Praha – séta a Petřín parkban

2020. augusztus 28. péntek
A prágai ottlétünk utolsó egész napján sok hasznos dolgot nem csináltunk: sokáig aludtunk, fagyiztunk, bevásároltunk az Anděl Tescójában, vacsoráztunk a Restaurace Strahovban, este pedig Ralival és Karellal találkoztunk.

Nem tudom megunni

Az Újezdre beszéltük meg a találkozót Ralival, Karel csak később csatlakozott hozzánk. Mivel volt még időnk, gyalog mentünk le a hegyről.

Ezt se ma láttam először

A Nebozizek lanovka megállóig kanyargós utakon sétáltunk, utána kicsit a siklópálya mellett haladtunk. Nem emlékszem, hogy korábban jártam volna már erre, szerintem ez az útvonal valahogy kimaradt. A Strahovról általában a park másik bejáratához szoktam lesétálni, ami a Švandovo divadlora visz.

Az óváros a parkból

Rövidebb volt az út lefele, mint amire számítottam, kicsit még vártunk is Ralira. Hamarosan felhívott, és megtaláltuk egymást. Előző nap azt beszéltük meg, hogy a Naplávka kocsmákká és kávézókká alakított fülkéit nézzük meg, amik egykor tárolóik voltak. Nagyon viccesen néznek ki egyébként, kis kör alakú fülkék a kőfalban, de igényesen alakították át őket. Rali azt javasolta, hogy mégse oda menjünk, mert útközben látott egy helyet a folyó partján, ahol élőzene szólt, nézzük meg azt. Nem ellenkeztünk.

A vár már az Újezd közeléből

Átsétáltunk a Most Legiín, már akkor csöpögött kicsit az eső. Ha minden igaz, a Naplávka Hollár nevű helyen ültünk le, a nevében nem vagyok biztos. Itt lehet vízibiciklit is bérelni, még beszélgettünk is róla, hogy milyen mókás lenne bérelni egyet.

A lanovka pályája

Ahogy leültünk, elkezdett esni az eső, de még nem volt különösebben heves, így nem foglalkoztunk vele. Még egy nutriát, azaz mocsári hódot is volt szerencsém közelebbről megnézni, aki a közeli töltésen mászkált. Akkor és ott nem tudtam, mit látok, mert hódszerű volt, de a farka nem lapátszerű, hanem hosszú és vékony. Mint kiderült, elég gyakoriak Prágában, aminek a városvezetés nem örül, mert a mocsári hód nem őshonos, nincs természetes ellensége, és elősegíthetik a folyópart erózióját is, mert nagyon sok növényt esznek a partról.

Nem telt el sok idő, iszonyat erős széllel érkezett meg a vihar. Szakadt az eső, a napernyők vészesen lengedeztek, repültek az itallapok. A sörünkből még volt bőven, nem akartuk otthagyni, úgyhogy az utolsók között hagytuk el a helyet. Még mázli, hogy nem a Naplávkán ért minket a vihar.

Akármennyire is tiltakozott, Karel is rákerült a képre

A L’Osteria étterembe siettünk, ahova Karelt vártuk. Míg odaértünk, bőrig áztunk, attól féltünk, hogy nem engednek be ilyen vizesen. Bejutottunk persze, de odabent meglepve tapasztaltuk, hogy dj szolgáltatja a zenét, amitől zengett az épület. Próbáltunk beszélgetni, de kiabálni kellett. Rali nagyon sajnálkozott, mert eddig valahányszor ott jártak, mindig csend volt. Nem is értettük, ki gondolta jó ötletnek a dj-t: partizene szólt egy olasz étteremben, amire senki nem táncolt, lévén ez egy étterem… Amikor szóltunk, kicsit lejjebb vettek a hangerőből, és valószínűleg az elfogyasztott alkohol mennyiségével egyenes arányban egyre kevésbé zavart a bömbölő zene.

Jó kis iszogatás, beszélgetős este volt, én nagyon jól éreztem magam. Az este végén Karel vitt minket a Strahovra, mert ő kocsival jött. Naná, hogy Rali megint borzasztóan hiányzik. Mindig nagyon jó újra látni, és mindig baromira fáj megint elválni. Pláne most, hogy nem tudjuk, mikor találkozhatunk legközelebb. (Még az is felmerült, hogy a következő héten ők jönnek Magyarországra, mert az ausztriai nyaralásuk egyre kétségesebb lett, erre jött a hír, hogy szeptember 1-től Magyarország bezárkózik.)

2020. augusztus 29. szombat
Akár maradhattunk volna tovább is, de nem akartuk nagyon sokáig egyedül hagyni Bumbit. Minden nap járt nála szitter, de rosszul viseli, ha napokra elmegyünk.

Párás erdők a vonatból

A hazaút hosszú volt és unalmas. Megint vicces volt, hogy Csehországban nem kellett maszkot felvenni a vonaton, a szlovák határnál viszont már szóltak, hogy vegyük fel. Fülkés kocsiban utaztunk, és teljesen szürreális volt, hogy órákig egy légtérben ültünk emberekkel maszktalanul, aztán ugyanezen emberek társaságában mégis fel kellett tenni.

Nagyon örülök, hogy ez a csehországi utazás összejött. Az észt út már elúszott, pont tegnaptól került az észt rendszer szerinti piros kategóriába Magyarország az emelkedő betegszámok miatt. Idén valószínűleg ez volt az utolsó külföldi utunk, ami hihetetlenül szomorú, de legalább sikerült eljutnunk Prágába.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s