Amikor hosszabb ideje járunk egy szakaszt, egy idő után óhatatlanul kezdem azt érezni, hogy érjünk már a végére, és jöjjön a következő. A 9-es szakasszal elég lassan haladunk, úgyhogy szerettem volna egy hosszabb túrával közeledni a végéhez. Kisgyón-Fehérvárcsurgó a kéktúra honlapja szerint 22.2 km, de hozzá kell még adni a Bakonycsernye-Kisgyón szakaszt is a maga bő két km-jével, valamint a Fehérvárcsurgó pecsét és a település közötti 1.5-2 km-t. És a túra tervezett napjára megint nagy meleget jósoltak.

2021. július 4. vasárnap
A hétvégét Zircen töltöttük, szombaton a fotós portfóliómba fotóztam portrékat meg a bándi falunapon Golyóék koncertjét. A terv az volt, hogy vasárnap reggel négyen túrázunk: fox, a két húgom, meg én. Ebből az lett, hogy a két húgom túltolta a szombat estét, és még éjjel lemondták a másnapi túrát. Mi is később indultunk a tervezettnél: 5-kor nem bírtunk felkelni, pedig korán aludni mentünk. Fél 8 helyett így fél 10-re értünk Bakonycsernyére. A kocsit Fehérvárcsurgón hagytuk, onnan buszoztunk vissza a Túra sörözőhöz, ahol alaptábort tartottunk. Azért akartam korábban indulni, hogy ne a legnagyobb melegben túrázzunk, na meg hogy a húgaim elérjék a buszaikat a túra végén. Mivel ők nem jöttek, nem volt fontos a délutáni buszokhoz igazodni, de végül elértük volna a buszokat még a későbbi indulással is.

A kocsmából kicsit nehezünkre esett elindulni: ott árnyék volt és frissen csapolt sör, de várt ránk az erdő meg a pecsétek. Kisgyónig a már jól ismert betonúton mentünk. A reggel fénypontja volt a kis kecskegida, aki egy ól tetején hűsölt – nagyon aranyos volt.

Az út emelkedni kezdett, és bár leizzadtunk, legalább fák között voltunk. Tipikus bakonyi erdős részen jártunk erdészeti utakkal, sűrűn nőtt fákkal. Nem tartott ki végig a természetes napernyők védelme, pár kilométer után egy fennsíkon lyukadtunk ki, mezők és művelt földterületek között. A látvány viszont nem volt rossz, a távolban a Vértes magasodott.

Közeledtünk a Burok-völgy felé, már csak pár kilométer tűző napon baktatást kellett túlélnünk. Hiába voltak felhők az égen, mindenfelé szálldostak, csak a nap elé nem. A Burok-völgyhöz érve fenyőfák vettek körbe, és a hőmérséklet is érezhetően alacsonyabb volt. Én teljesen abban a hitben éltem, hogy a völgyön fog átvinni a kék, de csak fentről nézhettünk le a domb széléről. Kicsit csalódás volt, de belátom, hogy a Burok-völgy nem egyszerű terep, sose értünk volna Fehérvárcsurgóra, ha lent kell mennünk.

Egy állítólagos kilátópontnál megebédeltünk. Sokat nem láttunk a völgyből, de hangulatos volt a tűleveleken üldögélni.

Ahogy kiértünk a fenyvesből, újra nyílt mezőkön és mezőgazdasági utakon jártunk. Egészen Bakonykútiig aszalódtunk a hőségben a napon. Pecsételés után kicsit pihentünk a buszmegállóban, de nem esett jól ülni se a nagy melegben, inkább továbbálltunk. Egy kútnál feltöltöttük a kulacsokat és bevizeztük a hajunkat. Olyan fél óráig hűsített a víz, aztán megszáradt a hajam.

Bakonykúti után nemrég változott a kék útvonala. Az appban még a régi látható, de a jelzések már az új útra visznek, ahogy a legfrissebb gps track is. Eléggé fájt látni, ahogy eltávolodunk a régi, sokkal rövidebb úttól. Annyi örömünk maradt, hogy a fenyegetően előttünk tornyosuló dombokat nem kellett megmásznunk, később emelkedett csak utunk fokozatosan, és az is túlélhető volt.

Mezőn, aztán a dombokon sziklák és fenyvesek, majd csenevész kisfenyők és cserjék között sétáltunk. Visszanézve ráláttunk a Bakony dombjaira. Nemrég még a sűrűjében jártunk, és milyen hamar messze kerültünk tőle!

A jelzésre volt, hogy nagyon kellett figyelni, főleg a nyílt terepen: sokszor lapos sziklákra festették fel a kéket, ami csak az utolsó pillanatban látszott.

Egy nagyobb lejtő után különös, körbekerített objektumot találtunk, ami mint kiderült, a közeli Kincsesbánya déli légaknája. Sokat nem láttunk belőle, mert teljesen benőtte a gaz, de érdekes volt belegondolni, hogy alattunk tárnák és alagutak szabdalják a földet.

Utolsó kihívásként még fel kellett másznunk a Rákhegyre, aztán leereszkedve már Fehérvárcsurgó külterületén jártunk.

A pecsét a Becsali kocsmánál volt. Gondolkoztunk rajta, hogy beülünk egy frissítőre, de nem akartunk már megállni a túra vége előtt. A víztároló mellett csorgattuk a nyálunkat a vízre: szétizzadtuk már magunkat, jó lett volna megmártózni benne.

A kocsihoz jól elfáradva értünk oda, siettünk is a szemközti Zámbó cukrászdába sütizni. A süti finom volt, de nem átlagtól elütő, viszont a limonádé annyira finom volt, hogy két pohárral is megittam belőle.

Kis pihenés után pedig elvezettem Budapestre. Hát nem ez volt a kedvenc autóutam, de épségben hazaértünk.

A 9-es szakaszból már nincs sok hátra, még Bodajkig egy szűk 10 km. Közben a kéktúra egyharmadán is túlvagyunk, 34%-nál járunk, és 396 km-t tettünk meg eddig. A következő alkalommal már túlleszünk a 400. kilométerünkön.