Újabb fejtörést okoztak a hétvégén a lezárások, de mindenképpen el akartuk menni egy nagyobb túrára, hogy kiszellőztessük a fejünket és fizikailag is elfáradjunk. Foxnak jutott eszébe a Nagy-Kevély, ami nekem is tetszett. A csúcsra vezető emelkedőt nem szeretem, de a kilátásért bármikor hajlandó vagyok felmászni. 

Csillaghegy felől terveztük a csúcstámadást, a kérdés csak az volt, hogy odáig biciklivel vagy bkv-val jutunk el. Sokat gondolkodtunk, és végül bevállaltuk a metró és hév kombót: maszkkal szálltunk fel, én kesztyűt is vettem, biztos, ami biztos. Csillaghév megállótól a piros jelzést követtük, ez gyakorlatilag felvisz a csúcsig. A térképet nem is kellett figyelnünk, már sokszor jártam erre. A piros sávban az a jó, hogy kikerüli a Róka-hegyet, ami nem a kedvenc hegyem a környéken, a rengeteg lépcsőjét nagyon nem szeretem.

Virágeső

Jajj nagyon jó volt a természetben lenni! Bőven benne vagyunk a tavaszban, zsenge falevelek bújtak ki a faágakon, virágoznak a korai növények, kellemes virágillat terjeng. Örömmel láttam, hogy a Békahát utca és a Budakalászi út közötti bekötőút menti illegális szemétlerakó nagyját felszámolták. Gyűlik a szemét a Makkos utca elején meg egy magánterületként jelölt lakókocsi mellett, de legalább az út széli kibelezett hűtőszekrényeket és egyéb csúfságokat eltüntették.

Kilesés

Az Ezüst-hegyi kőbánya után éppen megkezdtük volna a mászást az Ezüst-Kevélyre, amikor szembejött egy nordic walkingoló bácsi, és megszólított minket, hogy van egy ajánlata. Javasolt nekünk egy utat, ami elkerüli a piros sáv emelkedőit, és csak a csúcs előtt nem sokkal kapaszkodik vissza a pirosra. Megköszöntök a kéretlenül érkezett javaslatot, és elindultunk az ismeretlen úton. Tényleg kikerülte a leghúzósabb részeket, és még izgalmas is volt új utakon járni.

Ezért a kilátásért megéri szenvedni

Persze így is fel kellett küzdeni magunkat a hegytetőre, de a szép kilátásért meg kell szenvedni.

Budapest felé

Kiültünk a kövekre, bontottunk egy sört, élveztük a látványt.

Pilisborosjenő a bokor mögött

Egészen sokáig üldögéltünk, nem siettünk haza. Késő délután volt – mi inkább délután indulunk el kirándulni általában, nem bírunk felkelni reggel korán.

Az Ezüst-Kevély

Visszafele a piros csíkon indultunk, a már jól ismert úton.

Ez a kedvenc képem 🙂

Gyanútlanul sétáltunk, amikor a szintén gyanútlanul vadkempingező Ziziékbe futottunk bele. Teljesen indokolatlan és váratlan találkozás volt. Mennyi esély van arra, hogy egy viszonylag kevésbé felkapott túrahelyen találkozunk ismerősökkel? Úgy tűnik, több, mint sejtettük.

Kőkunyhó az erdőben

Beszélgettünk kicsit, a tisztes távolságot persze tartva.

Naplemente

Mire leértünk a hegyről, kezdett sötétedni, de elhatároztuk, hogy a Róka-hegyre még felmászunk. Így is lett, és meglepően sok kisebb társaságot találtunk a hegyen. A legmegdöbbentőbb az a banda volt, akik mellett elsétálva masszív fűszag csapott meg – én aztán nem ítélem el őket, szerintem semmi gond nincs a fűvel, legyen legális, de hogy én még tök józanul is alig bírtam leszenvedni magam a hegyről, az is tuti. Hogy ők hogyan jutottak le, az számomra rejtély. Nagyon rossz volt a csúszós, homokos, agyagos talajon mászni a szakadék mellett, majd után a lépcsők se voltak jobbak. Örültem, amikor leértünk.

A Róka-hegyről este

Ezek a túrák éltetnek, komolyan. És alig várom már, hogy szabadon fedezhessek fel új helyeket – már van jónéhány pont a képzeletbeli bakacslistámon.