2020.augusztus 2. vasárnap
Reggel még korábban keltünk, mint szombaton, mert most buszhoz siettünk: fél 8 körül ért a termálfürdő megállóba a Káldra tartó járat. Elzötykölődtünk a már ismert útvonalon a kis faluig, és a kocsmában még tartottunk egy pisiszünetet.

Káld egyébként meglepően nagy kiterjedésű, egész sokat kellett a településről kifelé sétálnunk, mire az erdő széléig értünk. Ott fox megtartotta a túra előtti bemelegítést, közben én egy cicát sasoltam, aki nem messze tőlünk vadászott.

Az erdőben nem kis meglepetésünkre egyszer csak két nyulat pillantottunk meg az út közepén. Megálltunk, mert úgy tűnt, nem vettek észre minket. Persze, hogy nem figyeltek fel ránk, hiszen sokkal fontosabb dolguk volt, nemi életet szerettek volna élni. Nagy élmény volt megfigyelni, hogyan bukdácsolnak és ugrándoznak egymás felett, a lány ugyanis nem annyira volt partner a dologban. Kicsit kukkolónak éreztem magam, de nem gyakran lát ilyet az ember. Pár perc után mégiscsak feltűnt nekik, hogy társaságuk van, akkor elugráltak a fák között.

Nem hittük volna, hogy az előző napi túra ennyire meggyötri a lábainkat, mégis hamar elkezdett kényelmetlen lenni a cipő. Egy rét szélén leültünk pihenni és tízóraizni. Sárváron az első este sikerült annyi sört venni, hogy még vasárnapra is bőven maradt, úgyhogy a túra alatt azt kellett pusztítanom. Itt is elkortyoltam egy kis sört.

Hosszúperesztegre erdőn keresztül vezetett az út, aztán egy nagyon hosszú nyílt szakaszon találtuk magunkat a tűző napon. A távolban feltűnt a templom tornya, de az istennek nem akart közeledni. Mellettünk takarosan rakott szénabálák a mezőn, előttünk a poros út.

Bevánszorogtunk Hosszúperesztegre, és a templomnál pecsételtünk. Leroskadtunk a fűbe, és hallgattuk az éppen kezdődő mise orgonajátékát.

Túránk vége, a szajki tavak nem volt már messze, nem egész 6 km-re, mégis jó szenvedős volt. A faluból az autóúton mentünk ki, utána erdőben, de kényelmetlen kavicsos úton haladtunk. Fájt már minden lépés a végére, és nagyon örültem, amikor közeledett a következő pecsételőhely, a szajki erdészház.

Pecsételés, aztán megrohamoztuk a strandot. Kifejezetten sokan voltak, csodálkoztam is, nem tudtam, hogy ennyire népszerű ez a kis tó. A víz hűvös volt, de nem jéghideg, nagyon jó volt lubickolni benne.

Az éttermekhez hosszú sor állt, nekünk pedig ment a buszunk Sárvár felé, úgyhogy nem tudtuk megvárni. A kisboltban vettünk egy-egy sört, azt kortyoltuk, amíg a buszt vártuk a világ egyik legcreepybb buszmegállójában.

Sárváron a vasútállomásig vitt a busz, ott már csak meg kellett várni a következő vonatot Pest felé. A szajki tavaktól mehettünk volna Zalabér felé is, onnan pedig vonattal, de nagyon kevés időnk lett volna átszállni, azt nem mertük bevállalni.

Fáradtan, de elégedetten értünk haza, jó hétvége volt ez is. A kéktúra második szakaszának a nagyját, 42 km-t megtettünk, a következő alkalomra 31 km maradt hátra.