OKT 03-04 – Hévíztől Tapolcáig

Hévízen hagytuk abba legutóbb a túrát, így a harmadik szakaszból hátravolt még 7 km Keszthelyig. A negyedik szakasz 27.3 km hosszú, Keszthelytől Tapolcáig tart. Ezt a két részt terveztük összekötni az október 23-as hosszú hétvégén úgy, hogy 21 km megtétele után, Vállusnál szakítjuk meg a túrát, ezzel másnapra már csak kényelmes 14 km maradt volna. De az élet közbeszólt, vagy inkább a saját teljesítménykényszerünk. Szállást Keszthelyen foglaltam, mert míg Tapolcán alig találtam értelmes szállást hármunknak, és azt is aranyáron, addig Keszthely tele van kiadó apartmanokkal.

2020. október 23. péntek
Péntek délelőtt indultunk foxszal kocsival Pestről. Jó sokat ráhagytam az odaútra, mert tartottam tőle, hogy lassan tudunk csak haladni. És milyen jól tettem! Budapestről egész egyszerűen kijutottunk, meglepően kicsi volt a forgalom, de a Velencei-tóig sokszor csak lépésben lehetett haladni a 7-es úton. Tudom, az autópálya megoldás lehet ilyenkor, de még nem érzem magam késznek az ottani száguldozásra. Várpalotán felszedtük húgot, és folytattuk az utat Tapolca felé.

Azért volt fontos időben odaérni, mert előre vettem jegyeket a Tapolcai-tavasbarlangba, amik az aznapi utolsó, 14.40-es vezetésre szóltak. Felhívtuk őket még aznap, hogy mi történik, ha késünk, és azt mondták, ott kell lenni előtte 10 perccel, és ha késünk, akkor lemaradtunk, így jártunk. Ehhez képest indítottak még aznap egy utolsó utáni túrát, mert sokan akartak még a barlangba lejutni. Sebaj, már délután 2-re a barlang parkolójába értünk, ahol az a kellemes meglepetés ért minket, hogy nem kell fizetni a parkolásért ünnepnap miatt. Az a kellemetlen meglepetés is ért viszont, hogy tankolásnál a kocsi tetején maradt a tanksapka, és szépen elhagytam. (facepalm) Szerencsére a barlangtúra után az első benzinkútnál találtunk univerzális tanksapkát.

Száraz szakasz a barlangban

Számíthattam volna rá, hogy sokan akarják megnézni ünnepnapon a tavasbarlangot, mégis meglepett a tömeg. A program elején végigjártuk a kiállítást, ami a barlangok keletkezéséről és a tapolcai barlang felfedezéséről szólt, majd megnéztünk egy tízperces kisfilmet a barlangok kialakulásáról, végül lementünk a barlangba. Odalent már mindenki ment a maga útján: be lehetett járni a járatokat és ott várt a fő attrakció, a csónakázás is.

Itt már akad egy kis víz

A Tapolcai-tavasbarlangot 1903-ban fedezték fel úgy kút ásása során. Mészkő alkotja, és az itt összekeveredő dél-bakonyi hideg karsztvíz és a feltörő meleg termálvíz vájta ki a járatokat. Három barlang alkotja az itteni barlangrendszert: a turisták előtt megnyitott tavasbarlang, a légúti megbetegedések kezelésére használt Kórház-barlang, és a csak engedéllyel, barlangászok által látogatható Berger Károly-barlang, amit 2002-ben fedeztek fel. Az egész barlangrendszer így 14.9 km hosszú.

Vízen

A tavasbarlang csupán 270 m hosszú, ebből 150 m a csónakázható szakasz. A 20. század elején még barlangfürdő nyitásában gondolkoztak, de a 20 fokos víz nem sok látogatót vonzott. A 80-as években a barlang vízszintje a közeli bauxitbányászat miatt lecsökkent, az egyébként csónakkal járható járatokon akkoriban gyalog sétáltak végig a látogatók. Szerencsére a bányák bezárásával a vízszint is újra emelkedni kezdett, így ma újra az egykori vízszinten csónakázhatunk.

Szűk járatok

A barlangban tényleg nem töltöttünk sok időt, a legtovább szinte a sorbanállás tartott a csónakokhoz. Beülhettünk hárman egybe, húg evezett, fox középre, én pedig próbáltam hátulról fotózni, hát elég vegyes lett a végeredmény. Idő nem nagyon volt a beállításokkal szórakozni, de a járat elég szűk ahhoz, hogy időnként kézzel kelljen magunkat ellökni a faltól.

