Bécsi egynapos kiruccanás

Egy héttel a kassai kiruccanás után, december 16-án megint úton voltam, ezúttal kishúg és jóanyám társaságában. Kishúg szeretett volna Bécsbe menni. A fedősztorija az volt, hogy a karácsonyi vásárt akarja megnézni, de igen hamar kiderült, hogy valójában a Klimt és a Monet kiállítás érdekli. Nem vagyok nagy rajongója a bécsi Christkindlmarktnak, egyáltalán nem bántam, hogy nem azon van a hangsúly. Szívesen megyek Bécsbe még úgy is, hogy nem a kedvenc városom, de szeretem az utazás élményét megosztani másokkal, és amúgy is imádok utazni. 
Flixbusszal mentünk, nekem ez volt az első utam velük, és alapvetően elégedett vagyok: olcsóbb volt a vonatnál, a menetidő sem volt számottevően hosszabb, nem fizettem a helyért, mégse ültettek nagyon szét minket, időben indultunk, időben érkeztünk, jófej sofőrökkel utaztunk, és lehetett használni a wc-t útközben. Az egyetlen furcsaság, hogy a jegyvásárlás után a bankom zárolta a számlámat, mert gyanús pénzmozgásnak ítélték a tranzakciót, szóval nem tudom, milyen szerveren keresztül történik a fizetés, de egy telefonhívás után feloldották a zárolást. 
Reggel 7-kor indultunk a Népligetből. Meglepett, hogy a buszállomásra kellett menni, megszoktam, hogy a nemzetközi buszok a Szöglet Presszó elől indulnak. Eseménytelen utunk volt, az egyetlen izgalom a hó és a havas táj volt. 10 óra előtt már Bécsben voltunk, az Erdberg nemzetközi buszpályaudvaron szálltunk le. Nem terveztünk tömegközlekedni, de a Belvedere, első állomásunk majd egy óra sétára lett volna, úgyhogy vettünk inkább egy napijegyet 8 euróért. Abszolút megérte, gyalog nem fért volna bele a betervezett program a napba, és hullafáradtak lettünk volna, pedig így is eléggé elfáradtunk. 
Felső-Belvedere
No de Belvedere. A legegyszerűbb út a metró+vasút kombó volt. Sikerült is abszolválnunk, a Quartier Belvedere-nél szálltunk le, de egész végig azon f*stunk, hogy a napijegy vajon érvényes-e a vonatra is. Elvileg az, kalauzzal nem találkoztunk, nem cáfolt rá senki. Az aluljáróból kisétálva gyorsan irányba kerültünk, és besétáltunk a Belvedere parkba. Az épület előtt karácsonyi vásár volt, de mi mentünk célirányosan a bejárat felé. Online már megvettük a jegyeket (15 euró volt a felnőtt jegy), úgyhogy nem számítottunk sorbanállásra. Így is lett, a helyszíni jegyvásárlókat kikerülve azonnal bejutottunk. A ruhatárhoz gigasor állt, pénzbe is került, ezért nem akartuk leadni a cuccokat, de egy teremőr figyelmeztetett, hogy le kell adnom a hátizsákot (10 literes kishátizsák, kicsit nevetéges, hogy nem vihettem magammal), de van az alagsorban értékmegőrző, ami ingyenes. Ingyenes is volt abban az értelemben, hogy a bedobott 1 vagy 2 euróst a végén visszakapod – még szerencse, hogy volt nálam korábbi utazásokból megmaradt apró. Mindenesetre tényleg kényelmesebb volt táska nélkül mászkálni.
Belülről
Felsétáltunk az emeletre, és a kiállítás bejáratánál találtuk magunkat, itt is fél perc alatt bejutottunk. Akkor nem volt nagy sor, de mire mi végeztünk, rengeteg helyszíni jegyvásárló várta, hogy bejusson. Komolyan, ez az online jegy mintha valami VIP jegy lett volna, nem is értem, mások miért nem vették meg előre.

