Természetjáró Fesztivál 2018. szeptember 7-9.

Volt egy fesztivál szeptember második hétvégéjén, ami igazán nekünk lett kitalálva: az első rendezésű Természetjáró Fesztivált úgy hirdették, hogy „nappal túra, este buli”. Gyakorlatilag így is történt. És milyen jó volt! 
A rendezvény plakátja
A napijegy baráti áron 1000 Ft, a teljes hétvégi 2000 Ft-ba került. Ez nagyon olcsó, bár a szállás nincs benne. A Verőce és Kismaros közötti Csattogó-völgyi Üdülőházak területén volt a fesztivál, megszállni faházakban vagy a házak mögötti kempingben lehetett. Mi bevállaltuk a sátrazást, így jött ki szállással együtt 6500 Ft-ra a feszivál, de ebben mindkét napra benne volt a svédasztalos reggeli is. A programok nagy részére online előre kellett jelentkezni, és bizony volt, ami hamar be is telt: a kisebb workshopok, kenu- és biciklis túrák pillanatok alatt megteltek.
Péntekre szabadnapot vettem ki, hogy kényelmesen odaérjünk a helyszínre, és ne sátorral kelljen dolgozni mennem. Verőcéig mentünk vonattal húggal, onnan a fesztivál kisbusza vitt minket a helyszínre. Most már tudom, hogy Kismarosról 10, Verőcéről 20 perc séta lett volna odajutni, de ezt akkor még nem tudtuk, és kényelmesebb is volt a cuccokat nem gyalog odavinni. Az egykori Expressz tábor előtt raktak ki a buszból, onnan sétáltunk az üdülőházakig. Ez a tábor a 70-es, 80-as években élte fénykorát, népszerű nyaralóhely volt a vasfüggöny ezen oldalán élők számára. Ami cikket találtam róla, mind azt írja, mennyire pezsgő élet volt itt egykor. 2001-ben még tartottak a területen egy EFOTT-ot, aztán pár év múlva végleg bezárták. Ma magánterület, a tulajdonos nem kezd vele semmit, csak hagyja elrohadni azt, ami még nem rohadt szét teljesen. Most megnyitották a kapuit, hogy könnyebb legyen a fesztivált megközelíteni, amúgy tilos a belépés.
EFOTT!
Az hamar egyértelművé vált, hogy egy családias, kicsi rendezvényen járunk, kicsit a Zirci Buli hangulata jutott eszünkbe. Kora délután még bőven több volt a szervező, mint a látogató. Átvettük a karszalagokat, befizettük a sátordíjat – ezt külön az üdülőházak receptcióján kellett -, és gyorsan felállítottuk a sátrat. Tényleg kicsike volt a fesztivál: egy színpad, tucatnyi kitelepült stand, néhány árus, egy étterem, ami amúgy is üzemel egész évben, néhány akadálypálya és játék, meg egy kiskocsma. Az első programig, amire menni akartunk, sétálgattunk, fröccsöztünk, és belefetrengtünk a színpad elé lerakott babzsákokba.

Lazulás

 Jóga

Fél 6-kor kezdődött az egyórás jóga. Egy mosolygós fiatal lány fogadott minket. Én még nem igazán jógáztam, és kíváncsi voltam, mi sül ki ebből; végül tök jó volt. Tetszett, hogy kitisztult az agyam, kiszakadtam kis időre a mindennapokból, és csak magamra tudtam koncentrálni. Külön hangulatos volt, hogy nem elég, hogy egy kis tisztáson jógáztunk, élő zenét is kaptunk hozzá. Nem minden mozdulatsor ment könnyen, néha kibillentem az egyensúlyomból, főleg amikor mérlegállásszerű pózban kellett állni. A legjobb a vége volt, mikor csak feküdtünk és minden testrészünket ellazítottuk; ahogy a lány sorolta egymás után, mikor mi lazul el a testünkben, azt tényleg aktívan tudtam követni, és nagyon jó érzés volt.
Dekoráció
Este megérkezett sógor is, ahol megint előjött egy szervezési hiba. Az utolsó fesztiváljárattal érkezett, de a kaputól nem engedték be a biztonságiak, mert nem volt rajta karszalag – amit csak a fesztivál bejáratánál tudott volna normál esetben átvenni, ahol már nem volt senki. Azt akarták, hogy menjen vissza Verőcére, és onnan közelítse meg a fesztivált, mert a másik bejáratnál tudnak neki karszalagot adni. Szerencsére felkészültünk a legrosszabbra, és átvettük az ő karszalagját is, szóval csak elé kellett mennünk, de ha valaki jóhiszeműen odamegy egyedül, akkor nyer magának egy jó másfél órás sétát a másik bejáratig, ami légvonalban egyébként párszáz méter lenne, csak hát ha nem engedik át… Elég nonszensz volt. 
A napi program végén koncertek voltak, némi sörrel felszerelkezve hallgattuk a babzsákokból.

