Utazás a Laulupidura – 4. nap, Haanja – Obinitsa

2019. július 2. kedd

Nyugtalanul aludtam, mert aggódtam a ruhák és a várható zuhé miatt. Hajnalban egyszer ki is mentem, és amit már majdnem száraznak ítéltem, behoztam, hogy ha mégis esne, legalább a már szárazak ne legyenek újra vizesek, de csak akkor kezdett csöpögni, mikor már reggeliztünk. Nagyjából egyébként megszáradt minden. 
Kissé szakad – ázott verebek a táblatető alatt

Reggeli után, bár csepergett az eső, elindultunk. Nem jutottunk sokáig, hirtelen leszakadt az ég, de úgy, hogy egyáltalán nem tudtunk bringázni. Egy buszmegállóban vártuk ki, amíg tűrhetőre csillapodott, majd egy órába telt így is, és még mindig határozottan esett. A közeli boltban vettünk kukászacskót, innentől ha esett, az volt a fő védőfelszerelésünk. Én szoknyát gyártottam belőle magamnak, hogy legalább a combom és a fenekem ne legyen vizes. A cipőm vízhatlan volt, azzal nem volt baj, az esőkabát is bírta, csak a lábam ázott. 

Suur Munamägi kilátó

A Suur Munamägi kilátójáig legalább el akartunk jutni. A kilátóba fox kivételével mindannyian felmentünk, ő a domb aljában maradt, beült a kávézóba. 

Fenyvesek
Pára

A Suur Munamägi Észország legmagasabb “hegye”, 318 m magas. A tetején 29 méteres kilátótorony található, ezt igyekeztünk megmászni. Kifizettük a belépőt, és felkanyarogtunk a lépcsőkön át a tetőre. Még esett, mikor felértünk, de hamarosan elállt. Meseszép volt fentről a táj. Pár perc leforgása alatt láttunk esőt, a fák közül felszálló gőzt, felszakadozó felhőket, végül pedig napsütést is. 

Tó a távolban
Még több fenyves
Énke

A kávézóban kicsit rápihentünk a ránk váró útra, ám pont akkor szakadt le újra az ég, amikor indultunk volna, további várakozásra kényszerítve a társaságot. Mit lehet ilyenkor tenni? Ittunk egy felest – azaz én nem, gyáva nyúl vagyok, de nem mertem úgy töményezni, hogy utána vizes úton fogunk haladni, meg amúgy se nagyon szeretem. 

Már a szakadó eső után

Amikor kicsit elállt a vízömlés, ténylegesen elindultunk. Persze nem kellett sok időnek eltelnie, hogy újra esni kezdjen. Félreálltunk, hátha eláll, de rájöttünk, hogy nem fog, úgyhogy esőben tekertünk. A kanyarokat és a lejtőket annyira nem szerettem így vizesen, de túléltem. 

Szakadozó felhőzet

Olyan 10-15 km után állt el végleg, onnantól a száradó természetben gyönyörködtünk. Ahogy szállt fel a pára mindenhonnan, az valami csodálatos volt!   

Gurulás

Vastseliina szupermarketjében szereztük be az ebédünket, a pénztárakon túl kihelyezett kisasztalnál eszegettük meg. A boltban nem volt WC, így átmentünk a szemközti kultúrházba pisilni. Épp léptünk volna ki az ajtón, amikor megint  ráeredt egy zuhé. Vártunk vagy negyed órát, míg kijutottunk. 

Vastselinna kastélya

Fenyvesek közt haladtunk tovább – imádom a fenyveseket, mondtam már? Nem jártunk messze a településtől, amikor egy várromot pillantottunk meg az út mentén. Az időnkbe belefért, hogy közelről is megnézzük. Itt is kellett belépőt fizetni. 

Közelebbről

A Vastseliina püspöki kastélyt 1342-ben építették, a Kardtestvérek rendjéhez tartozott, azon belül a tartui püspökség alá. (A Kardtestvérek rendje egy harcos lovagrend volt, amit a rigai püspök alapított. A 13. század elején elfoglalták Észak-Észtországot, központjuk Viljandiban volt – a viljandi vár is a Kardtestvérek vára nyilván.) Nem véletlenül ennyire vastagok a falai, a határon túl már az Orosz Birodalom terült el, a védekezéshez erős falak kellenek.

