Izland, a csodaország! Gejzírek, vízesések, tűzhányók hona, te jó ég, milyen rég el akartam jutni ide! És lőn, teljesült a vágyam, és teljesen beleszerelmesedtem. Bár tény, hogy elég nehéz ellenállni ennek a mesés szigetnek. Az egész úgy kezdődött, hogy novemberben elkezdtem nézegetni izlandi túrákat, és mivel az egyik utazási iroda magyar nyelvű vezetett izlandi útjáról jókat olvastam, egyre inkább belelkesedtem. Találtam egy egészen elfogadható árú utat, osztottunk-szoroztunk, és végül Fox, Jóanyám meg én úgy döntöttünk, hogy egyszer élünk, és jelentkeztünk rá. Két részletben kellett befizetni az utat, úgy annyira nem is volt vészes, fejenként 484.000 forintra jött ki az út, plusz 170 eurót fizettünk fakultatív programokra, ezen felül jöttek még a saját költések már Izlandon.

2023. április 27. csütörtök
40 perccel indultunk el azelőtt, hogy a postás megkísérelte volna kézbesíteni az európai egészségkártyát, amit direkt Izland miatt igényeltem. A szokásosnál hamarabb mentünk ki a reptérre, mert volt egy feladott bőröndünk hármunkra – elég sok meleg ruhát kellett pakolnunk, a télikabátunkat így is kézben vittük. Kis késéssel indult a gép, ami tele is volt, de legalább egymás mellett ültük végig a 4 és fél órás utat (pedig nem is fizettünk érte). Ilyen hosszú repülőúton még nem is voltam, és bizony volt, hogy unatkoztam, pedig nagyon felkészültem: vettem újságot, vittem könyvet, és még interjút is tudtam gépelni a laptopomon. A tájat is sokat néztem, útközben láttuk Malmöt és Koppenhágát, és elrepültünk a Feröer-szigetek felett. Amikor nagy sokára átbuktunk a felhőrétegen és feltűnt Izland fekete, bazaltos tája, egy másik világban éreztem magam. Annyira szokatlan volt a látkép, hogy fogalmam sem volt, milyen magasan lehetünk, mivel egy fa sem volt a láthatáron, nem volt mihez viszonyítsak.

Helyi idő szerint délután 4 körül jártunk, amikor a poggyászkiadás után találkoztunk a túravezetőnkkel. A csoport is összegyűlt, olyan harmincan lehettünk. Elég vegyes volt a korosztályi megoszlás, néhány fiatal, de inkább középkorúak és afelettiek voltak többségben. Felszálltunk a buszunkra, ami egyenesen a szállásra vitt, közben idegenvezetőnk érdekességeket mesélt Izlandról és az elkövetkező napok programját ismertette, mi pedig ámulva bámultuk a tájat. A végtelen bazaltmezők teljesen lenyűgöztek, és minden olyan frissnek hatott!

Izland az Észak-Atlanti-óceánban található. Vulkáni sziget, vulkánjai egy része a mai napig aktív. Első említése i.e. 4. századból származik egy görög utazó leírásából. A sagák szerint a norvég Naddodd járt először a szigeten, és ő nevezte el Hóföldnek, később egy másik utazó Jégföldnek nevezte. Leírások és most már régészeti leletek alapján is sejthető, hogy a ma honfoglalónak tartott norvég Ingólfr Arnarson előtt ír papok “éltek” a szigeten, de a zord körülmények miatt gyorsan el is hagyták. Arnarsont, aki 874-ben telepedett le a mai Reykjavík területén, többen is követték. 1000 körül a norvég király nyomására a helyiek felvették a kereszténységet. A középkorban először norvég, aztán dán uralom alatt álltak. A 17. század elején észak-afrikai kalózok támadták meg a szigetet, jelentős károkat okozva. A 19. században itt is éledezni kezdett a vágy az önállóságra, de csak az 1944-es népszavazás után szakadtak el végleg Dániától. A Magyarországnál kicsivel nagyobb területű országban ma kb. 370 ezren élnek.