Teljesítménytúra

Útvonal: Királyrét (rajt) – Béla-rét – Fultán-kereszt – Nyír-rét – Alsó-Hinta-rét – Csóványos – Három-hárs – Nagy-Hideg-hegy – Magas-Tax – Ötperces-pihenő – Királyrét (cél)
Túra hossza: 22 km Szintemelkedés: 970 m Időtartam: 8 óra

Szombaton reggeli után elsétáltunk a Királyréti Erdei Vasút kismarosi állomásához. Itt találkoztunk Minccel, és ide jött volna fox is, ha nem kési le a vonatot és nem taxival érkezik Vácról a Királyrétre. Hárman szálltunk fel hát a kisvonatra, amire kedvezményes áron vehettünk jegyet a fesztivál karszalaggal. Fél óra a Királyréten voltunk, közben idilli tájakon suhantunk át. 
Száraz falevelek már voltak

A teljesítménytúra versenyközpontjában beregisztráltunk. Külön nem lehetett nevezni, csak a fesztivál programjaként – ergo csak karszalaggal. Minc és fox karszalagjait is átvettük, hogy ne kelljen csak ezért a Csattogó-völgybe eljönniük, de a hivatalos út az lett volna, ha először eljönnek a fesztiválra, kiváltják a karszalagot, visszamennek Kismarosra, onnan elvonatoznak vagy buszoznak a Királyrétre, és a karszalaggal bejelentkeznek a túrán. Nem túl kényelmes. A külsős helyszíneken nem lehetett karszalagot átvenni, erre nem gondoltak a szervezők – vagy szerették volna, ha mindenképpen mindenki jár magán a fesztiválon is.

Béla-rét

Pont a rajta, 10 órára érkezett meg fox, így elindulhattunk a könnyűnek korántsem ígérkező túrán. Eleinte nem volt sok izgalom, kicsit mászni kellett, aztán viszonylag sík terepen haladtunk a Béla-rétig, de aztán bedurvult a terep. Alig 2 km alatt kellett legyűrnünk 300 m szintemelkedést a Fultán-keresztig, ami ráadásul nem fokozatosan, hanem in medias res a semmiből érkezett. Én beismerem, hogy ott kicsit meghaltam, és már nagyon idegesített, hogy az út csak emelkedett egyre, de nem láttam a végét. Nagyon megörültem, amikor végre felértünk a kereszthez, ahol a pontőröktől csokit kaptunk. Kellett az energia.

Nyír-rét

Mivel az egyik leghúzósabb szakaszon túljutottunk, bontottunk egy sört, és vidáman csacsogva értünk a Nyír-rétre. Ez amolyan kitérő volt a Csóványos felé. A mögöttem látható magaslesre az a vicc, hogy tényleg érdemes felmászni: nem sokkal kerül magasabbra az ember, a kilátás mégis sokkal látványosabb fentről.

A távolban egy hegy. 

A 938 m magas Csóványos felé eleinte fokozatosan emelkedett az út, aztán a vége megint egy kellemes kaptató volt. Sebaj, erre legalább számítottam, majdnem pont egy éve jártunk erre a kószákkal.

Alsó-Hinta-rét

Pecsételés és egy rövid pihenő után megmásztuk a 22 méteres kilátót, és gyönyörködtünk egyet a panorámában. Tavaly mintha kevésbé lett volna párás a levegő, ebben nem volt szerencsénk, de így is szép volt.