Forgalmi dugó

Maga a csónakázás nagyon jó buli volt: az alulról megvilágított víz és a szűk barlangjárat gyönyörűek voltak együtt, a víz kristálytiszta és kellemes hűvös, izgalmas élmény volt.

Csillogó víztükör

A barlanglátogatás után elvezettem Keszthelyre, ahol a Pátri Apartmanházban volt a szállásunk. Este kisétáltunk a Balaton partjára, majd a Móló Terasz nevű helyen vacsoráztunk és söröztünk.

2020. október 24. szombat
Nem keltünk kifejezetten korán, hiszen Hévízre kb. 10-15 percenként indul busz Keszthelyről, és csak 21 km-t terveztünk sétálni. Vállusról vissza két busz jöhetett összesen számításba, a 16:18-kor vagy a 18:07-kor induló járatok, így emiatt sem volt érdemes sietnünk.

Pecsételéssel kezdtünk a keszthelyi vasútállomáson, hogy ne kelljen a túra alatt kitérőt tennünk a pecsétig (gyakorlatilag nem sétáltunk kevesebbet, odafele a buszhoz és este vissza a szállásra bejártuk ezt a pár száz métert pont annyira, amennyire a kéktúra útvonala megkívánja), majd buszra szálltunk.

Hévízi tó

Hévízen beugrottunk egy kisboltba útravalóért, aztán elindultunk a hévízi tó mellett elvezető gyalogúton Keszthely felé. A tóban sokan fürödtek, most biztos melegebbnek érződött a víz, mint amikor mi jártunk ott legutóbb. A tó kifolyójánál megcsodáltuk a virágzó tavirózsákat, majd az őszies bicikliúton haladtunk. Az út mentén fák és a párhuzamosan futó árokban vízinövények kísértek végig.

A tó kifolyója

A bicikliút elején még sok andalgó turistát kerülgettünk, de ahogy közeledtünk Keszthely felé, alig találkoztunk emberekkel.

A bicikliúton

A városba beérve ez persze megváltozott. A forgalmas Hévízi úton értünk Keszthelyre. A kastélypark előtt tartottunk egy pihenőt a Végh-Pataki Rétesházban. Általában ezen a hétvégén szokott lenni az MTT-s őszi találkozó, és a régi zebegényi KÖMT-ök emlékére réteseztünk egyet. (A zebegényi őszi találkozók szerves része volt a Monarchia Rétesház felkeresése.)

Festetics-kastély

A rétes után átsétáltunk a Festetics-kastély parkján. Gyerekkoromban sokat jártunk erre, egy időben egy keszthelyi bányászüdülőben nyaraltunk egy-két hetet. (Most látom, hogy nem meglepő módon eladták az épületet, ma ifjúsági táborként működik.) Mint kiderült, fox is nyaralt Keszthelyen gyerekként, ismerős volt tehát a város mindannyiunknak, nem igényeltünk különösebb városnézést.

A fő utca macskája

Annak azért örültem, hogy a kéktúra a belvároson vezet keresztül, a nosztalgia azért elkapott. Történtek változások is, a fő teret letérkövezték teljesen – amikor én itt nyaraltam, még autóút haladt át rajta.

Helikon-emlékmű, ami az 1817-19 között évente kétszer tartott irodalmi ünnepségnek állít emléket. Az ünnepet kétévente ma is megtartják.

Átsétáltunk a Helikon parkon, és elbúcsúztunk húgtól, ő ennyit vállalt most be a túrázásból. Ránk még hosszú és unalmas út várt a városból kifelé, azt hittem, sosem érünk már erdőbe. Hosszasan baktattunk autóút mentén, majd Gyenesdiásnál bicikliútra tértünk át. Még egy körforgó, aztán hétvégi házak között értünk ki a lakott területről.

Elhagyott kőfejtő

Elhagyatott külszíni fejtések és fenyőfák sűrűjében értük el a Festetics-kilátóhoz vezető elágazást. Ha már ott voltunk, úgy döntöttünk, meg is másszuk. A kilátóból egész messze látni, a Balaton és a környező dombok, erdők mind jól láthatóak.

Kilátás a Balatonra

A kilátó alatt a Nagymezőn tartottunk egy pihenőt. Arra már nem volt esélyünk, hogy a négy óra utáni buszt elérjük Válluson, de ahogy számoltuk, nem sokkal fogjuk lekésni. Ellenőriztem, és Vállus annyira pici falu, hogy még kocsmája sincs. Ez gondolkodóba ejtett minket, mert semmi kedvünk nem volt a hidegben várni több mint egy órát a buszra. Abban maradtunk, hogy ha Vállusra érve érezzük még az energiát, akkor továbbsétálunk a következő településre, a további 7 km-re fekvő Lesenceistvándra. Onnan átszállással, de szintén vissza lehet jutni Keszthelyre, és az időt a kocsmában el tudjuk ütni.

