2023. április 28. péntek
A reggeli a hotelben egészen változatos volt: kifejezetten jól kinéző, magvas barna kenyér volt a gluténmentes, és még gluténmentes zabkeksz is volt, amit banánnal, mogyoróvajkrémmel és lekvárral ettem.

A délelőtti program városnézés volt, amit busszal kezdtük reggel 9-kor. Első megállónk az általunk már előző este meglátogatott Sun Voyager volt, ide csak fotózni szálltunk ki.

Mivel a Hallgrímskirkja, a nagy evangélikus templom még nem volt nyitva, a Grótta szigetre mentünk. Azért érdekes ez a hely, mert dagálykor tényleg sziget, apálykor viszont egy földsávon át lehet sétálni a világítótoronyhoz. Jókor jártunk ott, az alacsony vízszint miatt éppen félszigetként működött a Grótta. Ez egyébként természetvédelmi terület is, amit május 1-től lezárnak a látogatók előtt, mert sok madár fészkel erre.

A séta után a Hallgrímskirjához mentünk, itt körülnéztünk a templomban. Annyi időnk nem volt, hogy a toronyba is felmenjünk, és sajnos egyik napon se tudtuk ezt pótolni, mert pont 10-17 között volt nyitva, amikor mi általában még úton voltunk.

A templom előtti téren Leif Eriksson, Vörös Erik fiának lovasszobra látható – a szobrot 1930-ban ajándékozta Izlandnak az Egyesült Államok.

Maga a templom meglehetősen puritán fehér falaival, de az orgonaszerű külső nagyon impozáns. Az épület meglepően fiatal, csak 1948-ban kezdték építeni, és 1986-ban készült el. A maga 17.5 méterével ez a legmagasabb templom egész Izlandon, és a sziget legmagasabb épületeinek is egyike. A nevét a 17. századi költőről, Hallgrímur Péturssonról kapta, aki nagy hatású lelkész és költő volt, leghíresebb műve a Passió-énekek.

A templom után visszamentünk a Harpához kicsit megnézni a belső teret és pisiszünetet tartani. Bent is izgalmas az elrendezése, az emeletről látványos fotókat lehet készíteni.

Gyalog folytattuk a városnézést. A parlament épülete felé sétáltunk, ami meglepően egyszerű épület, egy kétszintes kis kőház, amit 1880-ban építettek. A parlament mellett áll a reykjavíki székesegyház (Dómkirkjan í Reykjavík), ami 1787-ből származik, bár egyszer átépítették.

A Tjörnin tó partjának sztárja egy fekete cica volt, aki elbűvölten leste a parton csipegető galambokat és kacsákat. Azért az ismeretlen bürokrata szobrát is megnéztük, ha már ott voltunk.

A városban sétálva többször is Stich kosztümbe öltözött fiatalokat láttunk a Lilo és Stich rajzfilmből. Akkor csak sejtettem, hogy bolondballagásszerű hagyományról lehet szó, azóta utánaolvastam, és kiderült, hogy az izlandi ballagó középiskolások dimmisjón ünneplését láttuk. Az utolsó iskolanapjukon az osztályok beöltöznek, és a városban mászkálnak, énekelnek, emberekkel fotózkodnak. (Erről sajnos nincs fotóm.)

Buszunk hamarosan felszedett minket, és visszavitt a hotelbe, ahol éppen annyi időnk volt, hogy gyorsan átöltözzünk a délutáni bálnaleshez, és már indultunk is a kikötőbe. A Sailors társaság túráján vettünk részt. Szép napos időnk volt, az öböl vize nyugodt, minden ideális volt, hogy bálnákat lássunk. Eleinte mindenki a fedélzeten tobzódott, alig lehetett odaférni a hajó orrához, ahol a legnagyobb esély volt a bálnákat megpillantani.

