Ez megint egy olyan túra volt, ahol elterveztünk valamit, aztán nem pont az valósult meg. Jásdra elég körülményes eljutni, plána vasárnaponként – mi persze pont úgy értünk rá, hogy a hét utolsó napján tudtunk túrázni. Mivel nem volt délelőtt busz, taxit intéztünk Várpalotáról, így volt csak esélyünk arra, hogy az este fél 7-es buszt elérjük majd Bakonykútiban. Az év addigi legmelegebb napjára sikerült a túrát időzítenünk, úgyhogy meghagytuk azt az opciót is, hogy Kisgyónnál kiszállunk, bár én nagyon reméltem, hogy végig tudunk menni a tervezett 20 km-es távon.

2021. június 20. vasárnap
Fox a héten betegeskedett, úgyhogy egyedül szálltam fel kora reggel a Népligetben a buszra, ami elvitt Várpalotára. Az út kellemesen telt, a légkondi végig ment, úgyhogy eléggé arcon vágott a forróság, amikor leszálltam Palotán. Kis várakozás után megérkezett húg, kissé másnaposan, de túrára készen. A taxink is begurult hamarosan, és 10 után nem sokkal már Jásdon voltunk.

Pár falat reggeli és összepakolás után nekivágtunk az útnak. Kisétáltunk a faluból, átkeltünk egy kis hídon, és egy keskeny ösvényen értünk be az erdőbe. Nem tartott sokáig az örömünk, hogy fák között vagyunk, ahol hűvösebb van, mert kezdődött a mászás a Tési-fennsíkra. Azt már odafele a kocsiból is láttuk, hogy szép nagy emelkedő vár ránk, olyan igazi szuszogós fajta. Hát szuszogtam is rendesen. Talán nem meglepő, hogy bár szemből sok túrázó érkezett, Jásd irányából nem találkoztunk senkivel.

Az segített, hogy szinte végig erdőben voltunk, csak az utolsó párszáz méter volt nyílt terep Tésig, onnantól pedig már nem várt ránk emelkedő. Tés főutcáján tűzött a nap, de a csőszpusztai pecsételőhelynél már árnyékban pihentünk. Az Alba Regia Barlangkutató Állomásnál volt a pecsét, a házikó előtti padokon frissítettünk egyet.

Innen újra az erdőben jártunk, egy széles földúton. Nem kellett sokat mennünk, és ismerős tájakon jártunk: a Csikling-vártól egészen Kisgyónig ismertük már az utat, volt már erre egy kalandos túránk. Bár kitérő volt, mégis megnéztük a várat, már csak nosztalgiából is.

A vártól egy ideig a széles erdei úton haladtunk, de nemsokára keskeny ösvényre tértünk át. A Tűzköves-árok mellett jutott eszembe, hogy amikor először jártunk erre, akkor csodálkoztam, hogy ez lenne a kéktúra? Egy kis ösvény? Régen azt hittem, hogy a kéktúra végig széles, kitaposott, jól karbantartott utakon vezet. 😀 Én, a naiv. 😀

Tény, hogy most az aljnövényzet is nagyon sűrű volt, ahogy a bokrok és cserjék is sok helyen teljesen az útra borultak, néha mintha kis alagúton keltünk volna át, olyan szűk volt az út.

Az ammonitesz fosszíliáknál elidőztem kicsit. Próbáltam fosszíliákat találni a kőben, de nem találtam semmit. Azóta olvastam, hogy ami volt itt szép nagy ammonitesz, azt valaki már kivéste és ellopta. Nem csoda, ha megint hoppon maradtam.

Már a várnál eldöntöttük, hogy Kisgyónnál befejezzük a túrát, úgyhogy nem kifejezetten siettünk, elég sokat pihentünk és piszmogtunk. Ennek eredményeképpen szednünk kellett a lábunkat, hogy a délután 3-as buszt elérjük Bakonycsernyén. Az erdei szentély mellett elsuhantunk, és az egykori bányásztelepülés, Kisgyónbánya emlékszobránál sem időztünk. Pecsételés után még bő két kilométer várt ránk Bakonycsernyéig. Annyira időben odaértünk, hogy egy pohár sörre még jutott idő a Túra sörözőben.

A busz Székesfehérvárra vitt, illetve vitt volna. Tipikus régi járatra szálltunk fel, ami majd szétesett alattunk, úgy rázkódott. Olyan 10 km-re lehettünk Fehérvártól, amikor egy motoros beelőzte a buszt és lefékezett előttünk. Na mondom, igazi road rage következik, készíthetem a popcornt… de nem, ennél emberbarátabb okból áll meg a busz előtt: valami füstölt hátul. A nagy melegben elpárolgott a hűtővíz. Nem sokkal odébb egy benzinkútnál töltött utána sofőrünk vizet, és azzal nyugtatott minket, hogy valószínűleg eljutunk úticélunkig. Kicsit aggódtam, hogy elérjük a csatlakozást, de simán bepöfögtünk Fehérvárig. Onnan húg Várpalotára, én pedig Pest felé szálltam fel a buszra.

375 km-nél járunk összesen, a kéktúra 32%-nál.