Még mindig a kilátóból

Én nem mondtam tutira a folytatást. Nem éreztem magam fáradtnak, de sose tudni, inkább nem éltem bele magam semmibe. Fox elég lelkes volt, még azt is pedzegette, hogy Tapolca csak 7 km Lesenceistvándról, milyen jó lenne azt a távot is letolni, és akkor másnap reggel már indulhatnánk is haza. Többször is rászóltam, hogy ezzel ne nagyon számoljon, mert esélytelen.

A Nagymező a magasból

Még a kilátóból folyamatos durrogtatásokat hallottunk, ami nem volt túl biztató. Nagyon reméltem, hogy nem keveredünk egy vadászat kellős közepébe, de idővel távolodtunk a lövések hangjától. Szerencsére.

Úton Vállusra

Vállus tényleg egy icipici falu majdnemhogy a semmi közepén. Pecsételés után a templom előtti padon megfeleztünk egy sört, és megvitattuk a továbbiakat. A folytatás mellett döntöttünk. Tudtuk, hogy ránk fog sötétedni, és a fejlámpa a másik táskában maradt a szálláson, de volt nálunk telefon, azzal tudtunk világítani.

Vállus és hegyek a háttérben

Még pihentünk, amikor leült hozzánk a kutyájával egy megfáradt túrázó, Ági, akinek a túratársai továbbálltak Lesenceistvándra, ő viszont már túl fáradt volt a folytatáshoz. Kicsit beszélgettünk, mondta, hogy adjuk át az üdvözletünket, ha utolérjük a társaságát, de elkerültük egymást.

Lesenceistvánd felé

Szóval továbbindultunk Vállusról. A sör doppingszerként hatott, csak úgy hasítottuk az erdei utat, pedig felfelé kellett mászni. Pont kiértünk az erdőből, amikor elkezdett sötétedni. Átmentünk egy autóúton, aztán felszaladtunk egy szőlőhegyre. A tetején volt egy pad a vélhetően szép panoráma csodálására, abból mi már nem sokat láttunk. Kezdett leereszkedni a köd, és a sötétben csak néhány világító pöttyöt tudtunk megfigyelni meg autókat a távolban.

Lement a nap

Zseblámpával folytattuk az utat. Leereszkedtünk a hegy túloldalán, meglehetősen meredeken, és nemsokára a Máté-kútnál jártunk.

Máté-kút

Az erdei ösvényt aszfaltút váltotta fel, és utcai lámpák is kezdtek feltünedezni. Már láttuk a templomtornyot is, és nem sokkal azután értünk a lesenceistvándi kocsmához, hogy hetet harangoztak. A kéktúra app szerint pecsét a büfében és a kocsmában is van, úgyhogy meglepődtünk, hogy a kocsmával szemközti infótáblánál találtuk. (Azóta megnéztem a honlapon, a büféből került ki a táblához.) A kocsmába beültünk pihentetni a lábainkat és inni egy sört – mert közben elhatároztuk, hogy most már nem állunk meg, végigmegyünk Tapolcáig.

This is halloween!

És milyen jól döntöttünk, hogy nem hagytuk másnapra ezt a végtelenül unalmas, autóúton haladó hét kilométert. A végére már csak vonszoltuk magunkat, de este 9-re a tapolcai vasútállomásra értünk. Sokat nem tudok írni erről a szakaszról, sötét volt, jöttek az autók, mi meg igyekeztünk minél láthatóbbak lenni, és nem elüttetni magunkat.

Ennek nagyon megörültünk

A Lokomotív Büfé teraszán volt a pecsét, még vettünk otthonra sört, mert bizony megérdemeltük. A tervezett 21 km helyett legalább 35 km-t mentünk, plusz a kis kitérő a Festetics-kilátóhoz. 215 km teljesítésével a kéktúra 18%-án vagyunk túl. Haladunk, haladunk. 🙂

Elgyötört, elmosódott fejek Tapolca vasútállomáson

21.20-kor indult egy vonat Keszthelyre, azzal mentünk vissza. A szállásra tényleg gyökkettővel vánszorogtunk, és baromi jó volt lezuhanyozni és bedőlni az ágyba. Ráadásul éjjel az óraállítás miatt tovább aludhattunk. Reggel pedig csak összepakoltunk és siettünk haza Bumbihoz.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s