2022. július 29. péntek
A tervezettnél valamivel később, de legalább kipihenten keltünk fel reggel. A közös konyhában összekészítettük a reggelinket, amit az udvaron lévő padnál ettünk meg. Közben szárítottam a napon a ruháimat, amiket még előző este mostam ki (folyékony szappannal a csapnál), nagyjából meg is száradtak indulásra.

Elköszöntünk a házinénitől és a német vendégtől, és kellemes napsütésben indultunk útnak.

Barátságos erdei utakon suhantunk. Féltem, hogy megint murván kell tekernünk, de szerencsére inkább földutakhoz volt szerencsénk, ami lehet, hogy egykor teljesen fel lett szórva murvával, de a nagyja lekopott. Még szamócát enni is megálltunk egyszer!

Utunkba került egy újabb áldozókő, a Mätja ohvrikivi. Leültünk a fűbe mellette, és megettük a szendvicseinket.

Nem kellett sokat gurulnunk, és a Karja kirikhez értünk, ami a 13. század vége – 14. század elejéről származó lutheránus templom. Nemcsak vallási célokat szolgált, hanem menedék is volt a háborús időkben, vastag falai és lőrésszerű ablaki ezt lehetővé tették. A pincében kandallókat is találtak: ha ide kellett menekülni, tudtak fűteni, később pedig skandináv zarándokokat is el tudtak itt szállásolni.

A templom gazdagon ellátott kőfaragásokkal, ezeket nagy valószínűséggel az idelátogató mesterek és zarándokok készítették vagy legalábbis a stílusuk nyomot hagyott rajtuk. A falfestmények azért érdekesek, mert nemcsak keresztény, hanem pogány, viking szimbólumok is láthatók a falakon: triszkelion (három láb), pentagram, groteszk ördögalakok, és egyéb ismeretlen eredetű szimbólumok.

Pont akkor érkezett egy nagy turistabusz a templomhoz, amikor mi is ott jártunk, úgyhogy az egyébként az út mentén, a semmi közepén fekvő templomban kerülgetni kellett az embereket. Tovább is álltunk, és folytattuk az utat a Angla Tuulikud, azaz az anglai szélmalmok felé. A parkba belépőt kell fizetni.

Mielőtt bármit is csináltunk volna, beültünk a kávézóba harapni valamit. A főépületben található a kávézó és a mosdók, az emeleten pedig egy kis kiállítást lehet megnézni. Az egyik szobában teljesen váratlanul bukkantam rá Csalog Zsolt A tengert akartam látni (Ma tahtsin merd näha) című könyvére észt nyelven.

A malompark története a 19. századra nyúlik vissza, amikor Saaremaa szigetén gyakori látvány volt a szélmalom: az erős szeleknek köszönhetően ideális hely volt a sziget a szélmalmok működtetésére. A II. világháború után a kolhozokhoz került az üzemeltetésük, aztán idővel le is állították őket. A 80-as években restaurálták a park szélmalmait és műemléki védelem alá is helyezték őket. Öt malom található a parkban, ezek közül egy holland, négy pedig úgynevezett bakos-malom.

A bakos-malom szerkezetének alapja a bak, ami a széliránynak megfelelően mozgathatóvá tette az egész malmot. Egy faoszlopot állítottak a földbe, amit ferdén hozzáépített fagerendákkal támogattak meg- erre az alapra építették rá magát a malmot. A képeken látszik is kitámasztva a hosszú faszerkezet, amivel mozgatni lehet.

Nem is a malmok voltak a legnagyobb látványosság, hanem a kisállatok, akik a parkban élnek. A legtöbb időt a nyuszik bámulásával és etetésével töltöttük, de voltak kecskék, kacsák és bárányok is.

A malomparkból már a Triigi kikötő felé vettük az irányt. Egy helyen megálltunk még vacsorához való salátát venni. A kikötőben még volt időnk a kompig, addig paninit ettünk és sört ittunk.

Már rutinosan szálltunk fel a hajóra, kikötöttük a bringákat, aztán mentünk a fedélzetre nézelődni. Elbúcsúztunk Saaremaa-tól, és köszöntöttük következő szigetünket, Hiiumaa-t. Sõru kikötőjébe érkeztünk, és hangos tuctuczenére értünk a kikötő kocsmájába. Pont akkor kezdődött a Sõru Saund, ami egy elektronikus zenei fesztivál. A kocsma is fesztiválozókkal volt tele. Egyszer el akarok menni a Saundra, jó bulinak tűnt.

De mi nem maradhattunk bulizni, várt minket a szállásunk Utuban. Hiiumaa útjain gurulva a naplementében meglepően otthonosan éreztem magam: teljesen a bakonyi utakra emlékeztetett.

A szállásunk teljesen mesebeli volt: egy kis bungaló a fák között, ami annyira nomád, hogy a wc pottyantós, a konyha egy kis stand a házikó mellett, az étkezőasztal egy műanyag asztalka a tűzrakóhelynél. Lepakoltunk, tüzet raktunk, megcsináltuk a fejedelmi salátavacsorát, aztán csaptunk egy kellemes beszélgetős-sörözgetős estét a tábortűz mellett. Csatlakozott hozzánk egy cica is, aki nagyon beszédes volt és folyamatosan kajáért kuncsorgott, de mindent azért nem evett meg.

Nagyon reméltem, hogy megúszom az éjszakát a pottyantós meglátogatása nélkül, de sajnos a sör megtette a hatását. A sötét fák között elbotorkálva végigpörgettem a fejemben az összes létező horrorfilmes szcenárió, ami csak történhet velem egy ilyen kiruccanás alatt, de szerencsére sikeresen túléltem a kalandot.

47 km-t tekertünk aznap összesen, ebből 20 km volt Hiiumaa-n.