A 17-es szakasz elsőre nem tűnhet durvának, 41 km az egész. Azt gondolnánk, hogy két kb. 20 km-es túrával be lehet járni, nem igaz? Hát nagyon nem. Illetve de, ha az ember kemény és edzett. 1740 m a szint felfele, 1630 lefele, és benne van a Nagy-Hideg-hegy és a Csóványos megmászása. Nem akartuk azt a hibát elkövetni, hogy túlvállaljuk magunkat, ezért három túrára szedtük szét az egészet: egy kb. 10 km-es túrára Nagymaros és Törökmező között, a maradék 30 km-et pedig egy kétnapos hétvégére tervezzük egyenként 15 km-el. Így kényelmesen le lehet sétálni ezt a szakaszt, bár így is megterhelő lesz a sok hegymászás.

Februárban akartuk elkezdeni, de sajnos halasztanunk kellett, mert utolért minket is a covid. Viszonylag enyhe tünetekkel átvészeltük, köhögtünk, folyt az orrunk, fájt a torkunk, és utána még sokáig fáradtak voltunk, és a taknyosság is sokára múlt el. Egy 10 km-es kis túra annak is jó szintfelmérőjének ígérkezett, hogy mennyit vett ki belőlünk a betegség.

2022. március 6. vasárnap
Korán akartunk indulni, hogy a délutánunk szabad legyen, úgyhogy a 7:40-es vonaton már rajta ültünk Nagymaros felé. 8:20-kor szálltunk le Nagymaros-Visegrádnál. A romos váróban elmajszoltunk egy szendvicset, közben a Julianus kilátó incselkedett velünk a magasban a fák között – közelinek tűnt, de szintben mégis távolinak. Gyakorlatilag a kilátóig végig felfelé mentünk, de legalább a túra elején letudtuk a szint nagyját.

Nagymarosról a Diófa utcán keresztül sétáltunk ki és értünk el az erdő szélére. Változó intenzitással, de folyamatosan emelkedett az út, szuszogtunk is rendesen. Könnyebbséget az jelentett, amikor elértünk a Sváb-nyeregre, onnantól keskeny ösvény haladt a hegy oldalában. Itt megint volt egy pont, ahonnan ráláttunk a kilátóra.

A Szent-Mihály-nyeregre felkapaszkodva ismerős terepen találtuk magunkat: egyszer túráztunk Zebegényből Nagymarosra, akkor is pont erre jártunk. Elsétáltunk az ismerős kutatóaknák mellett, át az Ürmös-réten (most nem voltak kikericsek, a tavaszihoz még korán van), és máris a Julianus kilátóhoz vezető kis kaptatón jártunk.

Még csak délelőtt 10 volt, mégsem voltunk egyedül a kilátónál, pedig arra számítottam. Felmásztunk gyönyörködni a kilátásban, és egy túratárs volt olyan kedves, hogy magától felajánlotta, hogy készít rólunk egy képet. A kilátás magáért beszél, igen pazar.

Most, hogy felmásztunk a hegyre, kezdhettünk leereszkedni róla. A terep egyszerű volt, csak lefelé kellett menni, és sok nagyon helyes kutyussal is találkoztunk menet közben. Egy kis fenyvesen sétáltunk át, és máris a Köves-mezőn voltunk. Innentől volt ismeretlen a táj, mert anno Nagymaros felé fordultunk innen, most viszont pont az ellenkező irányba mentünk tovább.

A Csapásréteken vitt tovább az út, aminek a történetéről egy táblán olvastunk. Ez egy gyepes terület, ahol magányos tölgy- és vadkörtefákat hagytak meg a helyiek, hogy a legelő állatok és az őket felügyelő emberek is jóllakhassanak. Fontos is volt ez, hiszen erre vezetett a marhahajtók útja, ami egészen Németországig vezetett. Döbbenetes belegondolni, hogy több ezer kilométeren át hajtották az állatokat, hogy a német piacokon eladják őket.

Tartottunk egy pihenőt egy padnál, újabb szendvicsek fogytak. Pár lépésre szinte teljes panoráma nyílt a Börzsönyre. Láttuk a távolban a Csóványost, nem elég, hogy magas, de nagyon messze is volt – szép kilátások ezek a következő túránkra.

Törökmezőig már nem volt sok hátra, és újabb emelkedő következett, de szerencsére nem volt hosszú. A mező szélén értünk ki, ahol kutyások futtatták az állataikat. Érezhetően visszatértünk a civilizációba: sok emberrel találkoztunk. A turistaházhoz kényelmesen el lehet jutni autóval, így nem volt meglepő a tömeg. Pecsételtünk, és még pont volt annyi időnk, hogy gyorsan megigyunk valami meleget. Forralt bort szerettünk volna, de az nem volt, maradt a forró csoki.

A buszunk a Törökmező turistaház bejárati útnál állt meg, a turistaháztól pontosan 2 km-re. A piros jel szinte végig arra vezetett, egy ideig azt követtük, aztán a betonúton siettünk tovább. Időben a megállóban voltunk, elértük a buszt. Vácig mentünk, ott vonatra szálltunk, fél 3 körül már itthon is voltunk.

Megint haladtunk egy kicsit, már 639 km-t tettünk meg, a teljes táv 55%-át.