Nagy-Hideg-hegy felé

Végtelen zöldesség

A távolban Szlovákia

Belefért ez a kis időhúzás a túrába, úgy számoltuk, hogy már a táv kicsivel több mint a felét megtettük, és időben még csak a szintidő felénél járunk, nagy baj nem lehet. Ráadásul a következő állomás, a Nagy-Hideg-Hegy után szinte már csak lefelé kell menni.

Tavaly ezt a fát megmásztuk

A Hideg-hegyre nagy keservesen értünk fel, volt, aki felszaladt, volt, aki felcammogott. Úgy döntöttünk, megengedünk magunknak egy hosszabb pihenőt, hogy legyen erő mindenkiben lejutni a hegyről. A büfében rendeltünk sültkrumplit, és meglepően hamar elkészült, nem kellett olyan sokat várni, mint tavaly.

Csúcson

Valahogy persze sikerült elszámolnunk magunkat, és mikor a pihenő után útnak eredtünk, hamar egyértelművé vált, hogy nem fogjuk a maradék 7-8 km-t másfél óra alatt megtenni. Próbáltunk sietni, de az utolsó 3-4 km-en az út csúszós kövessé vált: nem elég, hogy figyelni kellett a mozgó kövekre, rájuk lépni se volt kellemes.

Az út vége 

10 perc késéssel értünk be végül. Bár kicsúsztunk a hivatalos szintidőből, oklevelet és kitűzőt kaptunk, ahogy egy kis elemózsiát is magunkhoz vehettünk a célban. Én elfáradtam rendesen, Kismarosba visszafelé menet a kisvonaton kicsit meg volt zuhanva mindenki. A vonatról leszállva búcsút intettünk foxnak és Mincnek, mi hárman pedig folytattuk a fesztiválozást. Az esti koncert nem volt túlságosan a mi ízlésünknek megfelelő, ezért inkább kiskocsmánál söröztünk. Az tény, hogy sokáig nem voltunk fenn, eléggé elfáradtunk, és egyébként általánosságban is azt vettem észre, hogy hamarabb csend lett a táborhelyen. Fárasztó nap volt ez mindenkinek.

Kenutúra

A fesztivál harmadik, záró napján kenutúrán vettünk részt. A túra Zebegényből indult, Verőcén ért véget. Logisztikai probléma akadt itt is: reggel megtudtuk, hogy hivatalosan 3-kor zár a rendezvény, igen ám, de a mi kenutúránk fél 2-kor indult, 2 és fél órásra volt tervezve, ergo mire visszaérünk, már véget ér a fesztivál. Ha lett volna Verőcén csomagmegőrző, az lett volna a legjobb, de nem volt, és a kísérő motorcsónakba se fért volna bele a sátor, szóval csak abban reménykedhettünk, hogy a kemping recepcióján tudnak segíteni. Szerencsénk volt, nagyon kedvesek voltak, otthagyhattuk minden holminkat. Megkönnyebbülve, minimális felszereléssel keltünk útra reggeli után.

Tettünk egy kisebb, kb. 5 km-es kitérőt Kismaros külterületén, mielőtt elvonatoztunk volna Zebegénybe – mondjuk úgy, hogy eléggé elgyötörten érkeztünk. A karszalagokkal ingyen utaztunk Zebegényig, a kalauz alig hitte el, de nekünk volt igazunk. Megérkezve már csak meg kellett találnunk a gyülekező helyét, ami nem is volt egyszerű. Hamar összetalálkoztunk más fesztiválozókkal, de kavarogtunk egy ideig, mire megtalált minket az egyik szervező. Megtudtuk tőle, hogy csúszni fog az indulás, még nem értek vissza a hajók az előző túráról. Tök jó lett volna tudni, mennyit kell várni, mert akár meg is ebédelhettünk volna, de nem árulta el. Egy órát vártunk, mire minden készen állt az indulásra.

Útra készen

Megkaptuk a mentőmellényt, beosztottak minket a hajókba, és egy rövid eligazítás után már másztunk is be a kenukba. Mi a túra vezetőjével ültünk egy hajóba, ő volt a kormányos, hálistennek, biztos voltam benne, hogy jó kezekben leszünk.

