Utazás a Laulupidura – 10. nap, Jägala vízesés és a tévétorony

2019.07.08. hétfő

Hajnalban lelépett az utolsó szobatársunk, a horkolós orosz, és nem adta le a kulcsát, hanem nemes egyszerűséggel az ajtóban hagyta. Azonnal lecsaptunk rá, végre nem egy kulcson kellett osztoznunk ötünknek. Ez megkönnyítette a napi logisztikát, ugyanis megint szinte mindenki máshova akart menni. Foxszal és Csabával a Jägala vízesés meglátogatását terveztük. 
Kávézásban – a kép jobb szélén látszik néhány krumplinövény. A föld tulajdonosa a város vezetését akarja bosszantani, azért ültetett krumplit az óváros közepére. Évek óta megy a vita, mert a földtulajdonos semmit nem tud kezdeni a földdel, de eladni csakazértse akarja. 
Indulás előtt gyorsan megreggeliztünk egy kis kávézóban. A Vabaduse Väljaknál szálltunk fel a 154-es buszra, ami Koogiba vitt. Az út bő fél óra volt, a kis falu központjában szálltunk le. A helyi kisboltban feltankoltunk kohukkéval, csak utána indultunk el a kemény 1 km-es sétánkra a vízeséshez.
Jägala-vízesés
Egy bicikliúton sétálva értünk ki a faluból, és nagyon gyorsan egy parkolóba jutottunk, ahol már tábla jelezte a vízesést. A Jägala vízesés azért különleges, mert ha bő a vízhozam, akár 70 m széles is lehet, és egészen érdekes, barnás-sárgás színe van a vizének, ami miatt karamell-vízesésnek is hívják. A Jägala folyó vize 8 méterről zuhan át a sziklákon, 6 méteres örvényt kavarva a folyóban, ezért nem ajánlott aláúszni. 
Csodaszép volt
Sajnos a 70 méteres szélességből nem sokat láttunk, nem volt túl sok víz most a folyóban, de így is bámulatosan szép volt. Ahogy a kőzetrétegek előtt lezúdult a vízesés, teljesen hipnotikus látvány volt. 
A vízesésnél (a gifet fox fotóiból készítettem)
Miután kigyönyörködtük magunkat, visszaindultunk a falu felé, mert tudtuk, hogy van még egy másik, ennél kisebb vízesés is nem messze. Újra a parkolóban jártunk, ahol két toitoi is ki volt helyezve. Megörültünk, hogy jéé, itt még erre is gondolnak, nyilvános wc-t raknak ki az erdő szélére is, de nem sokáig voltunk boldogok; az, hogy csurig tele volt mindkettő, az nem kifejezés. Szép, szép, hogy van lehetőség elvileg mosdóba menni, de néha üríteni is kéne őket. Na, Észtországban sem minden tökéletes, még ha sokszor úgy is tűnik. 
Jõelähtme folyó
A falu egy nehezebben észrevehető kis utcáján keresztül jutottunk el a Jõelähtme vízeséshez. A Jõelähtme folyó a Jägala folyóba csatlakozik be, de előtte mesterséges vízesésként zubog alá egy régi malomház mellett. 
Jõelähtme vízesés
A vízeséshez nem könnyű lejutni, mert a malomház és a vízesést adó híd magánterület, a híd le van zárva. A susnyáson keresztül másztunk le a duzzasztóból kiszabaduló vízhez. Abból a szempontból nem is baj, hogy nem annyira ismert, mint a Jägala, itt aztán tényleg nem volt rajtunk kívül senki. 
Jõelähtme önkormányzati épülete gólyafészekkel a tetőn
Koogiban a vízeséseken kívül nincs más izgalmas. Volt még időnk a kövekező buszig, addig elsétáltunk a következő településre, Jõelähtmére, ahol szintén megállt a busz. Visszabuszoztunk Tallinnba, és útközben kitaláltuk, hogy mivel még korán van, és Minc olyan szuper képeket mutatott a tévétoronyról, mi is elmegyünk és befizetünk a Walk on the edge túrára. 
Impozáns

Busszal mentünk a toronyhoz, ami a város szélén, a botanikus kert mellett található. Fél óra alatt értünk a hatalmas torony tövébe, lentről nézve kicsit megremegett a lábunk, amikor arra gondoltunk, hogy nemsokára ott fent fogunk sétálni a torony peremén. A Walk on the edge túrának ez a lényege, a kilátószint külső peremén lehet sétálni. 30 euró/fő volt az ára. 

