Bakonycsernye túra: Csikling vár és Kisgyón

Az elmúlt hónapban elég sokat jártam a Bakonyban, egyik alkalommal húgékat látogattam meg Bakonycsernyén, ahova nemrég költöztek. A szomszédokat leszámítva egy nyugodt, igazi falusias részen laknak, nem messze a fenyőerdőtől. A lakásból a kilátás egy mezőre és az erdőre nyílik, nagyon idilli. Az erdő közelsége azt is jelenti, hogy lehet túrázni! 
A túra útvonala (https://turistautak.openstreetmap.hu)
Az útvonalat tervezésnél az volt a fontos, hogy a Csikling vár és az egykori bányásztelepülés, Kisgyón útba essen. Ehhez az út elején a zöld, majd a piros túrautat kellett követnünk, a végén pedig áttértünk a kékre. Ránézésre 15 km-nek tűnt a táv. Nem volt egyébként egyszerű az útvonalat megtervezni, a túrautak eléggé elkerülik a falut.
Húg és az erdő

A kirándulást a fenyőerdőben kezdtük húggal kettesben. Megmutatta, merre tévedtek el legutóbb sógorral, – ez ilyen pozitív eltévedés volt, mert igazából csak nekiindultak az erdőnek, és nagyon szép útvonalat találtak, amit a térképek se jelölnek. Előző este esett, elég sáros volt néhol az út, akadtak szúnyogok is, de nagyon szép volt az erdő! Mondtam már, hogy a fenyőfák a kedvenc fáim?

Fenyves
Virág

Egy kis tanya mellett értünk ki, ahol tehenek sziesztáztak a mező közepén. Ahogy közeledtünk, a tehénbikák fenyegetően felálltak, és úgy maradtak egészen addig, amíg a látóterükből ki nem kerültünk. Nem aggódtam, mert kerítés választott el tőlük, de nagyon aranyos volt ez a terület-és családvédő kiállás. Esküszöm olyan mérgesen csapkodtak a farkukkal, mint Bumbika szokott. 

Bocik!

Visszajutottunk a házak közé, és rátértünk a zöld jelzésre. Utolért minket fox is, aki esetében ébredéskor még kétséges volt, hogy csatlakozik-e, de sikerült összeszednie magát. Célzóvízként alkoholmentes gyümölcsös sört hozott nekünk, jólesett a nagy melegben. 

Sűrűben

Kisétáltunk a faluból, és újra belevetettük magunkat az erdőbe. Megkezdtük a lassú emelkedést a fák között. Utunk során volt, hogy bokáig érő sáron caplattunk át, fakitermelés, vadászlesek mellett sétáltunk el, mozgó bokrok ijesztegettek, és néha az esőcseppek is elkezdtek hullani. 

Rengeteg vadászles volt az út mentén

A várhoz a piros jelzésen lehet a legegyszerűbben eljutni, ahova két útvonalon tudtunk rácsatlakozni: vagy továbbmegyünk a zöld és a piros találkozásáig, de az hosszabb lett volna, vagy átvágunk a piros kereszten. Ez utóbbit választottuk, de mikor megláttuk a sötét kis ösvényt, egy harmadik opció mellett döntöttünk: egy betonozott úton jártunk éppen, és a térkép szerint később is le lehet csatlakozni róla és átvágni a dombon a pirosig.

Pók készül ebédelni

Megtaláltuk az egyik ösvényt, amin át lehetett jutni a pirosra, de egyszer csak egy hatalmas ketrecbe botlottunk. Kevés olyan hátborzongató dolgot tudok elképzelni, mint egy üres ketrec az erdő mélyén. A vadászok használhatják? Nem lepne meg. Az ösvény nagyon összeszűkült, és a gps alapján nem is ott voltunk, ahol az útnak át a dombon lennie kellett, úgyhogy inkább visszafordultunk.

Ketrec az erdő mélyén

Mentünk hát tovább a betonúton. Nézegettem, milyen lehetőségeink maradtak. A legtöbb térkép szerint ez az út egyszer csak véget ér, de találtam egyet, amin egyértelműen látszott, hogy nincs vége, és egészen a várig vezet valami ösvény. Utólag azt mondom, hogy jobban jártunk volna, ha a piros kereszten megyünk végig, és nagy tanulság, hogy az, hogy egy térkép jelöl valamit, az összes többi pedig nem, az mindig nagyon gyanús. 

Úttalan utakon

A betonozott út tényleg véget ért, de egy ösvényben folytatódott. Ez az ösvény egyszer csak kettévált. Tanakodtunk, melyiken menjünk, és azt választottuk, amelyik régebbinek tűnt. Fák hajoltak sűrűn az út fölé, mi pedig sáros, csúszós dagonyában evickéltünk felfelé a domboldalon. Nem egyszer majdnem visszacsúsztam. Mikor nagy nehezen feljutottunk, egy még keskenyebb ösvényen tudtunk továbbmenni. Egy idő után elbizonytalanodtunk, a gps szerint távolodtunk a helyes iránytól, és egyre inkább úgy tűnt, hogy vagy egy nagyon ritkán használt úton járunk, vagy vadak által kitaposott ösvényen. A sűrűsödő vaddisznódagonyák ezt az elméletet erősítették, úgyhogy újra visszafordultunk. 

