Pozsonyi karácsony

2015-ben a prágai karácsonyi vásár teljesen elvarázsolt, 2016-ban a bécsi inkább elborzasztott. 2017-ben összeszedtük a kiscsaládot, és egy vasárnap reggelen felszálltunk a berlini vonatra, amiről bő két óra múlva szálltunk le Pozsonyban. Útközben nem sokat nézelődtünk, ködbe burkolózott a Dunakanyar. Heten voltunk, mint a gonoszok: két húg, jóanyám, sógor. fox és Dave, na meg én. 
A felborított asztal
Nem bajlódtunk tömegközlekedéssel, gyalog indultunk a vasútállomásról a belvárosba. Felesleges is lett volna buszozni, kb. 20 perc után már a Tourinform irodában válogattunk az ingyenes szóróanyagok és térképek között a Prímás téren (Primaciálne námestie). 
Prímási palota

A Prímási palota előtt kis korcsolyapálya áll, nagy volt a nyüzsgés rajta.

Dat biciklitároló
Egy kicsi, fenyőágakkal díszített átjárón keresztül jutottunk a Főtérre (Hlavné námestie), ahol kis bódékból szállt a sült hús és a forralt bor illata. Nem is bírtunk ellenállni, az egyik árus biztatására megkóstoltuk a „fekete borként” árult forralt bort. Erős, de kellemes ribizliízű italt kaptunk, kényelmesen elkortyolgattuk, mielőtt nekivágtunk volna a várhegy megmászásának.
Magyar felirat egy régi gyógyszertár épületén
A mászás kissé talán túlzó kifejezés. Felsétáltunk a macskaköves úton, ahonnan menet közben pazar kilátás nyílt volna, ha történetesen nem lenne borzasztó a panoráma. 
Idilli macskaköves utcácska
A Duna túlpartja tobzódik a panelrengetegben, gyárkémények ontják a füstöt, csak a távolban lomhán pörgő szélkerekek adtak egy kis megnyugvást. A másik irányba nézve a városból is főként a modern irodaépületek magasodtak ki. Nem éppen szívmelengető látvány.
És a nem túl meggyőző panoráma
A felfordított asztalkába, azaz a várba besétálva megcsapott az ünnepi hangulat: karácsonyfa, szán fotózáshoz, élő állatok, és falvetítés igyekszik meghozni a karácsonyi érzetet.
Bejárat a várba
Gondolkodtunk, bemenjünk-e megnézni a kiállításokat, de tartottunk tőle, hogy sok időt venne el, inkább sétálunk csak egyet. Kellemes meglepetésként ért, hogy a várban igényes mosdó várja a turistákat – teljesen ingyen.
Érdekes formája van ennek az asztalnak
Tettünk egy kört a nemrég újratelepített barokk kertben, majd elkezdtünk ebédlőhelyet keresni, ami ennyi emberrel nem egyszerű. Abban még hamar megegyeztünk, hogy mit ennénk, de heten nem sok helyen tudtunk volna egy asztalhoz ülni. 
Sétálóutca az óvárosban (Dave fotója)
Végül a La Pala nevű helyen telepedtünk le, és életem egyik legjobb pizzáját ettem. Úgy tűnik, Szlovákiában tudják, hogyan kell finom pizzát készíteni, a komáromi látogatásunkkor Komárnoban elfogyasztott pizza volt még ilyen finom. A pizzához Zlaty Bazant volt a kísérőital ofkorsz.
Az UFO (Dave fotója)
Ebéd után kettévált a csapat: Dave és fox társaságában elindultam meghódítani az UFO-t, két húg, sógor és jóanyám a karácsonyi vásárban töltöttek időt. A Novy most hidat 1972-ben adták át. Az építést nagy felháborodás övezte, és a mai napig vérlázító, hogy az építkezés miatt az óváros egy részét ledózerolták: lerombolták a zsidó negyedet, a zsinagógát, az Óváros teret, a Halászcsárdát. Csodálkoztam is, milyen hirtelen ér véget az óváros, és mennyire keresztbevágja ez a híd. 😦
Kilátás
Az UFO 85 m magasan van. Belépő ellenében látogatható, kivéve, ha az étterembe igyekszik valaki. Lift visz fel az étteremig, onnan lépcsőn lehet felmászni a tetőre.
Panoráma a javából :O
Fent süvített a szél, és olyan hideg volt, hogy pár perc fotózás után nem éreztem az ujjaimat. Amikor elért minket a szitáló eső, jobbnak láttuk visszavonulni a fagyási sérülések elkerülése végett.
Új kedvenc képem rólunk (Dave fotója)
Visszalifteztünk a földszintre, és visszamentünk a karácsonyi vásárba. Összeszedtük a csapat másik felét, és elindultunk megkeresni a kék templomot, amit Lechner Ödön tervezett, és egy igazi szecessziós kis ékszerdoboz. Nem kellett borzasztó sokat sétálni, de azért már gyanakodtunk útközben, hogy lehet, mégsem erre van, hiszen már olyan rég jüvünk, és a környék egyáltalán nem óvárosias.
Egyedi külső…
És egyedi belső
A halványkék szín nagyon aranyossá tette a templom hangulatát, mintha egy hatalmas babaházban járnék. Nem is értettem az ájtatosan a padokban ülőket és a suttogó, lábujjhegyen lépkedő kíváncsiskodókat. Ennek a helynek élnie kéne, nyüzsögnie kéne, megöli ez a némaság. 
Igazi ízléses karácsonyi vásár
Visszasétáltunk a Főtérre, és beültünk sütizni a Café Mayerbe, Pozsony egyik legismertebb kávéházába. A berendezés állítólag eredeti, a belső tér valóban hangulatos, de sajnos a kiszolgálás egyáltalán nem volt udvarias, a süti pedig ízetlen és túlárazott volt. Az enyém legalábbis biztosan, két húgom áradozott, mennyire finom sütiket ettek, mi többiek kevésbé voltunk lelkesek.
A tér másik oldalán karácsonyfa
A nap végére értünk lassan. Ittunk még egy forralt bort, vettünk képeslapot és hűtőmágnes a gyűjteménybe, és visszasétáltunk a vonathoz.
Fénykapu
Ugyanazon a kiskapun haladtunk át, most fénysorok égtek rajta. Mennyire egyszerű megoldás, mégis mennyire hangulatos!
A Prímási palota és a tér karácsonyi díszben
Az egész belvárosnak sokkal jobb volt a hangulata a budapesti őrületnél. A dekoráció egyszerű, de elegáns, a fehér fénysorok dominálnak, sokkal emberibb. Itt nincsenek magassarkú cipők és esernyők lámpákból dekorációnak fellógatva, mint a pesti vásár felé vezető úton.
Grassalkovich-palota, a köztársasági elnök lakhelye
Fáradtan vártuk a vonatot, ami este 8 előtt nem sokkal meg is érkezett. A hazautat végigcsicseregtük, de lefárasztott minket az egész napos mászkálás, ez a társalgás minőségén is érződött néha. 😀 Este 10 múlt, mire a Nyugatiba értünk, szerintem egyikünknek sem tartott éjjel elaludni.

