Mikor legutóbb kocsival mentünk Zircre, egészen sokáig éreztem azt, hogy nem annyira megy a vezetés. Néha van, hogy hetekig csak légtornára megyek autóval, ami nem elég gyakorlásnak, pláne hogy olyankor más dolgom sincs, mint a Hungárián egyik lámpától a másikig eljutni. Ezért is gondoltam úgy, hogy ideje lenne újra ellátogatni Tatára: nincs messze, de rutint szerezni jó, és úgy olvastam, hogy elkezdtek kinyílni a vízirózsák a Fényes tanösvény tavaiban.

2021. május 29. szombat
Péntek este Bohemian Betyars koncerten voltunk a Kobuciban, ami az első koncertünk volt idén, meg amúgy tavaly ősz óta – eddig nem lehetett bulikat tartani a járvány miatt. Koncert után még elmentünk az Akváriumba is drum ‘n’ bass buliba, úgyhogy kimaxoltuk az első igazi bulinapot. Másnapra terveztük a tatai kiruccanást, amihez Minc is csatlakozott. Mivel előző este sokáig kimaradtunk, ezért csak a délután közepén sikerült elindulnunk.

Mindig elfelejtem, hogy Tata bár közel van, azért így is több mint egy óra az út kocsival. A késői indulás és az utazás miatt eléggé ki lett számolva minden. Először a kastélyba akartunk menni, de láttuk, hogy szombatonként este 8-ig nyitva van (más napokon 6-kor zárnak), úgyhogy inkább a tanösvényt néztük meg először, mert az korábban zárt.

A Fényes tanösvénynél elég sokan voltak, de a többség már végzett a sétával, így nagyjából elkerültük a torlódást, bár a frekventáltabb helyeken azért mindig összetömörültünk másokkal. Így tavasz végén is mesés a látvány, bár a vizek most nem voltak annyira hihetetlenül élénk kékek, mint ősszel. Azt mondjuk nem bántam, hogy ezúttal olyan büdös sem volt.

Viszont most sokkal több állatot láttunk: békák lapultak a leveleken, teknősök úsztak a vízben, vízi madarak álldogáltak a sekélyesben. Még egy kicsi vízisiklót is láttunk a vízben elsuhanni! Egyedül a kis hóddal nem találkoztunk, amit eléggé sajnálok.

A vízirózsák tényleg elkezdtek virágozni, de a többségük még csak bimbó formájában volt látható. Pár hét, és tele lesz velük a víz.

Mire a séta végére értünk, egészen kiürült a hely. A kis büfé sem volt nyitva, pedig akartunk még enni. Még jó, hogy érkezéskor ettünk egy jégkrémet.

Átgurultunk az Esterházy kastélyhoz. Az épületet pár napja adták át, még nem ment annyira híre, úgyhogy mi voltunk az egyetlen látogatók. 7 előtt értünk oda, volt egy bő óránk megnézni, mielőtt ránk zárták volna az ajtót. Ennyi egyébként elég is rá. A főépület bár kétszintes, de nem nagy. Nagyon sok az információs tábla, amit végig lehetne olvasni, de kicsit túl részletesek ahhoz, hogy az ember minden elolvasson. Vannak viszont informatív videók, azokat érdemes végignézni.

A kastély helyett eredetileg a tatai várat akarta átalakítani Esterházy Miklós az 1700-as évek második felében. A vár végül megmaradt várnak, felépült viszont tőle nem messze az Esterházy kastély 1770 körül.

A most felújított épület a főkastély, van ezenkívül egy kiskastély is, azt most renoválják. Az 1800-as évek végén saját színházat is építettek az Esterházyak, aminek nézőteréről maga Gustav Klimt festett egy képet – ez sajnos csak fotón maradt meg. Sajnos a színház sem sokáig létezett az élénk színházi élet ellenére sem: 1913-ban az egyik grófi feleség inkább elbontatta, nehogy a fia ilyen alantas pályát válasszon magának. A karma mégis működött: a fia, Esterházy Ferenc operákat szerzett, zeneművészetet tanult, és egy szabadtéri színpadot állított fel a kastély kertjében.

Ahogy az lenni szokott, a II. világháború nem kímélte az épületet: a grófi családot elűzték, a berendezést pedig részben a szovjet katonák, részben a helyiek hordták el. Az 1990-es évek elejéig a Lipótmezei Elmegyógyintézet egy része működött a kastélyban. A restaurálás 2018-ban kezdődött.

Amikor ott jártunk, annyira frissen nyitott az épület, hogy az emeleti kiállítás ajtajai nem voltak mindenhol nyitva, és az útjelző táblák is elég félreérthetően voltak kihelyezve, de el azért nem tévedtünk. A lépcsőkön a vörös szőnyeg is teljesen új volt, látszott, hogy nem sokan jártak még ott előttünk.

Tatán egyébként elég sok a látnivaló, amit érdemes lenne még megnéznünk. Az Öreg-tó gyönyörű, szívesen piknikeznék egyszer a partján vagy akár körbe is sétálnám. A várat ezer éve láttam, újra kéne nézni, mert nem emlékszem semmire. Van kilátója, barlangja, angolkertje, romjai, tornyai, és további tavai. Legközelebb megérné több napra menni.

A hazaút Pestig nyugodt volt, bár közben ránk sötétedett, de legalább nagy forgalom nem volt. Mincet olyan helyen akartuk kirakni, ahonnan könnyen hazajut. Kétszer is elkavarodtam a budai oldalon, mire a BAH-csomópontnál kiugrott a kocsiból. A Hungáriával teljesen jól elvagyok, de az ismeretlen soksávos utakon nem érzem komfortosan magam, pláne hogy gyorsan kell dönteni, és ha egy sávváltást elmulasztasz, akkor nagyon máshova lyukadsz ki. Túléltük, megoldottam, végül szerencsésen hazajutottunk. Fejben meg már egy tatai hétvégét tervezek.