A Spar 10 km hétvégéjén vasárnapra nem volt programunk, de szerettem volna kimozdulni úgy, hogy vezetni is tudjak, és valami szép helyre is menjünk. A vértesszőlősi régészeti bemutatóhely már nagyon régóta az útiterveim között szerepelt, ahogy a tatai Fényes-tanösvény is. Mindkettő olyan helyszín, amit eddig az odajutás macerássága miatt nem látogattunk meg, de most, hogy van autó, máris elérhetőbbek lettek.

Délelőtt még esett az eső, és bár nem szeretek esőben vezetni, ez nem tántorított el – ha nem gyakorlom a nemszeretem dolgokat, sosem leszek jó bennük, és csak tovább fogom nem szeretni őket. Budapestről kiérve már nem is esett. Felhős maradt az ég, de több eső nem volt. A vezetéssel nem volt gond, leszámítva azt az esetet, amikor majdnem lekanyarodtam az M1-esre, és már bőven záróvonalon váltottam sávot, meg pár plusz kört mentünk rossz irányba kanyarodás meg körforgóból máshol kihajtás miatt, de ez ilyen, ha friss még a jogsi és nincs helyismeret. A régészeti bemutatóhelyre vezető emelkedőnél azért nyeltem egyet, nem voltam benne biztos, hogy felmegy a kocsi, de gond nélkül feljutottunk, a parkolóban pedig szinte üres volt.

A vértesszőlősi bemutatóhelyet gyorsan végig lehet járni, két pavilonból és egy tájékoztató táblából áll az egész, csak emiatt nem érdemes ennyit utazni, érdemes más látnivalót is betervezni. A belépőjegy ára jelképes, 600 HUF/fő. Sajnálom, hogy ilyen picike, így az információ is elég kevés, jó lett volna többet megtudni a telepről és az ősemberekről.

Vértesszőlősön 1962-ben találtak egy őskori leleteket tartalmazó kőzetréteget, ezután 1963-1968 között vezetett Vértes László ásatásokat a helyszínen. A Samunak elnevezett előember tarkócsontját 1965-ben találták meg.

Azért volt ez hatalmas szenzáció, mert Európában ennyire gazdag és ilyen korú lelőhelyet nem ismertek még. 320-350 millió évvel ezelőttről származnak a leletek, és a tarkócsont mellett emberi fogakat, állati lábnyomokat, csontdarabokat és kőeszközöket is találtak. A csontokon égetés nyomai látszanak, úgyhogy valószínű, hogy az itt élt előemberek ismerték és használták a tüzet, bár valószínűleg nem ők gyújtottak.

A koponyacsont mellett az egyik leglátványosabb lelet számomra a mésztufában megőrzött levéllenyomatok voltak.

Vértesszőlősről Tata csak pár kilométer. A Fényes tanösvény a Fényesfürdő területén belül található, és a látogatásához belépőt kell fizetni, a felnőtt jegy 1300 HUF. A tanösvény láperdőkön halad végig. Tata ezen részén, amit Fényesnek neveznek, egykor rengeteg nagy vízhozamú forrás tört a felszínre – annyi víz volt itt, hogy komolyan fontolóra vették, hogy Budapestre Tatáról szállítják az ivóvizet, ami végül azért nem valósult meg, mert nem tudott volna a meleg víz eléggé lehűlni, mire a fővárosba ér.

Az ’50-es években szénbányászat kezdődött a környéken, ennek hatására a forrásvizek elapadtak. A rendszerváltás után a bányák bezártak, és szépen lassan a források is újra duzzadni kezdtek, a regenerálódás a mai napig folyamatban van.

2015-ben építették ki a tanösvény cölöpsétányát. Az látszik, hogy a víz és a láp kezdik átvenni az uralmat az erdő felett: van egy szakasz, ami pontosan úgy néz ki, mint a bakonybéli Gyilkos-tó – az újra elárasztott fák nem bírtak a vízzel, a csonkjaik a víz fölé merednek, a törzsek a lápban rohadnak.

A víz alatt bomló fák és növények elég jellegzetes szagot árasztanak, néhol kifejezetten büdös van, de a látvány mindent megér, elképesztően gyönyörű! A víz színe lehetetlenül kék, és hihetetlenül megnyugtató a bugyborékoló buborékokat nézni.

Még egy hóddal is találkoztunk, akit először nagyon óvatosan közelítettem meg attól félve, hogy elmenekül. Az út mentén falatozott, a füvet rágcsálta. Kiderült, hogy egyáltalán nem zavarja az emberi jelenlét, nem igazán érdekelte, hogy közelről fotózom.

Azért is nagyon izgalmas a tanösvény, mert meglepően változatos. A fapallókon újabb és újabb látványvilágba jutottunk: fölénk magasodó fák között járunk, aztán mindent ellepő víz fölött sétálunk, később a vizet nem is láttuk a rajta képződő lehullott avarréteg és vízi növények miatt, “folyókon” kelünk át, és tavak mentén járunk. Hiába alig több mint 1 kilométeres a sétány, nem lehet megunni.

Elhatároztuk, hogy visszatérünk még ide, megpróbáljuk minden évszakban meglátogatni. Jó lenne egyszer azt elcsípni, amikor hó van, az gyönyörű lehet.

Kellemesen elfáradva értünk haza, a visszaúton már nem történt semmi említésre méltó. A régészeti bemutatóhely és a tanösvény ideális program egy délutánra, csak ajánlani tudom.