Pozsony egy kifejezetten jó élmény volt. A karácsonyi vásár barátságos, ízléses, nem érte el az a téboly, ami Budapestet és Bécset jellemzi mostanság. Sokan voltak, főleg este, de még kezelhető volt a tömeg. A dekoráció, a bódék kinézete egységes, nem kelt olcsó hatást. Az árak a budapestiéhez hasonlóak, de legalább nem gagyit kap az ember a pénzéért cserébe. Sokszor hallottunk magyar szót – de mindig csak turistáktól. Arra számítottam, hogy szolgáltatói részről is tudunk majd magyarul beszélni, de mindenki angolul szólt hozzánk, még ha hallották is, hogy magyarul beszélünk. Fura, mert Bécsben még a Sacher cukrászda pincére is magyarul beszélt velünk, pedig ott nem számítottam rá, itt valamiért azt hittem, általánosabb. Egyébként a város is teljesen levedlette minden nyomát annak, hogy ez egy magyar koronázóváros – megörültünk, ha magyar utcatáblát vagy emlékművet találtunk, mert meglepően kevés volt belőlük. Az óváros egyébként Győrre vagy Székesfehérvárra emlékeztetett minket.

Az óváros nagyját bejáratuk egy nap alatt, úgyhogy nem bánom, hogy végül nem maradtunk éjszakára. A karácsonyi vásárt viszont jó szívvel ajánlom.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s