Falak és torony
A toronyból – jobb szélen az egykori kapu, balra másik torony
Ez is a toronyból – azon az úton tekertünk tovább

1353-ban történt egy csoda, ami miatt Vastseliina jelentős zarándokközpont lett, itt ért véget a zarándokút, ami Ó-Livónia másik végéből, Piritából (Tallinn mellett) indult. A történet szerint egy éjszakán csodaszép muzsika hallatszott a kápolna emeletéről. A kápolnát két, rejtélyes módon meggyulladt gyertya fénye világított be. A kereszt felemelkedett az oltártól és fölötte lebegett. 

A torony oldalán még látni az eredeti falmintát
Még egy kis fal, az egykori kapu

A vár a 17. századig működött. 1702-ben, a nagy északi háborúban súlyosan megsérült, az akkori károkat sosem hozták helyre, innentől kezdődött meg a pusztulása. 

És közelebbről
A várban ma aktív élet folyik: múzeum, taverna, zarándokház található a területén, gyakran tartanak koncerteket, tematikus napokat.

Meremäe vaatetorn  (fox fotója)

Tovább gurulva hamarosan elértük Szetuföld határát. A szetuk egy nagyon izgalmas népcsoport: ortodox keresztények, saját nyelvjárásuk van, és nagyon szeretnek énekelni. (Erről a következő napi leírásban bővebben.) 

Szetuföld (fox fotója)

A Meremäe vaatetornnál megálltunk. Még látszottak a pár nappal korábbi jaanipäev máglyájának a nyomai a kilátó aljában, nagy buli lehetett. A kilátóból egész Szetuföldet be lehet látni.

Mink meg a táj

Obinitsa előtt még egy 12%-os lejtő és az emelkedőpárja kissé megviselt minket, de aztán simán begurultunk a városba, ahol rögtön láttunk is egy népviseletbe öltözött szetu nénit, aki a bolt felé ballagott. 

Szállásunk

Elfoglaltuk a szállásunkat, aminek kicsit motelfeelingje volt, aztán elmentünk vacsorát vadászni. Meleg ételt szerettünk volna enni, Bogi pedig keresett nekünk egy helyet a neten.

Ott a magyar zászló is

Útközben egy finnugor zászlórengetegbe botlottunk. Obinitsa finnugor kulturális főváros volt 2015-ben. A település, amely elnyeri ezt az egy évre szóló címet, jellemzően finnugor témájú rendezvényeket szervez, ilyenkor nagyobb fejlesztések is szoktak történni. (Zárójeles megjegyzés, Veszprém 2016-ban volt finnugor kulturális főváros.)

Taarka Tarõ étterem

A világ legjobb döntése volt betérni a Taarka Tarõ étterembe. Ez egy kis szetu étterem, aminek teljesen lakásétterem hangulata van. Belépve egy kis előtérből egy nagy étkezőbe tereltek minket a háziak, hosszú asztalhoz ültettek, és a házinéni ismertette az étlapot. Nem volt kifejezetten nagy a választék, de ez volt benne a jó: mintha leültünk volna nagyanyáink konyhájában, és abból a pár dologból választhattunk volna, ami éppen otthon volt. Amíg az ételekre várakoztunk, házisört kortyolgattunk, és röviddel is koccintottunk. Krumplis pirogot ettem tejfölös újhagymával, azóta is érzem a számban az ízét, ha rágondolok… Desszertnek almalekváros palacsintát majszoltunk. Ha nem lett volna elég menő ez a hely, néhány házimacska jelenléte tovább emelte a coolságot.

Legjobb étel a világon

Vacsora közben újraterveztük a másnapi programot: eredetileg kb. 60 km-t tekertünk volna a következő szállásig, de az esős időjárás eléggé elvette mindenki kedvét. Megegyeztünk, hogy beiktatunk egy vonatozást, hogy annyival is rövidebb legyen a táv.

Hmmm, maradt egy kis tejföl a tányérodon? (Bogi fotója)

Mikor megvacsoráztunk, visszaindultunk a szállásra, mert úgy sejtettük, már befűtötték a szaunát nekünk. A sors rendesen megtréfált minket: ahogy olyan távolságra kerültünk az étteremtől, hogy már jobbnak láttuk nem visszafordulni, elkezdett szakadni az eső. Egész nap nem áztunk meg úgy, mint akkor, a bugyim is szétázott azon a párszáz méteren. Jó volt a szaunában felmelegedni, bár eleinte az is olyan meleg volt, hogy alig bírtunk megmaradni.

Este 11-ig szaunáztunk, utána aludni mentünk. Nem kellett sokáig várnom, hogy elaludjak.

<<<Előző nap                                                                                                   Következő nap>>>

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s