A kikötő felé sétáltunk, mert meg akartuk tudni, milyen sétahajózási lehetőségek közül választhatunk. Illetve a „milyent” azt tudtuk, csak a mikor volt kérdéses. Az irodát, ahova mentünk volna, zárva találtuk, így elengedtük aznapra a kérdést. 

Jobban felcsigázta az érdeklődésünket a lanovka, amit előző este a buszból leszállva már messziről láttunk. A Fløibanen 1918 óta üzemel, tengerszint felett 320 méter magasra visz, és a pálya hossza majdnem 1 km. 

Érdemes legalább egyszer felülni rá, bár tény, hogy egyáltalán nem olcsó mulatság: 95 NOK (3000 HUF) a retúrjegy, 50 NOK (1600 HUF) az egyirányú. A kilátás elképesztő a Fløyen-hegy tetejéről, bár ebből nem sokat láttunk, a sűrű havazás lerövidítette a látótávolságot, de még így is látszott, hogy szép időben gyönyörű lehet.

Volt egy túra a Stolzekleivenre, amit meg akartunk volna tenni, 15 km-es. A hegyre felérve megnyugodtunk, hogy jól tettük, hogy elhalasztottuk: a túra egy lépcső megmászásával indult volna, és a Fløyenen ért volna véget. Hóban, jégben lépcsőt mászni nem lett volna túl szerencsés. Akkor döbbentünk rá, mekkora a lefagyott hómennyiség, amikor rájöttünk, hogy a kilátónál, ami egy nagy jeges domboldalnak tűnt, valójában lépcsők és padok (!) is rejtőznek a hó alatt. 

Spontán elindultunk az egyik úton a közeli Brushytten felé. Igazi mesevilágban sétáltunk óriási fenyőfák között, szakadó hóesésben, kanyargó erdei úton. A hó ropogott a lábunk alatt, és nem győztünk örömködni azon, hogy egy képeslapban sétálunk.

A síelőkkel és szánkózókkal alig bírtuk kerülgetni egymást, de szerencsére nem szenvedtünk sportbalesetet.

A fenti képen egy hóborította lóitató látható. Az 1890-es években nyílt meg a Fløyen tetején az első étterem, és elkezdtek utakat építeni a hegyen. A turistákat és az építőanyagokat lovaskocsikkal juttatták fel, ezért több helyen itatók szegélyezték az utat. 

Elképesztően idilli szépséges volt a táj. 

A Brushytten csak 1,8 km-re fekszik a Fløibanentől, nem igazán fáradtunk még el, ezért kacérkodtunk a gondolattal, hogy folytatjuk a sétát a Rundemanen toronyhoz. 

A Blåmanen hegy mellett vezetett egy út. Hamarosan korlát szegélyezte a hóban taposott ösvényt, mellettünk szakadék, felettünk a kopár hegyoldal. 

Azóta is azzal vigasztalom magam, hogy belátó voltam és józan, nem pedig gyáva, de egy ponton szóltam foxnak, hogy én nem megyek tovább. Az ösvény a korlát felé lejtett, csúszott, és a korlát alatt hatalmas lyukak tátongtak, ergo ha megcsúszol, semmi garancia, hogy nem csúszol ki alul. Nem éreztem biztonságban magam, így visszafordultunk. 

Kisebb korlát

Azt csak két nappal később vettük észre, hogy egyébként lett volna a hüttétől egy másik út, a télre javasolt útvonal, a hegy másik oldalán.

A szürke-piros bódé a Blåmanen

Visszamentünk a kis kabinhoz, ami csak vasárnaponként van nyitva néhány óra erejéig.

Havas Szonja

Havas mink

Elindultunk a Fløyen felé, de egy elágazásnál a Skomakerdiket tó felé indultunk, és a befagyott tótól mentünk vissza a kiindulópontra.

Romantikus fotó párás kerettel

Nem volt egy hosszú túra, de hóban caplatni meglepően fárasztó. A hóesés és a táj együtt és külön-külön is gyönyörű volt.

Valahol a padon és a táblán túl van egy tó a hó alatt

Kiderült, hogy ez a Norvégia egy kifejezetten veszélyes hely: külön tábla hívta fel rá a figyelmet hogy ne ijesszük meg a bébi dínókat, és ne is etessük őket, mert a végén még meg találnak enni.

Norvég humor

Hogy felmelegedjünk, beültünk a Fløistuen Caféba, ami az egyik kedvenc helyünk lett azonnal. A kávézóban nagy faasztalokhoz lehet leülni, a padokon valamilyen állat bundája szolgál párnaként, a forró csoki és a kardamomos csoki pedig szuperfinom.

Szíverősítő

A pultnál olyan kedvesen mosolygott a lány, és végig olyan közvetlen és vidám volt, hogy öröm volt nézni. Addig üldögéltünk, amíg újra minden végtagunkat éreztük, és készek voltunk egy újabb sétára.

Köd

Az a kemény, hogy mire kiértünk, már akkora köd volt, hogy a kilátóból egyáltalán nem látszott a város. Nagyon reménykedtünk, hogy lesz még szép idő, amíg ott vagyunk, és láthatjuk a teljes panorámát fentről. (Spoiler alert: láttuk.)

Boszorkányveszély

Boszorkányvadászveszély

Úgy döntöttünk, lefelé nem lanovkázunk, kipróbáljuk a gyalogutat. Hosszabb és kanyargósabb volt, mint amire számítottunk, és még ez is szépséges volt. Útközben boszorkányokra, boszorkányvadászokra figyelmeztető táblák mellett haladtunk el, csúszkáltunk a jeges úton, befagyott vízeséseket nézegettünk.

Szerpentin

 Ahogy lejjebb értünk, előbukkant a város a felhők alatt.

Várossasolás

Vicces volt, ahogy néha tipegve próbáltunk haladni, mellettünk meg elhúzott egy-egy síelő vagy szánkózó emberke. Sőt, futóval is találkoztunk!

Méretes vízesés

És a folytatása

Leérve kicsit megint átfagytunk, sötétedni is kezdett, úgyhogy visszamentünk a szállásra pihenni és vacsorázni. Találtunk egy kisboltot, láthatóan olcsó hely volt, a legtöbb turista itt vásárolt. Beszereztünk zsemlét, sajtot, vajkrémet, holland paradicsomot, és fejedelmi lakomát csaptunk a szálláson, mellé 2,4%-os sört kortyoltunk. Norvégiában is állami alkoholboltok üzemelnek, amik szombat este 6-kor zárnak, és hétfő 10-kor nyitnak újra. Mi bőven este 6 után voltunk boltban, és az ottani készletből is csak ezt az egy gyenge sört lehetett megvenni. Különösebben nem volt finom, de nagyon rossz se volt.

Esteledik a városban

A meleg (feltekertem minden létező fűtőtestet) szobában éreztük, hogy jobban elfáradtunk, mint gondoltuk, ezért az aznapi kalandozásnak véget vetettünk. Próbáltunk korán aludni menni, hogy másnap hamar indulhassunk várost nézni.

McDonals’s – ahogy Stockholmban, itt is legalja helynek számít

Éjszaka megint ment az őrjöngés az utcán meg a diszkóban. Ezúttal füldugó se kellett az elalváshoz, olyan fáradt voltam.