Igazi évfordulós túrázást terveztünk a pünkösdi hétvégére: egy éve pont pünkösdkor indultunk el Írottkőnél a kéken. Az évfordulót stílusosan hazai terepen, a Zircig tartó 8-as szakaszon terveztük megünnepelni. Megtanulhattam volna már tényleg, hogy vannak a tervek és van a valóság. Spoiler: Zircig nem jutottunk el… Az első túranap kényelmesen telt, csak kellemesen fáradtunk el, nem tűnt nagy kihívásnak a második nap, csak hát a körülmények megváltoztak kissé… Na de kezdem az elején.

2021. május 21. szombat
Előző nap munka utána kocsikáztunk haza Zircre. Szombat reggel busszal mentünk Veszprémig, taxival pedig a vasútállomásra, hogy biztosan elérjük a Városlőd-Kislődre tartó vonatot. Nem kellett volna sietni, a vonat 20 perc késéssel indult, mert bevárta a pesti vonatot, amivel húg is jött. Szerencse, mert ha lekési a csatlakozást, nem nagyon tudott volna utánunk jönni. A vonat tele volt kirándulókkal, akik velünk együtt szálltak le. Gyorsan összekészültünk, hogy ne kelljen egy bolyban haladni a tömeggel.

Városlődig egy alacsony forgalmú autóút vitt minket. A település csendes volt, a legtöbb ember túrázó volt az utcán, de láttunk cicákat, teheneket és kutyákat. Megfordult a fejemben, hogy útba ejthetnénk Hölgykő várát, de elég nagy kitérő lett volna, majd megnézzük máskor.

A településről kiérve egy ideig még betonúton haladtunk, értelmetlennek is tűnt a kamásli, amit az egész héten szakadó eső utáni sárra felkészülve felhúztunk. Végül beértünk egy keskeny ösvényre, ami elég sáros volt, úgyhogy volt értelme a kamáslinak.

Villanypásztor mellett, mezőn vizes fűben, aztán földúton sétáltunk. Vicces volt, hogy szinte egyenlő időközönként előttünk és mögöttünk is kis embercsoportok tűntek fel, sokan jártak aznap ezen a szakaszon.

A mező után beértünk egy erdőbe, ami már igazán a Magas-Bakony jellegzetes ősbükköse és tölgyese volt: égig érő fák sorakoztak az út mentén.

Németbánya előtt nem sokkal teljesen indokolatlan dolog történt: egy murvás erdészeti úton jártunk, amikor egyszer csak feltűnt a semmiből a bakonybéli Dorbi sétavonat. Kissé meglepődtünk, amikor hirtelen egy mozdony fordult be a kanyarból. 😀

Pecsételés után kicsit pihentünk Németbányán és megebédeltünk. Továbbindultunk, egy meglepően meredek domboldalon másztunk fel, aztán már csak nagyon ritkán kellett felfelé mennünk.

Az erdőben olyan érdekes dolgokkal találkoztunk, mint a Közép-Dunántúli Piros túra pecsétje Pápavár alján, vagy egy teljesen érthetetlen sziklakör – szerintem ez lehet a magyar Stonehenge. Tábla jelzi, hogy le van zárva és balesetveszélyes – hogy miért, az rejtély.

Bakonybélig sok izgalom nem történt, hacsak az nem, hogy szinte végig medvehagymamezők között mentünk, amitől csak a szívem fájdult meg: szívesen szedtem volna, de már felvirágzott és kezdtek fonnyadozni a levelek, véget ért a szezonja.

Ha nagyon sietünk, pont elértünk volna egy buszt a falu szélén, de nem akartunk szaladni. Inkább beköszöntünk kishúgnak, aki nemrég kezdett recepciósként dolgozni egy bakonybéli hotelben. Olyan kedves volt, hogy még üdítőt is hozott ki nekünk. Beszélgetés közben még egy sziámi cicát is láttunk!

Nem akartuk feltartani, úgyhogy kb. 10 perc után továbbálltunk a Vadszőlő étterembe. Pecsételtünk, és ha már ott voltunk és még volt időnk a buszig, le is ültünk meginni egy győzelmi sört. Nekem Zircről még haza kellett vinnem a kocsit Kardosrétre, úgyhogy maradtam az alkoholmentesnél.

Este bográcsozni akartunk, de túl hideg volt odakint, úgyhogy a konyhában a tűzhelyen készült a csilis bab. Bár lightos partit terveztünk, sikerült hajnal 1 után aludni mennünk, de nem bántam, mert nem éreztem nagyon fáradtnak magam. Másnap mindenesetre nem terveztünk korán kelni, a Kőris-hegy megmászásához kellett az energia.

325 km-nél jártunk az első nap után, a teljes kéktúra 28%-án.