Idén a március nem csak a tavaszt hozta el, hanem az utálatos korona vírust is. A vasárnapi állás szerint (még csak?/már?) betiltották a tömegrendezvényeket, bezártak a mozik, színházak, a munkahelyemen erősen javasolt a home office, és valószínűsítettem, hogy már csak napok kérdése a teljes kijárási tilalom. Rosszul vagyok a gondolattól, hogy a négy fal között töltsek heteket. Ha még egy #maradjotthon-t vagy #staythefuckathome-ot meglátok, felgyújtok valakit. Utálom ezt a hülye vírust, utálom a korlátozásokat, utálom, hogy a csapból is ez folyik, utálom, hogy nem ignorálhatom, utálom, hogy érdekel, de már herótóm is van tőle, utálom, utálom, utálom. Persze közben nekem is ez tölti ki a mindennapjaimat, folyamatosan frissítem a híreket, mindenkivel ez a téma, mindenki bizonytalan, és jól esik kibeszélni az aggodalmakat. Előző héten minden nap bementem dolgozni, pedig békeidőben két napot otthonról tolom a melót, de pont azért, mert tudtam, hogy nem sokáig tehetem meg a bejárást, a szokásosnál jobban igényeltem a kollégáim társaságát. Szóval a lelki békém megőrzése érdekében szükségét éreztem egy rövid fejszellőztető túrának. A Guckler Károly erdei utat néztem ki, mert rövid, és a hírek szerint nemrég felújították.  

Bőven benne jártunk a délutánban, mire elindultunk foxszal és Csabával hármasban. A Fenyőgyöngyéig buszoztunk. Úgy tűnt, nem csak nekem voltak hasonló gondolataim, hogy használjuk ki ezt a hétvégét, mert ki tudja, mit hoz a következő: tele volt a környék parkoló autókkal és sétáló, kiránduló emberekkel. A kéken indultunk a Hármashatárhegy irányába, és folyamatosan jöttek szembe és előztek is hátulról az emberek. 

Irányjelző fa

A zöld keresztre kellett átcsatlakoznunk, onnan indult a séta a domb oldalában. Mielőtt elindultunk volna rajta, meguzsonnáztunk a padoknál.

Kanyargós út

Kicsit hűvös volt, de kiránduláshoz ideális idő, a nap ragyogóan sütött.

Óbuda, középtájt a Rókahegy, jobba a Megyeri-híd

A sétautat tényleg kipofozták, több helyen is kilátópontokat hoztak létre, ezek nem voltak ott, mikor legutóbb arra jártunk.

Fiúk

Nem mentünk végig a Guckler úton, mert egy ponton lekanyarodott a hegyről, és az Erdőalja úti buszmegállóhoz vitt volna minket, ezzel pedig igen hamar véget ért volna a kis sétánk.

Szikla és út

A Virágos-nyeregnél kerültünk újra napfényre. És úristen, ez a napfény annyira életmentő volt! Kicsit azt éreztem, amit tavaly az első igazán tavaszi túránkon: végre kiszabadultam, végre a természetben vagyok, végre itt a tavasz! Ezen érzések mellé elképesztően frusztráló a gondolat, hogy bármikor bekaranténozhatnak.

Napsütés, Virágos-nyereg

Attól csak még boldogabb voltam, hogy pont az arany órában jártunk, amikor szerintem a legszebbek a színek.

Már a sárga úton

Két lehetőségünk volt: felmenni a HHH-ra vagy az Újlaki-hegyen keresztül visszamenni a betonútra, ami a Kecske-hegy előtt vezet le egészen Fenyőgyöngyéig. Csaba benne lett volna a Hármashatárhegy meghódításában, de fox és az én emlékezetemben élénken élt a kép a felfelé vezető útról: a Budai-hegység túraútjainak általunk egyik legjobban utált szakasza ez. Szerencsére Csaba meggyőzhető volt.

Bukik le a nap

Többször írtam már, de még mindig az Újlaki-hegy kilátása a kedvencem a budai hegyekben. Ráadásul most sikerült pont naplementére felérni a csúcsára, úgyhogy még gyönyörűbb volt!

A HHH és a város

Nem mellékesen ez az a hely, ahol foxot férjül kértem, és nyilván mindketten szívesen emlékeztünk vissza rá.

Lement a nap

Lemásztunk a hegyről, rátértünk a betonútra, és lesétáltunk a Fenyőgyöngyéhez. Később nálunk még játszottunk a Pandemic-kel, és foxék stílusosan Dekameron pizzát rendeltek maguknak vacsorára. Jó nap volt ez, pár órányi igazi szabadságérzettel.

Meg fogok bolondulni, ha nem foghatom magam bármikor és mehetek ki a természetbe. Az ilyen vészterhes időkben érzi az ember igazán, mennyit is ér a szabadsága, és milyen bénító tud lenni a bizonytalanság: meddig is birtokolhatom teljes egészében ezt a szabadságot? Tudom, hogy közös cél, hogy minél lassabban terjedjen a vírus, racionálisan felfogom, megértem, betartom, de nem fogok hazudni, engem elképesztően nyomaszt, ha korlátoznak és megmondják, mit csináljak, egyszerűen felőröl. Ameddig nem tiltják, addig ki fogok járni esténként sétálni, futni vagy biciklizni, és hétvégente kirándulni. A városban meg csakis biciklivel közlekedem. Legyünk túl ezen az időszakon mihamarabb: még csak pár napja tart, de az örökkévalóságnak tűnik.