(Az van, hogy ezt a bejegyzést egyszer már megírtam, az utolsó simításokat végeztem, amikor egy régóta a blogger.com rendszerében létező és ki nem javított bug miatt az egész poszt törlődött. Annyira felhúztam magam, hogy áthoztam az egész blogot a csába a wordpressre. A dizájn nem végleges, a belső linkek is a régi blogra mutatnak még, akarok strukturális átalakításokat is, de legalább működik, és remélhetőleg nem veszik el többé egyetlen kész bejegyzésem sem.)  

Július 4-én a Hosszúlépés tematikus sétáján vettünk részt: az Ablak a világra sétán a Ferihegy 1-es terminálját jártuk be Somogyi-Tóth Gáborral, az Aeropark jelenlegi vezetőjével, aki 20 évig volt Ferihegy forgalmi vezetője.

A ferihegyi reptér egyes termináljának épületét Dávid Károly tervezte, alakja fentről nézve egy repülőgépet formál. A Bauhaus stílusú épületet 2000-ben műemlékké nyilvánították.

1942-ben indult az építkezés, és már majdnem elkészültek vele, amikor a II. világháborúban súlyos károkat szenvedett az épület légitámadások során. A háború után kicsit várni kellett az újjáépítéssel, hiszen sürgetőbb volt létfontosságú épületeket és utakat újrahúzni, a még nem is üzemelő reptér várhatott. 1950-ben megtörtént a hivatalos megnyitó. Eleinte csak néhány külföldi járat indult innen. A világháború utáni időkben teljesen természetes volt a belföldi légi utazás, mert sokszor egyszerűbb volt repülővel eljutni más megyékbe, mint a szétbombázott autóutakon. Volt járat Budapestről Debrecenbe, Békéscsabára, Győrbe, Kaposvárra, Miskolcra, Nagykanizsára, Nyíregyházára, Pécsre, Szombathelyre, Szegedre és Zalaegerszegre, sőt, a városok között is volt összeköttetés. Drága sem volt, a jegyárak szabályozva voltak: egy jegy nem lehett drágább, mint egy elsőosztályú kocsiba szóló vonatjegy.

A 60-as évekre a térség egyik legmodernebb reptere lett a ferihegyi. Az évek során meghosszabbították a kifutópályát, és műszaki bázist építettek a Malév gépek karbantartására.

A 80-as évekre már annyira megnőtt az utasforgalom, hogy új terminált kellett építeni. 1985-ben adták át a Ferihegy 2-es terminált, 1998-ban pedig a 2B-t, ezzel az 1-es terminál forgalma főleg tehergépekre, alkalmi és kormányzati járatokra terjedt ki. 2005-ben teljesen felújították az épületet, és 2007-től vonattal is könnyen elérhetővé vált, onnantól állnak meg a vonatok Ferihegy vasútállomáson. Főleg fapados járatok indultak innen, mint az easyJet, a Germanwings, a Jet2.com, a Norwegian vagy a Wizz Air. 2012-ben csődbe ment a Malév, és a költségcsökkentés részeként bezárták az egyes terminált – akkor még csak 5 évre, de 2016-ban bejelentették, hogy nem várható az újranyitás.

A sétán arra is magyarázatot kaptunk, miért nem fog az 1-es terminál teljes kapacitással üzemelni: egyszerűen túl kicsi, és szerencsétlen az elrendezése. Hiába van egymás mellett öt kapu például a gépekhez, ha az utasváróba maximum két gépnyi ember fér el, és már ők is szűkösen. A csomagkiadóban is nagyon közel vannak egymáshoz a szalagok, egyértelmű, hogy nincs elég hely.

Egészen felkavaró volt a láthatóan teljesen felújított, de kihasználatlan terminálban bolyongani. Kicsit olyan volt, mint egy elhagyatott épület, de ez a modern, felújított állapot disszonánssá tette az élményt.

Jártunk a check in pultoknál is, ahol még működnek a csomagmérő mérlegek. Teljesen azért nem kihasználatlan az épület, az egykori security beléptető még mindig működik, és ott nem is fotózhattunk, mert a szkennereket a B2 terminálon is használják, és a security dolgozóit is itt képzik.

Ha csak erre használnák az épületet, az elég csekély lenne. Hivatalosan Terminal 1 Airport Event Center néven működik, és rendezvényekre lehet kibérelni az épületet. Komolyzenei koncerteket, céges rendezvényeket tartanak itt, de filmforgatásra is ki szokták bérelni.

És persze továbbra is fogadnak tehergépeket, indulnak innen és érkeznek magángépek, kormányzati gépek. Épp a teraszon voltunk, amikor begurult az OTP-elnök Sányi Sándor magángépe, de megcsodálhattuk a hivatalosan osztrák cég által üzemeltetett, de a Vitya és Lölö által előszeretettel használt magángépet is.

A magángépek mellett a Lufthansa flottájának néhány gépe is itt parkol. A vírushelyzet miatt egy rakás gépet nem tudtak hova tenni, így szétdobták őket európai reptereken.

A megnyitás utáni időkben vasárnaponként nem volt repülés – ilyenkor a futópályán autóversenyt tartottak, amit a teraszról remekül lehetett követni. Nehéz ma már elképzelni egy repteret, amit a hét egy napján lezárnak és autók brümmögnek rajta repülők helyett. 😀

A séta legvégén az egykori irányítótoronyba is felmentünk, onnan aztán tényleg az egész repteret be lehet látni.

A fák között, a távolban bújik meg egy szokatlanul szürke gép: egy Boeing B767, a Malév egyik interkontinentális repülőgépe. Két gépe is volt a nemzeti légitársaságnak, amivel tengerentúli utakat is meg lehetett tenni, ezek közül a csőd után csak az egyiket tudták eladni, a másikat csak apránként, alkatrésznek. Ami maradt, az üres váz, az rejtőzik a bokrok között a reptér szélén.

Borzasztó érdekes volt ez a séta, mindkettőnknek nagyon tetszett. Azóta megtudtam, hogy az Aeropark is szervez túrát a reptéren, ahol nemcsak mindkét terminálra elvisznek, de a kifutópályára is. Az lesz a következő reptéri programunk, azt hiszem.