Kiszáradt folyómederben sétálva

Ilyen azért még nem nagyon fordult elő a túrázós munkásságunk során: igazából eltévedtünk. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy visszamenjünk a betonútra, és a ketrec melletti ösvényt újra megpróbáljuk, de a térképemen láttam, hogy valójában nem vagyunk messze a vártól légvonalban, csak kitaposott utunk nincs oda. Már láttam magam előtt a cikket a helyi online magazinokban, hogy “budapesti turisták eltévedtek a bakonycsernyei erdőben, rendőrök és polgárőrök indultak a keresésükre”, és elképzeltem a kommenteket is, amiket ilyenkor ki bírnak böfögni magukból az emberek. Nem, rajtunk nem fognak megkeseredett fotelpojácák gunyorosan kárörvendeni, ez egy nem olyan banda. Ismertettem a tervet a többiekkel, miszerint most bizony átvágunk az erdőn, és jobb ötletünk nem lévén elindultunk a fák között. Egészen úgy éreztem magam, mint egy őzike, aki az érintetlen dzsungelben jár, leszámítva ugye a kecsességet meg a jó egyensúlyérzéket. 

Ez már a vár – onnan érkeztünk, a sűrűjéből

Leereszkedtünk egy éppen száraz erecske medrébe, amíg tudtunk, ott folytattuk az utat, ami nem tartott sokáig, mert hamar megtelt a meder kidőlt fák rengetegével, így újra a csúszós domboldalon másztunk. A vár már nagyon közel volt, csak fel kellett mászni a “víz” túlpartján a meredek dombra. Ha nem lett volna elég a meredeksége, még csúszott is, és sokszor alig találtunk kapaszkodót, mert amit stabil gyökérnek hittünk, az is gyakran kiderült, hogy csak száraz faágak a földre hullva. Ezen a szakaszon azért lefutott a szemeim előtt pár olyan jelenet, amikor valamelyikünk visszaesik – innen tényleg csak speciális mentők tudtak volna kivinni. Szerencsére és hála az ügyességünknek, mindhárman épségben felértünk a dombtetőre, ahonnan már csak száz méter lehetett a várrom. Utolsó megpróbáltatásként átmásztunk az egykori várárkon, és már a vártorony közepében álltunk. 

Csikling vára

A Csikling várra még a rom kifejezés is erőteljes eufemizmus, egy várárok és néhány kődarab emlékeztet a hajdani -valószínűleg – vadászkastélyra. 

A ‘jéééjjjnemhaltunkmeg!’ fotósorozat

A romok melletti padon megettük az utolsó szendvicseket – sajnos alulkalkuláltuk a mennyiséget, ilyen váratlan hegymászással nem számoltunk, pedig az égeti az energiát rendesen.

Susnyás

A vártól már szinte végig a kék túra vonalát követtük. Volt, hogy olyan susnyásba kerültünk, hogy elbizonytalanodtunk, tényleg a kéken járunk-e, és meglepetésünkre igen, nem tértünk le róla. A Tűzköves-árok mente igazi bakonyi hangulatot árasztott a mély árokkal és az azt körülvevő sűrű erdővel – ez az árok egy nagyon jelentős jura időszaki ammonitesz-lelőhely, amit még Rómer Flóris fedezett fel 1859-ben.

Tűzköves-árok

Ahogy kiértünk az árokból, nemsokára egy pihenőhöz értünk, ahol egy szakaszon a sziklák meg voltak bontva, és borostyánnal voltak befutva. Itt megnézhettük volna az ammonitesz fosszíliákat is, ha tudjuk, hogy arra a célra szolgálnak a kövek. Mindenesetre így is nagyon szép látvány volt.

Rétegek

Innen nem messze a hosszú-kígyósi erdei szentélyre bukkantunk, padokkal és kereszttel.

Erdei szentély

Lassan az egykori kisgyóni bánya területén jártunk. A földútról egykor volt, de még láthatóan betonútra jutottunk át. A kisgyóni szénbányából nem sok maradt, a meddőhányókat avatatlan szem nem veszi észre. A leglátványosabb a bejárat kapujának a rozsdásodó maradványai és a bányász emlékmű. Minden, ami régen itt állt, elbontották, még a kisvasutat is.

Betonút a bányához

A bányát 1922-ben nyitották, két évre rá pedig a Bodajkra vezető vasút is kiépült, amin a szenet szállították. A bánya fejlődésével egy új település is létrejött, Kisgyón, iskolával, bolttal, szövőműhellyel, medencével. 1972-ben befejeződött a termelés, bezárt a bánya, és a bányászok is elköltöztek. A település kiürült, és úgy döntött az állam, hogy meg is szüntetik azt: a házakat eldózerolták, a törmelékekre pedig fákat telepítettek, hogy benőjék és elfedjék azokat.

1943-as emlékmű az elhurcolt bányászok emlékére

A facebookon létezik egy oldal az egykori lakosoknak, ott található egy album, ahol meg lehet nézni, milyen is volt ez a kis falu a bánya mellett.

Kisgyónbánya bejárata

A hajdani bánya bejáratától párszáz méterre egykori bányászlakásokból kialakított turistaházakhoz értünk, ma ezt nevezik Kisgyónnak. Kisgyónra nem jár busz, nem is nagyon él itt életvitelszerűen senki. Túrázásra tökéletesen alkalmas a környék, úgyhogy van létjogosultsága a kulcsosházaknak itt.

Kisgyón
Mező Kisgyón mellett

Bakonycsernye Kisgyóntól bő 2 km sétára fekszik, így már nem kellett sokat várnunk a Túra Söröző jéghideg sörére.

Meggyötörten, fáradtan, de sör! 
A vége 18 km lett, kicsit több, mint terveztük. Arra kíváncsi lennék, hogy ahol eltévedtünk, vajon merre kellett volna annak az útnak lennie, ami csak egy térképen szerepelt. Amúgy ahhoz képest, mennyit túrázunk, ez volt az első olyan eltévedés, ahol tényleg kicsit para volt a helyzet, de sikerült megoldanunk, büszke vagyok magunkra. Bakonycsernye környéke meg gyönyörű, fogok még menni arra, ez egészen biztos. 

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s