Amikor a BSI nyár elején elkezdte a nem virtuális futóversenyeit meghirdetni, mint az őrült jelentkeztem rájuk. Így kerültem a Manna ABC 10 km-re, és a Spar Maraton Fesztivál 10 km-es távjára is. Kíváncsian vártam a verseny előtti napokban, hogy tényleg meg tudják-e rendezni, de ahogy az egyik szervező-hajrázó mondta az egyik kilométert jelző táblánál, futóversenyen és focimeccsen nem terjed a vírus.

Csak azért reménykedtem kicsit, hogy mégis elmarad, mert a reggel 9-es indulást nagyon korainak éreztem. Attól is féltem, hogy elalszom, mert pénteken nagyon kimerültnek éreztem magam. Szerencsére simán felkeltem, október 10-én, szombaton 8 után értem a versenyközponthoz az ELTE Lágymányosi kampuszán. A bejárat előtt hosszú sor tekergőzött, belépés előtt lázat mértek és az egészségügyi nyilatkozatot (amiben azt kellett kijelenteni, hogy nem vagyok beteg) is ellenőrizték. Meglepően gyorsan sorra kerültem, hatékonyan ment a beengedés. A frissen megszerzett rajtcsomaggal elvonultam az öltözőbe, mosdókör, és már állhattam is be a rajtzónába – itt maszkban volt még mindenki, csak a rajtvonal után lehetett levenni.

Igazi futóidő volt, kicsit hűvös 16 fok, felhős ég. Élénken él még az emlékezetemben a 31 fok a Manna 10 km-ről, nagyon nem akartam hasonlót újra átélni. Ezen a versenyen sokkal többen voltunk, mint a Mannán, meg is lepődtem. Talán ez a verseny ismertebb? Vagy mostanra már beleuntak az emberek a vírushelyzetbe? Én csak örültem, hogy többen vagyunk, kevésbé lesz látványos, ha a végén kullogok – viccelek, valójában éreztem az erőt magamban egy a múltkorinál jobb futásra. És az időjárás is nekem kedvezett.

A sokadik rajttal sikerült elhagyni a Lágymányost, és utánunk is indítottak még egy adag embert. Beálltam az 1 óra 10 perces iramfutókhoz, bár sejtettem, hogy nem fogok tudni végig velük maradni, annyira még mindig nem vagyok jó kondiban sajnos. Az első kilométerek gyorsan elteltek, jó volt a hangulat az iramfutóknál, sajnáltam is, hogy nem bírtam velük a tempót. Ahogy lenni szokott, a frissítésnél maradtam el tőlük, ők nem nagyon álltak meg, én meg nem bírtam utánuk rohanni.

Az útvonal egyébként pontosan ugyanaz volt, mint egy hónappal ezelőtt. Mivel most nem szenvedtem annyira, volt időm belemerülni a Duna és a hidak látványába, még a parlament is egészen csinos volt a Lánchíd alól nézve. Az alagútnál sétáltam bele először, a levegőtlenség és az enyhe emelkedő nagyon nem tetszett. Ahogy kiértünk belőle és megcsapott a hűvös levegő, azonnal jobban éreztem magam.

Az Attila úton futottunk végig a Döbrentei térig, ott volt a következő frissítés. Az önkéntes lányok jól teletöltötték a poharakat izotóniással, jólesett elkortyolni egy pohárral. Eddigre már javában sütött a nap, a levegő is felmelegedett, és a combjaim faszán kidörzsölték egymást, úgyhogy minden lépés fájt – viszont már nem volt sok hátra, csak 2.5 km. Pici séta után futásnak eredtem, és csak akkor engedtem magamnak egy kis sétálást, amikor nagyon muszáj volt. Mindenképpen 1 óra 15 perc alatt akartam beérni, ehhez próbáltam beosztani az erőmet.

1 óra 13 perc 38 mp alatt tettem meg a 10 km-es kört, és sokkal jobban voltam, mint egy hónapja – ennyit számítanak az olyan külső körülmények, mint az időjárás. A Manna 10 km-en 1 óra 22 percet futottam, elég durva a különbség. Egy éve a Spar 10 km-en pedig 1 óra 14 perc 38 mp, szóval még azt is túlszárnyaltam. 😀 A záróbuszt nem is láttam, úgyhogy teljesen elégedett vagyok.