagyon megy a “dekommunizálás”, így mikor az Eurovíziós Dalfesztivált a városban tartották, szivárványszínűre festették, és kinevezték Arch of Diversitynek. Ettől nyilván nem minden ukrán volt boldog, főleg a homofóbok nem. Hogy ma mi a pontos funkciója, azt nem tudom, mindenesetre monumentális – ahogy minden Kijevben.

Kilátás az ívtől

Meglepő módon egyébként búcsú fogadott minket az emlékműnél: körhinta, dodzsem, célba lövés. Nem tudom, mennyire általános ez, mindenesetre nem teljesen illett a helyhez ez a kirakodóvásári hangulat.

Továbbsétálva erdős-parkos szerpentinen jutottunk a Dnyeper partjára. Akár a Gellérthegyen is lehettünk volna: romantikus hangulatú hegyoldal után a széles folyó partjára értünk. A Park hídon, ami biciklis és gyaloghíd, átballagtunk a helyi Margit-szigetre. Kiválasztottunk egy szimpatikus utat, és megindultunk a sziget belseje felé. Még a hídról láttam, hogy a folyópart egy szakaszon homokos, és emberek strandolnak. (A fenti képen is látszik egyébként a jobb felső részen.) Meleg volt, legalább a lábam bele akartam lógatni a vízbe.

Homokos folyópart, a Park-híd és az ív

Meg is álltunk a parton, bokáig meg is mártóztam a vízben. Még örömködtem is, milyen király, itt ez a hangulatos kis sziget szabadstranddal, mekkora menőség, de kár, hogy nincs nálam a fürdőruhám. Később kiderült, hogy tilos a vízben fürdeni, mert olyan baktériumok vannak a Dnyeperben, amik emberre veszélyesek. Hm, well, még jó, hogy nem volt nálam fürdőruha. Apropó víz: Ukrajnában nagyon nem javasolt csapvizet inni; nem is a víz, hanem a vízvezetékek állapota miatt. Azért az sem mellékes, hogy a folyóvizekbe ömlik az ipari szennyezés, a tisztító berendezések meg elavultak. Szóval ha Ukrajnában jártok, csak az ásványvíz jöhet szóba, ha jót akartok.

Szerencsére megvan még mindkét lábam

Kanyarogtunk még a szigeten, és egészen indokolatlan dolgokba futottunk bele: a parton családi grill folyt, odébb egy sátortábort találtunk, amit egy rakás kutya őrzött – rendes kerítés nem volt, úgyhogy csak reménykedtünk, hogy nem akarnak megenni. A szigeten tűnt fel először, mennyi kóbor kutya mászkál a városban. Ezek egy része sárga bilétát kapott a fülébe, amit ekkor nem értettem, de később Zizi ezt is elmagyarázta: indult egy ivartalanítási program, ahol befogják a kóbor állatokat, elvégzik a műtétet, kapnak oltást, majd ezzel a bilétával engedik el őket. A biléta jelzi, hogy a jószág kezelve lett.

Kicsit megfáradtunk, úgyhogy egy büfénél a fantasztikus orosz/ukrán tudásunk segítségével kértünk két sört. A hely pizzéria is volt egyben, és két kóbor kismacska kunyizta a tésztamaradékokat. Legjobb hely! Az egyiket meg is tudtam simizni. ^_^ Sajnos jó képet nem tudtam lőni róluk, túl sokat mocorogtak.

A sör után visszasétáltunk a túlpartra a szigetről. A híd közepén megálltunk, és végignéztünk egy bungee jumping ugrást, majd a híd lábánál elborzadva figyeltük a vattacukrost, aki a legnagyobb lelki nyugalommal tekerte bele a cukorfelhőbe a körülötte dongó darazsakat. A Dnyeper partján egy dombos vonulat fut végig, tele fákkal és parkokkal, erre mentünk tovább.

Mariyins’ky palats

A Marinszkij palotánál lyukadtunk ki. A palota a 18. század közepén épült barokk stílusban. Itt szállt meg II. Katalin, mikor 1787-ben Kijevben járt. Az épület a forradalmi bizottság székhelye volt az oroszországi polgárháborúban, majd mezőgazdasági iskola, később múzeum működött benne. A II. világháborúban az épület csúnyán megsérült, persze helyreállították. Ma az ukrán elnöki hivatal rezidenciájaként funkcionál.

A parkos sétányról több helyen is kilátópontokat találtunk a város túlfelére. Nos. Az a helyzet, hogy ez nem amolyan tipikus “rálátsz a városra és elalélsz a szépségétől” hely. A Dnyeper túloldalán elterülő városrész egy panelrengeteg, amit a szovjet időkben húztak fel. Nem egy szívderítő látvány a beláthatatlan távolságig elterülő betonsivatag. És az összes kilátópontról ugyanaz a kép fogadott.

Túlpart

Kezdett sötétedni, mi pedig fáradni. Azon kezdtünk tűnődni, hogy lassan el kéne indulni Tarashoz, de még a Maidant útba akartuk ejteni. Nagyon jó döntés volt. A téren hangos zene szólt, és a szökőkutak a zenéhez illően táncoltak, közben színes fények világították meg őket. Mint a Margit-sziget szökőkútja, csak százszor monumentálisabb, és jobb a zene.

Azért ez nem kicsi vízsugár
Szökőkutak hada

Vicces volt, ahogy a glóbuszra visszacsapódó víz a körülötte állókra fröcsögött. 😀

Egész sokáig üldögéltünk itt, az idő kellemes volt, a zene jó, az egész vízjáték elképesztő hangulatos. Méltó zárása volt a napnak. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s