Belvedere park

Szégyen,de Klimt neve nekem nem sokat mondott eddig, régen volt már az a művészettörténet óra gimiben, azóta meg nem nagyon foglalkoztam ilyesmivel. A kiállítás tetszett, szép képeket láttunk, kedvet is kaptam hozzá, hogy jobban elmélyedjek a témában. Szeretek festményeket nézegetni, megnyugtat.

Ebéd (Anett fotója)

Mire végeztünk az épület két szintjének bejárásával (a Klimt csak egy fél szintet töltött be), beütött az egy hét nem alvás (Lassi tördelés utolsó hajrája), a hatnapos munkahét, a kávénemivás és a koránkelés, úgy éreztem, menten elalszok. Féltem, hogy így maradok, keserves nap lett volna, de a Hundertwasser ház alatti kávézóban a capuccino és a világbajnok vaníliafagyis-tejszínhabos, még meleg apferstrudel helyretett.

Kishúggal Hudertwassernél

A Hundertwasserhausról most nem írok részletesen, két éve már megtettem. Szép még mindig, és láthatóan népszerű a turisták körében. A kávézóba alig tudtunk leülni, tele volt folyamatosan, pedig emlékszem, két éve mi voltunk az egyedüli vendégek. Karácsony előtt biztosan megnő a forgalom.

Stephansdom

Jóllakottan metróztunk el a belvárosba, a Stephansdomnál szálltunk le. Ha már ott voltunk, bementünk a templomba, és az ingyenesen látogatható részeit megnéztük.

A Stephansdomnak van egyébként szép magyar neve is, Szent István-székesegyház, de nem nagyon hallottam még így emlegetni. Már a 12. században templom állt a helyén, ezt építették át több alkalommal, míg a mai gótikus formáját el nem nyerte. Nevét az első keresztény vértanúról, Istvánról kapta. 1945-ben a háborúban kigyulladt és részben leomlott, de szinte azonnal elkezdték az újjáépítését – a mai napig restaurálják, ezért is van szinte mindig felállványozva.

Falfestés

Az Albertinára siettünk, a Monet kiállítás helyszínére. Itt is ugyanazt tapasztaltuk, mint a másik kiállításon: hihetetlenül hosszú sorok, amik mellett mi vidáman elsétáltunk az előre megváltott jegyeinkkel (16 euró volt a felnőtt jegy), és azonnal bemehettünk. Annyiból élvezetesebb volt a Monet, hogy itt részletes leírásokat kaptunk a képek mellé, a festő életét is bemutatták és a művészettörténeti jelentőségét is elmagyarázták. Ahogy a Klimten, itt is sokan voltak, de lehetett normális tempóban haladni. Monet havas képei nagyon tetszettek, tényleg elképesztő, mennyire vissza tudta adni a tél ezernyi árnyalatát.

Épület díszítése

Elégedetten libegtünk ki olyan másfél órával később, addigra még nagyobb lent odakint az épület előtt a sor. Szerettem volna beülni a Sacher Caféba enni egy igazi Sacher tortaszeletet, de nem volt szerencsénk: a kis kávézóba az ajtón kívül állt a sor. Beálltunk megnézni, milyen gyorsan halad, de nem tudtuk kivárni, lehet, hogy egy óra múlva kerültünk volna sorra, annyi időnk nem volt.

Glühwein

A Rathausplatz karácscsonyi vásárába, a tömény karácsonyi őrületbe még elmerültünk, hogy egy bódék közötti, kevesek által ismert csendes helyen megigyunk egy forralt bort. Az itókától jókedvűen metróztunk vissza az Erdbergre, este 7-kor már indultunk is vissza Budapestre.

Ez a kis kirándulás bár fárasztó volt, mégis feltöltött; a kiállítások változatossá tették a napot,  az meg sikerélmény volt, hogy én kalauzoltam húgékat a városban. Örülök, hogy tudtam mutatni nekik egy-két izgalmas helyet, és úgy tűnt, élvezik a városnézést, aminek a programját én állítottam össze. Jó utazni, de az élményt másokkal megosztani még jobb. Arra meg külön büszke vagyok, hogy mindenhol németül beszéltem, megértettek és én is megértettem mindent. Nagyon jó érzés újra németül tudni.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s