Azt hittem, éjszaka felébredek majd és mekkora élmény lesz a csillagfényes égboltot bámulni, vagy legalább napkeltére ébren leszek, de amikor legközelebb kinyitottam a szemem, már bőven fent járt a nap az égen. Összepakoltunk, kávéztunk, aztán el is búcsúztunk a társaságtól, és indultunk az aznapi túránkra. Erre csak ketten mentünk foxszal.

2021. július 18. vasárnap
Gánton parkoltam le a dohányboltnál, onnan csak pár perc séta a Gánt, községháza buszmegálló. 10-kor jött a buszunk, amivel Csókakőig mentünk, egészen a templomnál lévő fordulóig, így nem kellett nagyon sokat másznunk a várparkolóig. Mivel reggelizni nem sikerült, itt telepedtünk le egy padon. Az egyik bódéban vettünk vizet az útra, aztán felsétáltunk a várhoz.

Nagyon régen jártam fent a várban, még jóval a felújítás előtt, és teljesen másra emlékeztem, mint amit most láttunk – persze régen is volt, nem teljesen tiszták az emlékek.

A csókakői várat – mint a környék várainak többségét – a Csákok építtették. Először 1290-ből van írásos említése. A századok során gyakran cserélt gazdát, a törökök is többször elfoglalták. Az 1800-as években villám csapott az épületbe, ekkor kezdődött el a pusztulása. Feltárni a 19. század második felében kezdték. Az 1960-as években elindultak a helyreállítási munkálatok, de a rekonstrukció félbemaradt, a vár romossá vált. 1995-ben újra aktívan foglalkozni kezdtek a területtel, pár éve, 2017-ben pedig teljesen felújították. Az eredménye véleményes, mivel elég sok új részt építettek a romokhoz: felhúzták a kaputornyot és a kápolnát is, ami egy várrom esetén azért elég megkérdőjelezhető dolog. Én inkább nem örülök ennek a felújításnak: ami egyszer elpusztult, hiába építik fel újra, az már nem lesz ugyanaz.

A várból gyönyörű lett volna a kilátás, ha nem lett volna párás a levegő és felhős az ég. A távolban látszott, hogy körben a horizonton esik, és éppen indultunk le a vártoronyból, amikor elkezdett csepegni. Gyorsan rendes eső lett belőle. Visszasétáltunk a parkolóig, ahol a fák alatt toporogtak a kirándulók és intézték a fuvarokat hazafele. 😀 Mi viszont nem vagyunk cukorból, úgyhogy bevetettük magunkat a várvölgy erdejébe. A fák nem is engedték át a csapadékot, csak a hangokból hallottuk, hogy még esik.

A völgy nem adta könnyen magát, folyamatosan emelkedett, de olyan volt, mint a fantasyfilmek elvarázsolt rengetegei. Sok víz fogyott, mire felértünk a Vértes-fennsíkra. Nagyon sokat röhögtünk azon, hogy szinte kilométerenként találtunk egy-egy kéktúra tájékoztató táblát, ami teljesen indokolatlan volt. Máskor 5 kilométerenként futunk bele egybe, de itt nagyon komolyan vették a tájékoztatást.

A túra elején nagyon rossz hozzáállást vittem magammal: azt éreztem, hogy oké, túrázzunk, de érjünk már a végére. Na így nem szabad elindulni, teljesen megkeseríti az élményt. Közrejátszott, hogy végig nehéznek éreztem a lábam, emiatt a szokásosnál gyakrabban álltunk meg rövid pihenőkre. Úgy tűnik, nem sikerült eléggé kipihenni magam.

A legjobban az zökkentett ki a szenvedésből, amikor két kicsi őzet pillantottunk meg tőlünk nem messze az út mellett, akik el is spuriztak, ahogy megláttak minket, szinte csíkot húzott a kis pamacs a fenekükön. Nagyon édesek voltak!

Volt egy hosszabb aszfaltos szakasz, na az nagyon nem esett jól a lábamnak és unalmas is volt. Utána kicsit másznunk kellett, de legalább változtosabb tájra értünk. A Géza pihenőnél tartottunk egy ebédszünetet. Itt találtam egy elemet a fűben, amit nem bírtam otthagyni – ha én nem viszem el, talán más se fogja, és az idők végéig mérgezi a földet.

Leereszkedtünk egy meredek erdei úton, aztán egy homokos útra értünk ki. Nem volt egyszerű nem elsüllyedni a homokban. 😀 Már nem volt messze Gánt, csak pár kilométer, de tűzött a nap és innentől végig rétek és földek mellett sétáltunk. Egy utolsó pihenőt tartottunk egy barlang alatti pihenőnél, aztán a faluig már nem álltunk meg.

Az étteremnél pecsételtünk, a kocsi is ott volt a parkolóban – persze olyan meleg volt odabent, hogy egy szauna is megirigyelhette volna. Csákváron a benzinkútnál vettünk energiaitalt és kaját, ezzel kihúztuk már a visszaútra Pest felé.

428 km van a lábunkban, ezzel a kéktúra 37%-át tettük már meg.