OKT 05 – Tapolcától Badacsonytördemicig

2020 utolsó túrája a kéktúra ötös szakasza volt. Novemberben szerettük volna folytatni a kéket, de közbeszólt a kijárási tilalom és a szálláshelyek bezárása, és sajnos Bumbi is rosszul lett, onnantól kezdve pedig nem akartuk egyedül hagyni egy napra sem. A két ünnep közötti semmittevésben még jól is esett egy túra, és az sem volt hátrány, hogy a családi háztól Tapolca is közelebb van.

2020. december 28. hétfő
Előző nap Pesten jártunk foxszal és elhoztuk a kocsit a szerelőtől. A folyamatos szervizelés miatt még nem jutottunk el odáig, hogy a nyári gumikat lecseréljük, de decemberhez képest enyhe idő volt a napokban, gondoltuk egy utat még kibírunk így. Természetesen aznap esett először hó ezen a télen, és szűzhóban, szakadó hóesésben vezettem nyári gumikkal. Mikor kezdtem megnyugodni, mert a havazás esőbe váltott, az út végét tejködben és sötétben kellett megtennünk. Mondanom se kell, mennyire megkönnyebbültem, amikor végre hazaértünk.

Malomtó Tapolcán malommal

Ezek után nem akartam kockáztatni még egy utat nyári gumikkal, pláne hogy egész éjjel havazott és hétfő reggel még fagyott. 9 előtt már a buszon ültünk, és robogtunk Veszprém, majd Tapolca felé. Kishúg és fox Zircről jöttek velem, húg Veszprémben csatlakozott. Fél 11-kor szálltunk le a tapolcai buszpályaudvaron, és sétáltunk le a vasútállomásra, hogy a Lokomotív büfénél pecsételjünk. Ha már ott jártunk, ittunk egy forralt bort és beszereztünk egy kis rágcsát is az útra. Visszasétáltunk a belvárosba, és a Malom-tónál időztünk egy kicsit.

A tó őre

Nagyon rég jártam erre, nem emlékeztem, hogy ennyire hangulatos a tavacska. A barlangrendszerből eredő tó vize meleg, télen se fagy be, ottjártunkkor is gőzölgött. Egy rafinált macskával is találkoztunk, aki a halakat bűvölte éppen, pedig valószínűleg nem éhezik, hiszen jó húsban volt és kolbászkát is rakott ki neki valaki.

Úton a hegy felé

Kisétáltunk a városból, és egy meglepően forgalmas autóúton közeledtünk a Szent György-hegy felé, majd szőlősök között másztunk a bazaltorgonák irányába. Ez a hegy a családi legendárium egyik rettegett helyszíne. Gyerekkoromban sokat nyaraltunk Zánkán, onnan autóztunk el ide. Szüleim tudták, hogy van itt egy tanösvény, és azt gondolták, hogy kényelmes kis sétát tesz a család. Papucsban, egy flakon vízzel vágtunk neki a túrának. Az hamar kiderült, hogy a papucs nem ide illő öltözet, de nem fordultunk vissza, sőt jóapám még kitalálta, hogy térjünk le a jelzett útról, és a susnyáson keresztül másszunk fel. Nagy nehezen felértünk a hegytetőre, izzadtan, fáradtan, hőségben, alig egy deci vízzel. A mai napig emlegetjük ezt a kalandot. Kicsit szembenézés is volt ez a túra a régi idők démonaival, le kellett küzdenünk a Szent Gyögy-hegyet. 😀

Bazaltorgonák közelről

Pecsételtünk a turistaháznál, és elindultunk felfelé a lépcsőkön. Ha belegondolok, hogy papucsban jártunk itt gyerekként, beleborzongok, a csúszós lépcsőkön még bakancsban is nehéz volt haladni. Sár volt, a korlát is vizes volt, figyelni kellett, hova lépünk. A bazaltorgonák elképesztő szépek, ahogy ott magasodtak a fejünk fölött, nagyon látványos.

Húgok és kilátás

Egy jelzetlen ösvényen feljebb másztunk és megcsodáltuk a panorámát. Borult, felhős idő volt, de azért így is messze elláttunk. Elképesztő, mennyi hegy van a Balaton partján.

