Hogy milyen volt 2020? Szépen indult, de gyorsan elromlott. Első körben végigveszem a 2020 elején írt értékelőmet 2019-ről, ahol is szépen felsoroltam, miket tervezek 2020-ra.

Bejárni Vietnám környékét.
2019 év végén tudtam meg, hogy 2020 őszén két hónapot tölthetek a cég vietnámi irodájában, mint “cserediák”. Azt terveztem, hogy ezután egy hónapot még Ázsiában maradok, fox is kiutazik hozzám, és bejárjuk Vietnámot, Kambodzsát, és ha belefér, az indonéz szigetekre is átrepülünk. Mondanom se kell, hogy a koronavírus miatt az út nem valósult meg. Csak reménykedni tudok, hogy ha helyreáll a világ rendje, élhetek ezzel a lehetőséggel. Illúzióim nincsenek, szerintem 2021-ben nem valószínű, hogy ez megtörténik, talán 2022-ben. Ha a cégnél leszek meg. És lesz még ez a program. És lesz még vietnámi iroda. Rengeteg a kérdőjel.

Folytatni a dolgokat 2019-ből: észtül és németül tanulni.
Ezeket valóban folytattam: az év első felében céges németre jártam, de azt is elmosta a vírus – a tanfolyamot még befejeztük, de aztán oktatás stopot vezettek be, ami érthető, akkoriban még nem lehetett tudni, hogyan hat a munkánkra a vírus. Szerencsére a céget nem rázta meg nagyon a helyzet, úgyhogy az év második felétől újra lehetett tanulni, de akkor nem indult újra a német, most gyűlt össze egy kis csapat, akik szeretnénk megint németezni.
Észtórára az első és második félévben is jártam, tökéletesen meg tudtuk tartani az órákat online. Úgy érzem, a nyelvtani szabályok jobban rögzültek, de a szókincsem még mindig gyatra. Mindenesetre folytatni fogom idén is a tanulást.

Jogsit befejezni.
Megtörtént. Pont az első nagy lezárások előtt sikerült megcsinálnom a forgalmi vizsgát, az volt a harmadik próbálkozásom. Utána leálltak az elsősegély tanfolyamok, pedig már csak az hiányzott a jogsihoz. Volt egy rövid időszak, amikor a helyzetre tekintettel kiadták a jogosítványokat enélkül is, és én éltem a lehetőséggel. Voltam pár éve elsősegély tanfolyamon még a Semconnál, ott tanultam újraélesztést és elsősegélyt, de éles helyzetben valószínűleg én lennék az első, aki rosszul lesz a látványtól, úgyhogy sok hasznomat nem vennék.
Nyáron heti egyszer gyakorlóórákat vettem egy oktatótól, vele a budapesti utakat róttuk, Dave-vel is vezettünk párszor, és Csabával meg Minccel is voltunk gyakorolni többször is. Ezek nagyon sokat segítettek, nagy szükségem volt rájuk, örök hála mindenkinek, aki engedte, hogy vezessem a kocsiját.
Szeptemberben megvettem az első autómat, aki a keresztségben a Kék Gyöngy nevet kapta, és nevéhez méltón egy vagyont ráköltöttem azóta. Még nem vagyok nagyon rutinos sofőr, kint van a T a kocsi seggén, de folyamatosan fejlődök. A legutóbbi sikerélményem, hogy kocsival mentem dolgozni egyik nap. Tartottam a belvárosi forgalomtól, de simán megoldottam. Rendszer azért nem lesz ebből, mert az a vicc, hogy biciklivel hamarabb beérek, és még parkolóhelyet se kell keresnem.

Programozásra újra ráfeküdni.
Részben megtörtént, de be kell lássam, hogy jelenleg nincs rá elég szabadidőm. Az oké, hogy elvégzek egy online kurzust, de nagyon sokat kéne gyakorolni, és már így is azt érzem sokszor, hogy túl sok mindent tanulok egyszerre, nincs időm azokra se rendesen felkészülni.