A zebegényi Dőry-kastély

Az evező kezelése nem volt ismeretlen számomra, az észtországi kenutúrán ragadt rám valami. Az meglepett, milyen hamar elkezdtek fájni az izmaim, de nem kellett folyamatosan evezni, időnként megálltunk nézelődni – ilyenkor fotóztam a telefonommal gyorsan. Az út elején viszonylag sokat álltunk, az egyik hajó kormányosának nem igazán ment a feladat, sokszor kellett instrukciókkal ellátni. Abból a szempontból nem bántam cseppet se, hogy addig is tudtam nézelődni.

Mesevilág

Azért a Dunakanyar a Dunából nézve a legszebb. Elképesztő gyönyörű volt, ahogy beláttuk mind a két oldalt. Izgalmas volt olyan részleteket észrevenni, amiket a vonatból esélyünk sincs meglátni.

Az evezésre egy idő után rá lehet automatizálódni annyira, hogy a mozdulatokra nem is kell már figyelni, én onnantól élveztem a legjobban a túrát, tudtam rendesen bámészkodni.

Odafent van a Remete-barlang

Nagymarosnál két embert kiraktunk, ők eddig jöttek velünk, ketten pedig beszálltak a másik két hajóba kormányozni – gondolom riasztották őket, amikor kiderült, hogy az egyik hajón gondok vannak. Voltak is fura dolgok: el lett mondva, hova nem szabad menni a kenukkal, hol van a nagy hajók bólyasora, ahova nem szabad betévedni, a másik két hajó mégis rendszeresen odasodródott.

Jobbra Visegrád

Az izgalmas volt, amikor jöttek a gyors motorcsónakok meg a böhömnagy turistahajók, és nagy hullámokat vertek; olyankor szembe kellett fordulni a hullámokkal, különben borultunk volna. Elsőre félelmetes volt, mennyire imbolyog a kenu, de hamar hozzá lehet szokni.

És a vár közelről

Úgy volt, hogy megállunk még egy kis szigeten, de sajnos nem maradt már rá idő, úgyhogy Nagymaros után megállás nélkül csorogtunk Verőcére motorcsónakok, dúsgazdagék jachtjai, kajakok, turistahajók és nagy teherhajók között. A kiszállással sietni kellett, mert pont akkor jött egy nagy hajó nagy hullámokkal, azelőtt kellett kipattanni, hogy az elért volna minket.

Nagyon jó volt a túra, az evezés is tetszett, meg a szabadság érzése, hogy a vízen vagyok, bármeddig ellátok, arra megyek, amerre akarok – jó, amerre a kormányos akar. A Dunakanyar meg a legideálisabb hely a kenuzásra, csak arra kell figyelni, hogy ne bambuljon el nagyon az ember.

Visszasétáltunk Verőcéről a Csattogó-völgybe, felkaptuk a holminkat, és elindultunk Kismaros irányába. Már közel jártunk a kerítéshez, amikor szembejött az üdülőházak váltóportása, és figyelmeztetett, hogy azon az oldalon be van zárva a kapu, és a biztonságiak is elmentek, ő is csak azért tudott bemenni, mert kulcsa van. Számomra ekkor derült csak ki, hogy az Expressz tábor területe magánterület, és csak azért nyitották ki, hogy a fesztivál alatt lehessen közlekedni Kismarosról, mert amúgy hiába van párszáz méterre a fesztiválhelyszín, hivatalosan csak Verőcéről lehet megközelíteni. Annyi tippet kaptunk, hogy ha nem akarunk visszafordulni, akkor keressük a lyukakat a kerítésen. Nem volt nehéz találni egyet, a kapu mellett pár méterre simán átmásztunk. A kalandok végén betoltunk egy hamburgert Kismaroson, tökéletes zárás volt ez így.

A Természetjáró Fesztivál koncepciója nagyon tetszett: jók voltak a programok, kellemes volt a hangulat, szép volt a környék. A logisztikával akadt némi probléma, de ezek mind olyan dolgok, amiket jövőre korrigálni lehet – mert bizony, elvileg jövőre is lesz feszivál. Juhú, én már most várom. ^_^

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s