UkRAJna – day 05 – Odessza vol 02

Amit Odesszában mindenképpen látni akartunk, azok a híres katakombák. A 19. században kezdtek a város alól mészkövet bányászni, ennek köszönthetően alakult ki a katakombarendszer. 1917-ig intenzíven folyt a kitermelés, ebben az évben tiltották csak be a városközpont alatti bányászatot. Az üres járatok kiváló búvóhelyként szolgáltak a polgárháború alatt a bolsevikok, a II. világháború alatt a partizánok számára, békeidőben pedig csempészek és bűnözők tanyáztak benne vagy használták csempészáruk és fegyverek raktáraként.

Nagyon le akartunk jutni, de alig találtunk használható információt arról, hogyan tudnánk ezt megtenni. Találtam néhány privát túrát ígérő irodát online, de vagy nem volt aznapra túrájuk, vagy sokkal korábban be kellett volna jelentkezni. Tudtam, hogy a városban két helyen is le lehet jutni. Az egyik múzeumotmeg is találtam, de hiába töltöttem ki az előregisztrációs lapot, egy válasz e-mailt se kaptam, és kicsit túl turistalehúzósnak tűnt az egész a beállított, nagyon korabelies, nagy kosztümös képekkel. Amit találtam, az a Museum of partizan glory. (Nem él a link, de itthagyom, hátha egyszer megjavul.) Erről megtaláltam egy utazó leírását, és ő nagyon odavolt érte. Az egyetlen probléma, hogy a városközponttól messze van, Nerubajszke településen, ami már Odessza külvárosa. Hívtunk egy Ubert, és csak lassan kezdtünk gyanakodni, amikor Ózd jellegű ipartelepek és tehervagonos vonatok között autóztunk át. Sofőrünk egy ortodox templom előtt rakott ki minket, nem sokkal attól a ponttól, ami a google maps szerint a múzeum bejáratát jelölte.

Igen ám, de a térkép által jelölt helyen nem volt semmi, csak egy domboldal, épülő házak és veszettül ugató kutyák. Többször megnéztük, jó helyen járunk-e, de pontosan ott álltunk, ahol a térkép szerint lennünk kéne. Hamar rájöttünk, hogy itt valami nem stimmel. Kezdődött a szenvedés. Próbáltunk GPS koordinátákat szerezni a helyhez, de amit nagy nehezen találtunk online, és még megfelelő appot is tudtunk letölteni hozzá, az a tengerbe mutatott. Találtunk a múzeum holnapján egy telefonszámot, fox felhívta. A baráti társaságunk már sokat hallott Igorról, akinek bizony a jó anyukáját. Ez a nevezetes Igor vette fel a telefont, és törve bár, de beszélt angolul. Kértük, mondjon egy címet, ami alapján megtaláljuk a múzeumot. Igor közölte, hogy ő azt nem tud mondani, mert a múzeumnak nincs címe, és ez nem így megy, ő akkor tudná megmutatni, hol van, ha ott lenne. Kérdezzünk meg valakit az utcán, és különben is, minek mentünk oda, ha azt se tudjuk, hova megyünk. És ezzel el is köszönt. Mi meg csak pislogtunk.

Nem volt mit tenni, kinéztünk egy szimpatikus lányt, aki egy irodává alakított bodéban üldögélt. Bementünk hozzá, és előadtuk a gondunkat. Érdekes módon a fox telefonján megnyitott térképen azonnal meg tudta mutatni, hol a múzeum bejárata, ami a Tsentralna és a Pastera utca kereszteződésében található. Igor, ennyit te is tudtál volna mondani. 10 perc séta után ott voltunk a sárga mészkőbe vájt alagútrendszer bejáratánál. 
Bejárat
A falba egy kis bódét vájtak, ott ült két néni, akiktől jegyet vettünk, 200 hrivnya körül volt a jegy. Az előzetes internetes kutakodásom eredményeképpen tudtam, hogy van angol nyelvű vezetés, így azt kértünk. Mondták, hogy 5 perc (ez a pjáty minút gyakran hangzott el ukrajnai ottlétünk alatt), amiből lett vagy 20, de már ráértünk. Megérkezett a túravezetőnk, egy alacsony, napbarnította bőrű ukrán férfiember, aki olyan tipikus szláv akcentussal beszélte az angolt, mint a filmekben, öröm volt hallgatni, de komolyan. Kiderült, hogy 2 éve tanul csak angolul pont azért, hogy angol nyelvű túrákat tudjon vezetni – ahhoz képest azért elég jól beszélt. Ő vitt körbe minket az egykor partizánok lakhelyéül szolgáló alagutakban. 
Konyha
Női háló bejárata – a tükör kötelező kellék
Családi ágy
A katakombák itt 12-14 méter mélyen találhatók a föld alatt. A hőmérséklet állandóan 10 fok körül van, nyáron kicsit hűvösnek érződik. 
Még az asztal is kőből van
Nem csak a partizán mozgalom központja volt itt, 1941-ben óvóhelyként használták a helyiek és a környékbeli falvak lakosai, amikor a román-német csapatok 73 napig ostromolták a várost. Azt csak most olvastam, hogy miután bevették a várost, az oroszok felrobbantották a bevonuló csapatok katonai parancsnokságának az épületét, amire válaszként a románok 3 nap alatt (!) 54ezer (!) zsidót és oroszt végeztek ki, utána egy hónapon belül további 19ezer civilt végeztek ki, 45ezret pedig deportáltak. Ilyenkor elgondolkozom, mennyire undorító állat az ember. 
Dolgozószoba

