2017-ben voltam utoljára jaanipäevkor Észtországban, amikor először jártunk ott Bogival, és azóta szerettem volna erre az ünnepre visszamenni. Nemcsak az országban voltunk aznap, de ugyanott mulattunk, mint hét (tejóég, mennyi) évvel ezelőtt: Tartuban, a Raadi parkban. De előbb el is kellett odáig jutni, ami bonyolultabb volt, mint hittük. Én meg voltam róla győződve, hogy Bécsből megy közvetlen repülő Tallinnba, de nem, ami nagy kár. Budapestről csak átszállással lehet menni baromi régóta, és pár éve a Ryanair beszüntette a rigai járatát, ami pedig tökéletes átszállási lehetőség volt. Mint utólag kiderült, a legegyszerűbb még mindig elrepülni Helsinkibe, és onnan átkompozni Tallinnba, bár a repjegy nem olcsó. Mi más útvonallal próbálkoztunk, Stockholmban szálltunk át oda és visszafele is. Jó ötletnek tűnt – de nem volt az.

2024. június 22. szombat
Péntek este még fent jártunk a Kecske-hegyi kőfejtőnél Líthast ünnepelni, persze jó volt a hangulat, és a tervezettnél később, éjfél körül értünk csak haza, úgyhogy nem esett jól másnap korán felkelni és kibotorkálni a reptérre. Csak fél 10-kor indult a gépünk, de 8 után már ott voltunk, biztos, ami biztos. Végül feleslegesnek bizonyult a koránkelés, először csak fél óra késést jeleztek, aztán a tervezett indulást két és fél órával az eredeti utánra esztimálták, de sokáig nem tudtunk biztosra, mert műszaki hiba miatt nem szálltunk fel időben, kétséges volt, ki tudják-e javítani a hibát. Eredetileg három óránk lett volna Stockholmban átszállni a tallinni járatra, innentől kezdve kétségessé vált, elérjük-e egyáltalán a gépet. Már azt tervezgettük, ha lekéssük a csatlakozást, megpróbáljuk elcsípni a kompot Stockholmban, viszont azzal csak másnap délelőtt értünk volna Tallinnba, és rohanhattunk volna a buszunkhoz Tartuba, vagy még opció lett volna elrepülni Stockholmból Rigába, ahonnan megy közvetlen busz Tartuba – akkor Tallinnt ki is hagytuk volna első nap. Egyik se lett volna optimális, pláne, hogy az első esti szállást buktuk volna, de jobb lett volna a semminél. Végül dél után nem sokkal tényleg felszálltunk. A legrosszabb az volt, hogy abszolút volt esélyünk még odaérni a tallinni járathoz, de pont annyi bizonytalanság volt is benne (mennyire messze lesz a kapu, azonnal le tudunk-e szállni a gépről stb), hogy azért hátra nem dőlhettünk. Én lerágtam a körmeim, mire Arlandában landoltunk, de szerencsére elöl ültünk, és csak pár kapunyit kellett szaladnunk, és máris a tallinni járat boarding sorában álltunk. Negyed óránk volt még kapuzárásig, szóval volt még egy kis buffer is, de azért elég szorosnak éreztem.

Tallinnig alig egy óra volt a repülőút, és ablak mellett ültem, úgyhogy végig tudtam nézelődni. Láttam Saaremaa és Hiiumaa szigetét, ahol két éve bicikliztünk Bogival. Tallinnban jóval melegebb volt, mint amire számítottam. Ittunk egy kávét a reptéren, én valami nagyon furcsa mentás capuccinót, hát elég érdekes íze volt. Tallinnban olyan közel van a reptér a városhoz, hogy gyalog is könnyedén meg lehet közelíteni. Beugrottunk a szomszédos plázába szendvicsnekvalót venni, aztán elsétáltunk az Ibis Hotelbe, aznapi szállásunkra. Olyan szállást kerestünk, ami közel van a buszpályaudvarhoz, ahonnan másnap indultunk Tartuba.

Kis pihenés után elindultunk egy esti sétára. Annyiszor voltunk már az észt fővárosban, hogy felszabadultan tudtunk mászkálni, nem volt semmiféle nyomás, hogy minél több látnivalóhoz eljussunk, mert a legtöbbet már láttuk az évek során. Besétáltunk az óvárosba, és a városháza téren ültünk be az egyik étterembe, ami még a késő esti időpont ellenére is nyitva volt. Este 10 volt már ekkor, de még sütött a nap, koraesti hangulat volt. Grillsajtot ettem salátával és cidert kortyoltam hozzá, közben a városháza ódon épületét szemlélhettem, meg a nyüzsgő sokaságot a téren. Pincérlányunk nagyon lelkes lett, mikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, pár nappal később készült Budapestre, és miután fizettünk, alaposan kifaggatott minket, mit érdemes megnézni. Fox olyan lendülettel magyarázott és mutogatott, hogy magára borította a söre végét, elúsztatva a nadrágját és az asztal egy részét. Annyit azért még bevállalt sörös nadrágban is, hogy vacsora után a tengerpartra kisétáljunk.

A Kalaranna partjára ültünk ki. Pár éve itt építkezés folyt, a vízhez se lehetett hozzáférni, mostanra elkészültek a modern lakóházak. A part is egész hangulatos maradt, bárki leülhet a sziklákra, megmártózhat a vízben, használhatja a szabadtéri játszóteret vagy kondiparkot. Levettem a cipőm, úgy ültem ki egy sziklára, és élveztem, ahogy a hideg víz a lábfejem hűsíti, miközben a kései naplemente narancsszínűre festette az ég alját a sötét tenger felett. Varázslatos volt.

Visszasétáltunk a szállásunkra, közben izgatottan figyeltem, ahogy nem sötétedett be teljesen. Éjszaka többször kilestem a sötétítőfüggöny mögül, és leellenőriztem, mennyire maradt világos az égbolt. Fehér éjszakánk volt.