Ahogy eltávolodtunk Reykjavíktól, több olyan pontot láttunk, ahol nagyobb volt a halsűrűség, és a madarak ott köröztek felettük és csipegettek belőlük. Innentől nőtt meg igazán az esély arra, hogy bálnákkal találkozzunk, mert ők is erre szoktak falatozni.

Még egy bálna sem volt még a láthatáron, de én már nagyon boldog voltam, mert ha nem is közelről, de láttam lundákat a vízben! Szerencsére elvittem a teleobjektívemet, és bár szabad szemmel csak apró narancs-fekete-fehér foltokat láttam, a képeken nagyítva egyértelműen lundák úszkáltak a vízben. Repülni is láttam őket, nagyon aranyosak, ahogy a kis szárnyaikkal csapkodnak. (Egyébként nem értem, miért kaptak magyarul ilyen hülye nevet, hogy lunda, az angol puffin szerintem sokkal aranyosabb, és tényleg olyan kis pufik.)

A hajóút alatt végig egy tengerbiológus lány kommentálta az eseményeket egy kis emelvényről: ő mondta, hogy éppen hány óránál láthatóak a bálnák. Két fajta bálnát is láttunk: a nagyobb hosszúszárnyú bálnát (humpback whale) és a kisebb csukabálnát (minke whale).

A hosszúszárnyú bálnát könnyű volt követni, mert 5-6 percenként jött fel levegőt venni, olyankor vízoszlopot fújt, aztán nagy farokcsapásokkal úszott a víz mélyére. A csukabálna viszont teljesen kiszámíthatatlan volt, amikor épp kedve tartotta, csapkodott egy kicsit, de ha az ember nem pont arra nézett, akkor mire elhangzott, hány óránál van, már el is tűnt. Láthatóan a jószágok nem nagyon zavartatták magukat a bálnaleső hajók társaságában, néha a hajóhoz kifejezetten közel bukkantak fel.

Bár vittem fényképezőt, eleinte nem is nagyon fotóztam, csak az élményre koncentráltam, de aztán amikor fixre beállt, hogy a hosszúszárnyú bálna tényleg kb. ötpercenként feltűnik, és a nagy tömeg is lehúzódott a fedélzetről a meleg büfétérbe, én is elkezdtem fotózni. Persze baromi hideg volt, ha éppen mozgott a hajó, akkor a menetszél is jeges volt, az ujjaim lefagytak már a végére, de megérte. Nem akartam beleélni magam az út elején, nehogy csalódás legyen, ha nem látunk bálnákat, de nagyon boldog vagyok, hogy láttuk őket. Óriási élmény volt.

Mikor visszaindultunk a kikötő felé, a zárt fedélzeten megnézhettük bálnák és delfinek csontjait, és a tengerbiológus lány mesélt a bálnákról. Nagyon szimpi volt, hogy a kereskedelmi célú bálnavadászat ellen is felszólalt, érezni lehetett, hogy nagyra tartja ezeket a tényleg izgalmas tengeri emlősöket, és a szívén viseli a sorsukat.

A bálnales után kicsit pihentünk a hotelben, aztán vacsorázni mentünk. A Rossopomodoro olasz étterembe mentünk, mert azt olvastam, hogy minden pizzát és tésztát el tudnak készíteni gluténmentesen is. Kicsit félve léptem be, mert se a honlapon, se az étlapon nem említettek erről semmit, de megerősítette a pincérünk az infót. Sőt, a csapon lévő Víking Gylltur sör is gluténmentes volt. Nem is értem, miért szájhagyomány, illetve ez esetben egy gluténmentes éttermeket összegyűjtő app (Find me GF) útján terjed csak a híre a helynek. A pizzám láthatóan másfajta tésztából készült, mint a gluténos, de finom volt, és a sör is kellemes.

Mivel ez inkább étterem volt, sörözni visszamentünk az előző nap felfedezett Brewdogba, ahol péntek este lévén elég sokan voltak. Lett helyünk, megbeszéltük az aznapi élményeket egy sör mellett, aztán visszasétáltunk a part mentén a hotelbe.