Sport: futni, rudazni, túrázni, edzőterembe eljárni.
Amíg lehetett, jártam edzőterembe. Év elején azt a rendszert találtam ki, hogy amikor nincs programom este, meló után elmegyek edzeni. Így megesett, hogy hétfőn aerobikoztam, kedden rudaztam, szerdán pilatesen voltam, hétvégén elmentem fox edzésének a végére és futottam, másnap meg túráztunk. Úgy éreztem, szépen haladok, ennyi mozgásnak meglesz az eredménye. Aztán jött a vírus, bezártak a termek. Próbáltam otthon edzeni, de nekem kell az, hogy elmenjek valahova dedikáltan azért, hogy eddzek. Futni jártam a nyáron, és amikor éppen lehetett, rudazni.
Elkezdtem viszont egy új sportot, nyár vége óta légtornázok, és baromira élvezem. Rúdtáncról van annyi rutinom, hogy a karikán magabiztosan mozogjak. A tissue viszont új dolog, meglepően nehéz, de élvezem azt is. Nagyon jó buli!

Írni: nem csak blogot, novellákat is. Elvileg van hozzá tehetségem, nem akarom elvesztegetni.
So-so. Írtam egész évben két novellát, de az egyik inkább egy visszaemlékezés, amit egy pályázatra írtam, nem is igazi novella. Egy regénykezdeménnyel mérsékelten haladgattam, és írtam pár kritikát meg beszámolót a Lassiba. Szóval ezzel nem sokra jutottam, de ötleteim továbbra is vannak.

Megtanulni rendesen fotózni.
Ez a pont abszolút pipa. Nem abban az értelemben, hogy rendesen tudok fotózni, hanem maximálisan elkezdtem a tanulást. Voltam egy egynapos fotós oktatáson a 220voltnál, és annyira tetszett, hogy eldöntöttem, megcsinálom a fotós OKJ-t. Gyorsan kellett döntenem, hiszen szeptemberben volt ez a rövid oktatás, fotós OKJ-k pedig 2020-ban indultak utoljára, utána átalakul a képzésük. Gyorsan jelentkeztem a Soter-Line képzésére. A tanfolyam egy éves, szeptember végén indult, jövő október-novemberben lesz a vizsga – ha minden jól megy. Az elméleti képzés teljesen online megy, hétfő és szerda esténként vannak órák. Eddig tetszik, és már várom a gyakorlati órákat, amik február végén indulnak – ha a vírushelyzet engedi.

Rengeteg tervem volt 2020-ra, amik a vírus miatt nem tudtak megvalósulni. Májusban meglátogattam volna Bogit Észtországban, és akkor már egy tallinni Trad.Attack! koncertre is elmentem volna. Először elhalasztották a koncertet szeptemberre, így én is átszerveztem az utat akkorra. Persze mire odajutottunk volna, a koncertet lefújták, és karantén nélkül nem mehettünk volna Észtországba.

Utazni az év elején sikerült főleg, azt szerencsére jól megnyomtam. Voltunk a prágai TolkienConon, majd január végén Svájcban töltöttem bő egy hetet munkaügyben, nyilván kirándultunk is. Február elején Gdanskba jutottam el, augusztusban Ralitsáékat látogattuk meg Prágában. Belföldön főleg a kéktúrához kapcsolódóan utaztunk. A kéktúrán viszont elég sokat haladtunk, már 232 km-nél járunk, ami a táv 20%-a.

Sokan áradoznak, hogy milyen jó volt ez az év a lelassulásra, magunkra figyelésre, kreatív energiák felszabadítására. Kicsit Stockholm szindróma érzetem lesz mindig az ilyen lelkendezéseket olvasva. Igen, 2020-ban én is többet olvastam (21 könyvet! 2010-ben olvastam utoljára ennél többet, akkor 23-at.), többet kézműveskedtem, több időm volt a lakásra és a macskára, de milyen áron? A kollégáimat alig láttam, húsvétkor skype-on keresztül festettünk tojást a családdal, alig járok bárhova, semmi nincs nyitva, és teljesen elszoktam a szociális interakcióktól. Értem én, hogy nézzük a pozitív oldalát, de ezt az ezobullshit rajongást hagyjuk már.