Rádiós szoba
A partizán főhadiszállás kilométerekkel az általunk bejárt részektől helyezkedik el, de jelenleg víz alatt áll. A föld alatti ellenállás fő alakja egy Vladimir Volodtsov-Badajev nevű férfi volt, aki 70 társával együtt élt és munkálkodott a járatokban. Információkat szereztek és szabotázsakciókat hajtottak végre. 
A barikád. 
Föld alatti művészet
A fenti barikád 1941-ből származik, és a bejárattól vezető folyosó végén állt. Két napon keresztül védték itt a bejáratot a német-román csapatok elől, és nem sikerült betörniük. Nem is csoda, a vaksötétben nem is láthatták a folyosó végén rájuk váró mesterlövészeket. 
Tanterem 1941-ből
Padok a tanteremben
Alvóterem
Láttunk falrajzokat is 1944-ből. Az egyiknél a vezetőnk nagyon felvidult, amikor mutatta. Tudta, hogyan mondjuk magyarul azt, hogy ‘húsvét’. :O A kép egy húsvéti locsolkodási jelenetet ábrázol, és egy szlovák származású partizán rajzolta. 
Húsvéti locskoldodás
Sarló és kalapács 1944-ből
Hitler karikatúrán
A szellőzés és a vízellátás is megoldott volt a föld alatt. A levegő különféle természetes és mesterséges szellőzőnyílásokon jut le a katakombákba, a vízellátást pedig kutakkal oldották meg. A nyílásokon keresztül a földfelszínről ételt juttattak le a fentiek, és az információcsere is ezen keresztül zajlott. 
Korabeli emlékek

Sejtettem, hogy lesz valami bizniszelés, elő is került egy lenines érme, amit a guide felajánlott vásárlásra. Fox akart belőle, 200 hrivnyáért árulta a fószer. Utánanéztem később, a vaterán már 600 Ft-ért lehet ugyanilyet kapni, de azért mégiscsak más Odesszából hazahozni egy érmét, mint a neten venni. 
Múzeum
A séta a partizán múzeumban ért véget, amit 1969-ben alapítottak. Korabeli plakátokkal, fegyverekkel, újságcikkekkel, kitüntetésekkel volt tele. Nem nagy, egy terem mindössze. 
Emlékmű a múzeum bejáratánál. A szoborcsoport szimbolikus, egy tengerész, egy munkás, egy párttag, egy nő, egy idős és egy fiatal csap fel partizánnak. A felirat szövege: “A katakombák sötétjét és Odessza fekete éjszakáit a ti szíveitek világítják be. A győzelem dicsőségéért ti áldoztátok fel magatokat.”
Maga a túra nem volt hosszú, szűk egy óra körülbelül. A végén Fox megvette a pénzérmét, amivel az összes készpénzünk elfogyott. A vezetőnk ajánlgatta, hogy szerez nekünk taxit, de Uberrel akartunk visszamenni. Abba nem gondoltunk bele, hogy viszonylag a világ végén voltunk, ahova nem éri meg a belvárosból kijönnie senkinek utasért. Az Uber app mutatja, ha valaki a közelben végez fuvarral, és az, hogy eljön-e érted, csak akkor derül ki, amikor a fuvar végeztével elfogadja vagy elutasítja az új utat. Fél óra elteltével egy taxist is megkérdeztünk, de ő nem akart Odesszáig bemenni. Busz járt 10 percenként, de nem volt elég készpénzünk, bankautomata pedig sok-sok kilométerre volt csak. Legalább egy órát vártunk, mire valaki értünk jött. A sofőrünk egy jókedélyű, kövérkés srác volt, aki bár nem nagyon beszélt angolul, de próbálkozott, és látszott rajta, hogy szívesen beszélgetne. Ha jól értettem, extra mákunk volt, mert ez volt az utolsó fuvarja aznapra, utána mennie kellett dolgozni. Halleluja, hogy elvitt minket, már azon gondolkoztunk, hogy elindulunk gyalog, hiszen minél közelebb vagyunk a városhoz, annál több esély van rá, hogy valaki felvesz. 15 km lett volna a teljes táv.
A nagy izgalmakra pihentünk egyet a szálláson, és este folytattuk a kalandozást. Arcadiába akartunk eljutni, Odessza üdülőövezetébe, ahol állítólag a legkirályabb a tengerpart. Fogtunk egy Ubert, és fél óra utazás után huszonemeletes hotelmonstrumok között szálltunk ki a kocsiból. Egy sétálóutca vezetett a tengerhez, két oldalán éttermek, aquapark, kaszinók, ruha- és szuvenírshopok. A tenger partja homokos, akár kellemes is lehetne, ha nem lengené be iszonyat büdös halszag. A vízből kisodródott tengeri növényhalmokat munkásfiúk söpörték és hordták el. 
Hold és tenger
Egyáltalán nem volt meleg a víz, de megmártóztam benne, hiszen a Fekete-tengerben még nem fürödtem soha. Több helyen is azt olvastam, hogy ez a legjobb strand Odesszában… hát, két nappal később a csórinak titulált strandon jártunk, az is ugyanannyira volt koszos, mint a menő strand, sőt, sokkal hangulatosabb volt. 
Tenger és hold éjszaka
A rövid strandolás után megvacsoráztunk egy étteremben, és evés közben a mellettünk lévő zenélő szökőkutat hallgattuk. Vacsora után visszaübereztünk a hostelhez. Másnap korán kellett kelnünk, mert indult a buszunk Vylkovoba, az ukrán Velencébe. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s