száraz november 2017

Végre, újra itt vagy, kedves száraz november! Már nagyon vártalak.

Tavaly nem is tudom, miért nem fejeztem be a beszámolót az egy hónapos józanságról, pedig végigcsináltam. Valószínűleg bekavart, hogy a végére kikeveredtem Svédországba, és sok írnivaló volt az ottani kalandokról. Tavaly végigcsináltam, néha nehéz volt, de alapvetően egy jó élmény. Az ember erősnek érzi magát, ha elmegy kocsmába,  elmegy csapatépítőre, elmegy Bécsbe a karácsonyi vásárba, és megállja, hogy alkoholt igyon. Én állítom, hogy az arcbőröm is szebb lett, és sokkal jobban is aludtam. Az meg felszabadító érzés, amikor elmegyek este “inni”, és tudom, hogy felelősségem teljes tudatában fogok hazabiciklizni, és nem lesz másnapos szenvedés. 
Tudom, tudom, nem lenne szükség hivatalos, mások által szervezett eseményre ahhoz, hogy az ember ne igyon, de beismerem, sokkal könnyebb így megállni. Sokan száraznovembereznek, nem néznek az emberre annyira hülyén, kevesebbet kell magyarázkodni. Bár gáz az is, hogy magyarázkodni kell, ha nem iszik valaki. 
Tegnap este még csináltunk egy adag forralt bort foxszal, este elkortyolgattuk, gondosan ügyelve, hogy éjfél utánra már ne maradjon. Már a gondolat is energikusabbá tesz, hogy nem fogok inni, ezt kihasználva elmentem futni a szigetre két kört, egészen felfrissített. Az alkoholstop mellé idén hozzáteszem a nachosmegvonást – azt hiszem, ráfüggtem. Egyszerűen imádom az ízét, és legszívesebben minden nap enném – és ez itt a baj. Szóval most egy hónapig azt se fogok fogyasztani. 
Fura egyébként, mennyire kezdi a szervezetem jelezni, mire van, és mire nincs szükségem: a cigarettát rég letettem (párhavonta azért egy-egy szál elszívódik, de csak sok alkohol után), igénylem a mozgást, egyre kevésbé kívánom a húst, és őszintén szólva az alkoholt se szeretem már annyira. Szeretem a sört, szeretem a forralt bort, szeretem a pezsgőt, de mindig lelkiismeret furdalásom van, ha ittam, amolyan “erre már megint mi szükség volt” érzés. Persze legközelebb is megiszom a heti söradagom a Kamarában, de egyre kevésbé vagyok boldog ettől a ténytől. 
No, mindenesetre most egy hónap nyugi következik. Lesz céges csapatépítő, csapativás, szülinap, MTT-s szervezői hétvége, talán még IHB is, ha megszervezzük. Tavaly sikerült, idén is menni fog. 
Aki csatlakozott, annak hajrá! Higgyétek el, ha másnak nem, kísérletnek jó lesz, a májatok pedig hálás lesz a kis pihenőért!

Tessék egy kis halloween. Én faragtam! ^_^

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s