Bogival magunk mögött hagytuk az IFUSCOt és Tartut, hogy újra felfedezzük Viljandit, ahol előző évben olyan fájóan rövid időt töltöttünk. “Annyira sajnáltam, hogy ilyen kevés időt hagytunk Viljandira, vissza kell még mennem, muszáj rendesen megnéznem.”– írtam a tavalyi beszámolómban. Nagy boldogság, hogy egy év elteltével sikerült rendesen felfedeznünk a várost. ^_^

Viljandi területe már réges rég lakott volt, erre utalnak az i.e. 5. századból származó régészeti leletek. Első írásos említése 1154-ből származik, Al-Idrisi arab földrajztudós világatlaszának egy feljegyzésében tűnik fel. A Kardtestvérek Rendjének volt sokáig a székhelye. A 14. században a város fontos állomása lett a Hanza Szövetség Oroszország felé utazó kereskedőinek. A viljandi erőd építése 1224-ben kezdődött, és a 17. századig rendkívül erős és jó védelmi  rendszerű vár volt, amikor is a lengyel-svéd háborúban lerombolták. A várost ma az észt kulturális fővárosként is emlegetik, a Viljandi Népdalfesztivált minden évben megtartják. Idén Magyarországot a Gatyamadzag zenekar képviseli, de járt már a fesztiválon Sebestyén Márta is. (Nem teljesen értem a rendszert, mi alapján lépnek fel magyarok ilyen gyakran, elég kevés a külföldi előadó.) 

Úton a várba

Tartuból óránként indulnak buszok Viljandiba. Észtországban többféle busztársaság járatai között válogathat az ember, ha országon belül utazna. Sok járattal van jelen a Luxexpress, az Ekspress Auto vagy a Estonian Lines. A jegyárak és szolgáltatások társaságonként változóak. A nagyobb városokban automatákból és a jegypénztárnál lehet jegyet venni, de online is megvásárolhatóak, sőt, a legtöbb társaság elfogadja a telefonon bemutatott jegyet. Viljandiba 6 euró volt a jegy, az út pedig kevesebb mint másfél óra. 

Szabadtéri színpad a romok között

Egy nagyon cuki házikóban szálltunk meg, elképesztően bájos volt, és tényleg olyan, mint a képeken. Bogival lepakoltunk, kicsit pihentünk, majd én visszamentem a buszmegállóba, hiszen hamarosan érkezett fox. Fox szombaton jutott el Rigán keresztül Tallinnba. Vasárnap délelőtt buszra szállt ő is, hogy Viljandiban találkozzunk. Meg is érkezett szerencsésen, úgyhogy hármasban indulhattunk várost nézni. A Kohvik Fellinben eszegettünk kezdésként – nagyon tudom ajánlani, iszonyú cuki kis kávézó meglepően nagy ételválasztékkal.

Imádom ezeket a kerek köveket

Kaja után a már emlegetett vár felé vettük az irányt. Leültünk a romok mellé, és néztük, hogyan csillognak a napsugarak a Viljandi tó tükrén. Az egy jó, nyugodalmas fél órácska volt, kellemes melegben, napsütésben, nyugalomban.

Rippsild

Nem menünk át a Rippsilden, a tavaly dzsungelnek tűnő erdőben sétáltunk egy kis ösvényen. Annyiból csalódás volt, hogy a fák egy részét kivágták, korántsem volt annyira rejtélyes és csalogató a vár körüli erdősáv így.

Itt tavaly erdő volt.

Azért így is jó volt látni de nem volt annyira természetközeli élmény, mint reméltem. Legalább már nem hajt a kíváncsiság, hogy mi lehet ott.

Kondase Keskus, művészeti múzeum.

Visszasétáltunk hát a belvárosba. A Kondase Keskus az a múzeum, ahová a már tavalyról ismerős eperszobrok vezetnek.

Víztorony

A víztoronynál megálltunk. 2 euró volt a jegy, úgy döntöttünk felmegyünk. A tornyot 1911-ben építették, és vagy 50 évig üzemelt rendeltetésszerűen. Sokáig üresen állt, majd 2001-ben felújították és megnyitották a panorámára vadászók számára.

A fehér épület a városháza, rávetül a víztorny árnyéka

Annyira helyesek ezek a házak!

Fent több kiállítást is meg lehet nézni, nem csak a kilátást. Ezek kisebb tárlatok csak: egy helyi pilótáról láttunk bemutatót, festményeket nézegethettünk, és régi képeket a városról.

Viljandi tó

Nem akartuk kihagyni a tóparton heverészést. A magaslatból leereszkedtünk a vízparta. Belelógattuk a lábunkat a vízbe, kifejezetten hideg élmény volt.

Kissé morcos észt cica

Keringtünk még egy sort a városban, mire megtaláltuk a megfelelő helyet a vacsorához – bár az is igaz, hogy nem volt túl nagy a választék, vasárnap este 8 körül nem sok hely volt már nyitva.

fox, hinta, eper

A Tegelaste  Tubába ültünk be végül. Ételben ennyi kaprot még nem láttam, mint amit ott kaptam: a grillsajtomon, a krumplin, és még  a hozzá adott szószban is eszméletlen mennyiségű kapor volt. Még szerencse, hogy már megbékéltem vele, és nem utálom annyira, mint gyerekkoromban.

A vacsora és két sör után visszasétáltunk a kis apartmanba. Másnap ha nem is korán, de kelnünk kellett, hiszen szétváltak útjaink: Bogi Tallinn felé vette az irányt, mi pedig vissza Tartuba.