Az útvonal lilával van jelölve a térképen

Útvonal: Fenyőgyöngye –Libanoni Cédrus–Hűvösvölgy–Határ-nyereg–Hármashatár-hegy–Virágos-nyereg – Csúcs-hegy – Csúcs hegyi menedékház

Látszik a Hármashatár-hegy

Meglepően forgalmas volt a környék aznap, több futóversenyt is tartottak, és szerintem túrából is több volt. Vicces volt, ahogy mindenki bizalmatlanul méregette a másikat, aki olyan irányból jött/arra ment, ami az ő térképe szerint nem a helyes irány. Itt aztán nem lehetett bekövetni más indulókat, sose lehetett tudni, ki melyik rendezvényen vesz éppen részt.

Emlékhely a vitorlázó reptéren

A Hármashatár-hegyre menet történt a túra legcukibb pillanata. A túraút házak között haladt, és az egyik háznál egy nagy kutya lófrált a kerítésnél. Észrevettünk a földön egy teniszlabdát. Hamar kikövetkeztettük, hogy a kutya azért várakozik a kerítésnél, mert szeretné visszakapni a labdát. Fox visszadobta neki, a kutya pedig azonnal rávetette magát. 😀

HHH

Felüdülés volt, hogy kivételesen a Hármashatár-hegyről másztunk le a Virágos-nyeregre, és nem fordítva. Túl sokszor kellett már a Virágos-nyeregtől felmásznunk, és egyszerűen gyűlöljük. Az, hogy felmászol egy meredek emelkedőn, aztán le, aztán megint fel, az borzasztó. Lefelé tűrhető volt. 

Csúcs-hegyi-nyereg kilátás

A Csúcs-hegyi-nyereg is ismerős volt, egyszer már jártunk erre, amikor a Kálvária-hegyre másztunk fel. Az meglepő volt, mikor bringával jött szembe egy srác, hiszen egy nagyon keskeny és meredek ösvény vezet a hegyoldalban, én még gyalog is veszélyesnek éreztem.

Nagyon benéztem a térképet, mert még meg voltam róla győződve, hogy legalább 10 perc gyalog a következő EP, mikor egyszer csak ott állt egy bácsi pecséttel. Innen már csak pár km volt a cél, a Csúcs-hegyi menedékház. 

Célfotó xD

Beérve az meglehetősen kiábrándító volt, hogy néhány vihogó, az asztalt csapkodó tinédzser ült a célban, akik láthatóan nem vágták, mit csinálnak egyáltalán. Megkaptuk az utolsó pecsétet, de külön rá kellett kérdeznünk, hogy kitűzőt kapunk-e. Gondolom érettségihez szükséges közmunkában voltak ott, vagy én nem tudom, de látszott, hogy nincsenek teljesítménytúrához szokva. Akármekkora is a táv, egy erős kézszorítás mindig jólesik az embernek a célban, na itt nem volt ilyesmi, még oklevelet se kaptunk. A kitűző ráadásul egy vékony gumis anyagból készült plecsni, se nem tartós, se nem elegáns.  Kaptunk viszont ebédet, az nagyon finom volt, jóízűen megettük.

Leves!

Összességében kevésbé volt megterhelő a túra, mint a szintidő kiderültekor tippeltem. Menni kellett, de azért nagyjából még így is kényelmes tempóban haladtunk. A táj szép volt, az útvonal második fele izgalmas – az első felét már bejártuk párszor. Az Ördög-árokhoz képest kellemes séta volt ez, pont erre volt szükségünk.