A facebookon találkoztunk a Geoda eseményével a bakonyoszlopi bányalátogatásról. Bányászlányok vagyunk a húgaimmal, apa a környék összes bányájában dolgozott. Talán csak kétszer jártam bányában életemben – azt is bányásznapon, és az első alkalomnál elég kicsi voltam. Azonnal kíváncsiak lettünk, és a kis baráti társaságunk nevében jelentkeztem is a következő túrára.

Július 18-án a bakonyoszlopi temető melletti parkolóban volt a találkozó. Hatan voltunk, úgyhogy két autóval mentünk. Az kicsit meglepett, hogy a találkozóhelytől még menni kellett kocsival a bányától nem messzi konténerig, ahol eligazítást kaptunk, és még onnan is kocsikáztunk a bányáig. Az esemény alapvetően nem úgy volt meghirdetve, hogy autóval kell menni. Még jó, hogy nem busszal mentünk.

Először egy konténerházba mentünk tehát, ahol az öltözők is voltak, itt kaptunk egy történeti áttekintőt és balesetvédelmi oktatást. Megtudtuk, hogy Magyarországon a szocializmus idején pörgött nagyon a bauxitbányászat, mert akkor a Szovjetunió felvásárolta a kitermelt nyersanyagot. A rendszerváltás után ez az exportlehetőség megszűnt, csökkent az igény a bauxitra, elkezdtek bezárni a bányák. Régen a bányászmunka irigyelt volt, bár kétségtelenül veszélyes nap mint nap a föld alá ereszkedni, de a fizetés kifejezetten magas volt, és a korai nyugdíjazás jó nyugdíjjal sokakat vonzott. Bányászként 5000 műszakkal vagy 25 év szolgálati idővel már el lehet menni nyugdíjba. Így tett apa is, aki nem volt még 50, amikor nyugdíjas lett.

Emlékszem is azokra az időkre, amikor kezdték bezárni a bányákat, és ment a versenyfutás az idővel, hogy meglegyen a kellő műszak a föld alatt – akkoriban apa is elvállalt minden hétvégi műszakot. Megesett, hogy kétséges volt, tudja-e az aktuális leállás után más helyen folytatni, mert általában kevesebb embert vettek át más, szintén kimerülőfélben lévő bányába, mint ahányan mentek volna, de ő jól tudott helyezkedni. Úgy rémlik, próbáltak arra figyelni, hogy akinek már nem volt olyan sok ideje hátra, annak legyen esélye eljutni a nyugdíjig. Persze ma is vannak, akiknek nem sok műszak hiányzik, de egyszerűen nincs hol ledolgozniuk a hátralévő időt, nekik ma már gyakorlatilag esélyük sincs a korai nyugdíjra.

A bányánál kaptuk meg a sisakokat, a mentőkészüléket és a lámpákat. A bakonyoszlopi bányában jelenleg nem folyik termelés, és a föld alatt pont egy a nyugdíjt el nem ért bányász vezetett minket. A bejáratnál rögtön szembe jött a ‘Jó szerencsét!’ felirat és Szent Borbála, a bányászok védőszentjének szobra.

Ahogy lejjebb ereszkedtünk, az út egyre meredekebben lejtett és egyre sárosabb is lett, nagyon oda kellett figyelni, hogy ne csússzunk el. A szellőzőberendezés hangosan zúgott, amikor elsétáltunk a motorja mellett. Félelmetes volt belegondolni, hogy ha az a masina nem működik, akkor nincs túl sok oxigén a föld alatt. A mentőkészülékünkben persze volt annyi levegő, hogy kijussunk, ha menekülni kéne.

Megnéztük a szalagot is, amire rálapátolva szállították ki a bányából a bauxitot. Apa sztorijaiból tudom, hogy időnként a bányászok is felugrottak rá, mert így gyorsabban kijutottak. Meg tudom érteni, nekem is lett volna kedvem felpattanni rá.

A bánya legmélyén egy belvízből keletkezett tavacska zárta le az utat, ez a telekhatár végét is jelentette.

Láttunk lezárt tárnákat is, ahol már végeztek a kitermeléssel. Ide nem érdemes bemenni: nem szellőzik, és az omlásveszély is fennáll.

A falakon fura fehér gombaszerű dolog nődögél, mintha egy kis alien lenne.

Ha lemenni nehéz volt, a visszaút még inkább: meredekebb volt az az emelkedő, mint elsőre tűnt, pedig elsőre is igencsak lejtett. Aki nem bírta, felszállhatott a csoport mögött guruló szállítókocsira, de mi mentünk rendületlenül. A kijáratnál nagy vetkőzések kezdődtek, a kabát és a pulcsi feleslegessé vált hirtelen.

Kaptunk oklevelet, mellyel tiszteletbeli bányásszá fogadtak minket, majd akiket érdekelt, visszamehettek a faluba megnézni a templom pincéjében található Eszterházy kriptát. Mentünk mi is. Az Eszterházyak építették a templomot, és kastélyuk is van itt, amiben ma gyermekotthon üzemel.

A kriptában nem csak a nemesi család tagja, hanem egy ismeretlen katona is nyugszik itt, valamint ismeretlen csontok, amiket a templom körüli felújítási munkák során találtak.

Izgalmas volt ez a túra, jó volt megnézni, hol is dolgozott apa annyi évig. Pár éve az indexesek is jártak a bányában, az ő képeiket is érdemes megnézni.