Az MTT továbbra is az életem része. A Lassi szerkesztőségi találkozókat főleg online tartottuk, meglehetősen rendszeresen, kéthetente vagy hetente, a munka mennyiségétől függően. Bár megfogadtam, hogy közöm nem lesz a KÖMT-höz, csak sikerült az online verzió szervezésében résztvennem. A tábor elmaradt, pedig akartam menni látogató hétvégére, és sajnos nem sok alkalom volt, amikor személyesen is tudtam volna MTT-sekkel találkozni.

Átköltöztettem a blogot, és elkezdtem a régi írásaimat átnézni és frissíteni. Elég lassan haladok, de egyszer a végére fogok érni. Olyan utakról is elkezdtem írni, amikről annak idején valamiért nem blogoltam, ezekből maradt 2021-re is.

Szakmailag egyébként baromi jó évet zártam. Májusban carrier coach lettem, ami fizuemeléssel is járt a több felelősség mellett. Meglepően fekszik ez az új funkció, szívesen egyengetem a kis kollégáim útját a karrierjük során, eddig egész jól vettem az akadályokat. Mentorkodtam is, tartottunk egy előadást az egész cég előtt a tesztelésről, úgy érzem, hasznos munkát végeztem. Otthonról dolgozok március közepe óta, és a munkamennyiség nem csökkent egyáltalán. És még mindig imádom a munkahelyem.

Az év vége felé elkezdtem makramézni, és nagyon tetszik. Az alapokat kicsit nehéz megtanulni, de ha ráérez az ember, utána gyorsan lehet nagyon látványos dolgokat csomózni.

A legrosszabb dolog 2020-ban Bumbi elvesztése. Tudtuk, hogy nem lesz velünk tizensokévig, tudtuk, hogy vesebeteg, de bíztunk benne, hogy még sokáig nem lesz gond a betegségével. Hát tévedtünk. Sejthettük volna, hogy nincs sok időnk, hiszen nyáron szegény Marcica halt meg, de annyira reménykedtünk, hogy sokáig ignoráltuk a gondolatot. El tudtunk búcsúzni tőle, volt időnk felkészülni, de azóta se találjuk a helyünket. Ezt a hatalmas ürességet lehetetlen megtölteni. Közhely, de tényleg egy űr maradt utána, és borzasztóan fáj. Tudom, hogy egy új cica be tudná tölteni ez az űrt, de nem akarom. Még egyszer ezt a fájdalmat nem tudom elviselni, néha tényleg azt érzem, hogy belehalok.

Mit tervezek 2021-re? Nem egyszerű megválaszolni. A 2020-as év után óvatosan tervez az ember.

• Tudatos pénzügyi terv szerint költeni. Ezt már elkezdtük kidolgozni foxszal, és baromi megnyugtató, hogy valószínűleg fogunk tudni félrerakni és gyűjtögetni.
• Folytatni a kéktúrát. Idén jó lenne legalább a táv felét megtenni.
• Amint lehet, utazni. Vár Észtország!
• Makramézni még többet.
• Vezetni, vezetni, vezetni. Kell a rutin.
• Megtalálni a lelki békém. Most nagyon nem lelem.
• Sportolni.
• Befejezni a régi posztok frissítését.
• Automatizált tesztelést megtanulni.
• Folytatni a nyelvtanulást.
• Írni.
• Lejönni a facebookról.
• Minimalizálni az alkoholfogyasztásom. Ez meglepően jól megy eddig.

Őszintén remélem, hogy 2021-ben lassan helyreáll a világ rendje. Nem szeretnék már sokáig maszkot hordani.