Még Reykjavík utcáin gurulva is teljesen hihetetlennek tűnt, hogy tényleg ott vagyunk. A partmenti sétányról közelítettük meg a hotelt. A busz nem tudott a hotel parkolójában megállni, mert Reykjavíkban a turistabuszok csak a kijelölt parkolóhelyeken állhatnak meg, így egy kicsit sétálnunk kellett, de csak öt percet. A szállásunk a Fosshotel Baron volt, ami nagyon jó helyen fekszik: közel van a belváros, és az öbölre néz az épület. Megkaptuk a szobakulcsokat, és innentől szabad program volt. Lepakoltunk, aztán el is indultunk egy esti sétára.

Kisétáltunk az öböl partjára, szédítő volt belegondolni, hogy ez nem holmi tengerpartocska, hanem az Atlanti-óceán vize hullámzik mellettünk.

Hideg volt, és kicsit a szél is fújt. Örülök, hogy hagytam magam rábeszélni a télikabátra: 2 fok volt ugyanis. Az érkezésünk reggelén még havazott Reykjavíkban, de mire mi odaértünk, elolvadt.

Még a buszból láttuk a Sun Voyager szobrot szobrot, oda sétáltunk először. Innen a szemközti hegyekre gyönyörű a kilátás, tényleg olyan érzése van az embernek, hogy a rozsdamentes acél hajóváz mindjárt felemelkedik és elrepül. Jón Gunnar Árnason alkotása 1990 óta áll mai helyén, és Reykjavík jelképévé vált. Valóban nagyon mutatós: egyszerű, mégis megragadja az embert.

Kicsit tovább sétálva a Harpa épületéhez értünk, ami előtt kőtornyok töltötték be a partot. A Harpa egy rendezvényközpont, koncerteket és konferenciákat tartanak itt. Viszonylag friss épület, 2011-ben készült el, és nagyon látványos a halpikkelyekre hasonlító üvegelemeivel.

A kikötőbe jutottunk, elhaladtunk a parti őrség hatalmas járőrhajója mellett, aztán egy szabadtéri kiállításba futottunk bele, ami a kikötő történetét mutatta be. A kikötő építésén dolgozó két mozdony közül az egyiket, a Minør nevűt itt is hagyták emlékként. Izlandon ugye nincsen kötöttpályás közlekedés: nincs se metró, se villamos, se vonat. Ezért is érdekes, hogy egykor, ha csak kis időre is, de jártak vonatok, még ha csak alapanyagot szállítottak a kikötőbe, akkor is.

A belváros fele vettük az irányt. Egy nagy domb tetején Ingólfur Arnarson, az első izlandi telepes szobrát néztük meg közelebbről. Ingólfur Arnarson 874 körül érkezett a mai Reykjavík területére, ő nevezte el a területet ‘füstölő/gőzölgő öbölnek’ a feltörő hőforrások gőze után.

Láttam a térképen, hogy a Regnbogagatan, a szivárvány utca a közelben van, úgyhogy megkerestük. Kifejezetten mókás, ahogy a szivárványra festett utca egyenesen a Hallgrímskirkja felé mutat.

Fáradtak voltunk, bár annyira nem éreztük, mert hiába múlt el este 9, még bőven világos volt, és ez így maradt egészen este 10-ig, amikor lement a nap, de teljesen sötét csak háromnegyed 11 körül lett. Jó előre kinéztem a helyet, ahova vacsorázni mentünk: a Brewdog söröző közel volt a szálláshoz, és mindenki talált kedvére valót: a többiek burgereztek, én rántott karfiolt ettem mártogatós szósszal. Bonyolódtak az étkezési opcióim, mert most már hivatalosan is gluténérzékeny vagyok, ami alapból nem egyszerű (bár nem is annyira tragikus, mint az ember elsőre hinné), de én húst sem eszek. A Brewdogban enni is tudtam, és kétféle gluténmentes sör közül is választhattam. A hely nagyon hangulatos volt, a személyzet végtelenül kedves, ez alatt a pár nap alatt törzsvendégek lettünk.

Vacsora és az azt követő sörözgetés után visszasétáltunk a hotelhez. Még a csodaszép narancssárga naplementét megnéztük a parton, aztán mentünk aludni. A zuhanyzás különleges élmény volt, mert a melegvíz a csapban gyakorlatilag termálvíz, aminek emiatt kénes szaga is van, és nagyon forró tud lenni, a hidegvíz pedig forrásvíz. A fűtéshez is geotermikus energiát használnak szinte mindenhol a szigeten, ami egészen elképesztő.