Ezért megérte felmászni

Foxszal a hegytető kilátópontja felé is elmentünk, húgék akkor előttünk jártak és már lefele haladtak a hegyről, úgyhogy ezt csak ketten néztük meg. A legtetejére nem másztunk fel, de a padoktól is szép kilátás nyílt.

Egy kilátópont

Végtelennek tűnő ideig ereszkedtünk lefele szőlőházak között. A Lengyel-kápolnától már nem kellett sokat lesétálni, aztán szintben közeledtünk a szigligeti vár felé.

A távolban a Badacsony és a Balaton

Rövid ideig földúton jártunk, aztán újra betonút következett. Láttunk egy nagyon modern magaslest, ablakkal, zárható ajtóval, ilyenben én is ellennék.

Kényelmes magasles

Nem szeretem, ha egy túrán ilyen sokat kell autók között menni. A padka konkrétan nem létezett, az út mellett keskeny szakasz volt csak, az is sokszor sáros, csúszós, és elég nagy volt a forgalom. Annyiból örülök, hogy nem nyáron jártunk erre, melegben ez halál lehet.

A 71-es főúttól bicikliúton sétáltunk, aztán a szigligeti vár alatt találtuk magunkat. A templom előtt pecsételtünk és tartottunk egy pihenőt. Nem volt már sok hátra, Badacsonytördemic nincs 4 km-re Szigligettől, de kellett egy szusszanás. A téli, vízhatlan bakancsom volt rajtam, ami sajnos elég nehéz lábbeli, gyorsabban fárad benne a lábam.

Az avasi templom romjai Szigligeten

Badacsonytördemicig eseménytelen volt a séta. Szerencsére a forgalom gyér volt, és a cél is egyre közeledett. Már kezdett sötétedni, pont időben értünk a badacsonytördemici vasútállomásra. Pecsételtünk, és már indultunk is ki a buszhoz. Itt kezdődött az igazi kálváriánk.

Megérkeztünk

A megállóba érve ellenőriztük a menetrendet mindkét oldalon, hogy tuti jó helyen állunk-e. Azt pontosan nem néztem meg, milyen útvonalon halad majd a busz, de Tapolca mindkét irányban ki volt írva, úgyhogy nem gyanakodtunk. Amikor a másik irányból érkezett egy busz, amin pont azok a települések szerepeltek, ami nekünk is kellett volna, még nyugodtak voltunk, hiszen írtak egy szembejáratot is arra az időpontra. Viszont a mi buszunk csak nem akart jönni. Ami jött, az pedig Tapolca felé ment, és a sofőr közölte, hogy a rossz oldalon állunk. Hiába mondtuk, hogy de hát a tábla szerint jó helyen vagyunk, kötötte az ebet a karóhoz. Nem szálltunk fel, inkább nyomozásba kezdtünk. És hát kiderült, hogy tényleg a rossz oldalon vártunk, és a menetrendeket felcserélve helyezték ki. Fuck.

Ezzel az eldőlt, hogy nem érünk haza este 8 előtt, úgyhogy tilosban fogunk járni. A következő busz kb. 40 perc múlva volt várható, persze késett 10 percet. Addig a sötétben, a semmi közepén fagyoskodtunk, és egyre idegesebbek lettünk, amíg késett a busz. Veszprémig valamennyire felmelegedtünk, ott további fél óra várakozás után szálltunk fel a zirci járatra. Negyed 9 felé értünk Zircre, onnan még haza kellett kommandóznunk Kardosrétre. A bicikliút nemrég elkészült, azon osontunk a sötétben, és reménykedtünk, hogy nem jár arra rendőr. Bár ha járt volna, se lett volna semmi, eléggé érthető dolog, hogy lekéstük az előző buszt, és valahogy haza kell jutnunk, de legalább volt egy kis izgalom. Hazaérve azért örültünk, hogy vége a kalandnak.

Ez a szakasz rövid volt, 17 km összesen. 232 km-t tettünk meg a kéken, az egész táv 20%-át. 2021-ben folytatjuk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s