A tévétornyot 1975-ben kezdték építeni, és 5 év múlva, 1980-ban fejezték be. Azért építették, hogy a moszkvai nyári olimpia alatt jobb legyen a telekommunikációs szolgáltatás. A torony az antennájával együtt 314 m magas, ebből 124 m az antenna. A kilátószint, ahol mi is jártunk, 170 magasan van. 
Odafentről
Besétáltunk a recepcióra, és mondtuk, mi járatban vagyunk. Kifizettük a belépőt, fellifteztünk és 21. emeletre, ahol körbe lehet sétálni és bentről csodálni a kilátást. Nem csak kilátás, hanem kiállítás is van odabent, genetikáról és az emberről, ami érdekes, csak nem teljesen tiszta, miért pont ott látható. Körbenéztünk, aztán az infópultnál szóltunk, hogy mi bizony kimennénk a torony szélére. Aláírtunk egy nyilatkozatot, hogy saját felelősségre megyünk ki, beöltöztünk, és a vezetőnkkel felsétáltunk a 22. szintre, ahol egy étterem, a ráccsal zárt kilátó, és a perem található. 
Távolba nézés

Egy lezárt ajtón engedett ki minket egyesével a túravezető, és mindenkit csak akkor, amikor már rögzített minket a drótkötélhez. Nagyon mókás volt, ahogy az emberek a rácsokon belülről nézték, mi történik velünk. 

Láblógatás
Squad

A fél óra nagyon gyorsan eltelt odakint. A peremen sétáltunk, magasan voltunk, de tudtam, hogy rögzítve vagyok, és előttem már sok-sok ezer ember járt itt, egyáltalán nem volt félelmetes. Kiültünk a beton szélére, lelógattuk a lábunkat, már csak a csikket kellett volna a városra pöccinteni. 

Jump!

Körbesétáltunk, időnként vezetőnk különböző pózokba állított be minket, ugyanis képek is készülnek ilyenkor, amiket később elküldenek. Baromi jók lettek, már csak ezért is megérte volna, de amúgy is nagyon felszabadító volt a világ tetején sétálni, belátni a Finn-öblöt, érezni a magaslati szelet az arcunkon. Innen naplementét nézni a világ legjobb dolga lehet.

Puszi

Nagyon sajnáltuk, amikor lejárt az időnk, és vissza kellett mennünk. Lehet, hogy drága volt, de nekem ért ennyit ez az élmény.

Ott sétáltunk!
Itt mentünk ki
Az étterem-kávézóban megkávéztunk és sütiztünk, és párszor még kisétáltunk a rácson belüli részre bámulni a kilátást.
Felnézve
Elégedetten hagytuk el a tévétornyot, jó, hogy nem hagytuk ki. Visszabuszoztunk a belvárosba, és beszereztük a szuveníreket, amiket vinni akartunk (csoki és bonbon meg képeslapok), valamit végtelen mennyiségű sinepet is vettünk, hogy jövő nyárig kitartson. 😀
Az utolsó tallinni esténket a Karja Kelderben töltöttük, ahol ezúttal ki is szolgáltak, és eszméletlenül jót ettünk. Olyan rántott sajtot ettem, hogy ihajj. Ha már ott voltunk, Vana Tallinnt (likőr) és Viru Valgét (vodka) is kértünk, hogy legyen mivel koccintani. 
Lányok a tengerben
Vacsora után már enyhén spiccesen sétáltunk ki a tengerpartnak arra a szakaszára, ahol tavaly foxszal jártunk. Most nem tudtunk naplementét nézni, mert borult volt az ég, de a tengerbe azért besétáltunk. 
Benne vagyunk a vízben
Aztán jött a remek részeg ötlet, hogy itt a tenger, nehogymár úgy menjünk haza, hogy nem fürödtünk benne! Se fürdőruhánk, se törölközőnk nem volt, de Bogival ledobtuk a ruhát, és bugyi-melltartóban tisztességesen megmártóztunk a jéghideg vízben.  
Ugynevezett graffiti
Úgy éreztük, még egy sört elkortyolnánk a szálláson, de a közeli benzinkúton nem szolgáltak ki, mert bizony este 10 után sehol nem adnak ki alkoholt. Kivéve a szállásunk melletti orosz diszkó és bolt érdekes keverékét, ahova betérhetsz egy üveg sörért, amit el is vihetsz, de ott is maradhatsz orosz popzenét hallgatni. Foxszal mi a lelépés mellett döntöttünk, a többiek csak később követtek minket. Örömmel konstatáltuk, hogy nem kaptunk új szobatársat, az utolsó éjszakán csak a miénk volt a szoba.

Másnap korán kellett kelnünk, ennek ellenére nagyon későn kerültünk ágyba, köszi alkohol. 

<<<Előző nap                                                                                                       Következő nap>>>

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s