OKT 10 – Gánttól Várgesztesig

A július végi kéktúra megint kétnapos lett, mert augusztusban nyaralások miatt kényszerszünetet tartottunk. Kényelmes, 20 km alatti túrát terveztünk mindkét napra, várgesztesi szállással.

2021. július 31. szombat
Busszal érkeztünk meg Gántra szombat délelőtt, mert autóval egy rémálom lett volna a logisztika, a kezdőpont és a cél között nagyon rossz a tömegközlekedés. Húgra is várnunk kellett egy órát a gánti fagyizóban, mert Várpalotáról sem egyszerű Gántra jutni. Mikor együtt volt a csapat, egy süppedős, homokos földúton távolodtunk el a településtől. Mellettünk tehenek legelésztek, de szerencsére nem találkoztunk a veszélyes bikával, akire tábla is figyelmeztetett.

Veszélyes bika

Fullasztó meleg volt, némi vihart is ígértek aznapra, de úgy számoltuk, addigra mi már rég Várgesztesen leszünk. Olyan meleg volt, hogy a felsőmtől is megszabadultam, az erdőben nem zavar senkit, ha sportmelltartóban mászkálok. Persze meglepően sok emberrel találkoztunk aznap, de azt hiszem, közmegbotránkozást nem okoztam. 😀

Süppedős homok

Fox nagyon előreszaladt, alig bírtuk tartani vele a tempót Mindszentpusztáig. A kulcsosház mellett néhány, láthatóan használatban lévő ház adja csak a pusztát, bár úgy sejtem, állandó lakosa nincs. Pecsételés után ittunk egy előrehozott győzelmi sört – pedig itt még csak 5 km-nél jártunk.

Erdő

Erdős szakaszon haladtunk még egy darabig, aztán kiértünk egy betonútra, ahol hirtelen megnőtt a népsűrűség. Innen párszáz méter volt a csáki vár. Felmásztunk a romokhoz, de sajnos nem sok nyoma van az egykori várnak, csak egy nagyobb faldarab. Nem meglepő módon a Csák nemzetséghez tartozott a terület, és a várat 1289-ben oklevélben említették Oroszlánkő néven, de a Gesta Hungarorum és a Képes krónika is említést tesz róla. A fellelhető emlékek szerint a törökök pusztították el a 16. században a hozzá tartozó faluval együtt. Ezután az Eszterházyakhoz került, akik építőanyagként használták fel a köveit.

Némi várfal, ennél több nem maradt a várból

A vártól egy sunyi emelkedő vitt fel egy fennsíkra. Nem volt látványos az emelkedés, és nem értettem, miért ennyire nehéz emelgetni a lábamat. Már kezdtem kétségbe esni, hogy nem bírok túrázni, de az emelkedőn visszatekintve már egyértelmű volt a nehezített terep.

Kőhányáspuszta templom

Kőhányáspusztán pecsételés után megpihentünk. Akár az étterembe is bemehettünk volna frissíteni, de inkább folytattuk az utat, hogy mihamarabb Várgesztesre érjünk.

Várgesztes fele

Egy ideig az autóút mellett haladt az ösvény, majd azon átkelve egy bükkös völgyben másztunk felfele, hogy aztán lemásszunk a Várgesztesre vezető betonútra. A lezárások idején egy plusz pecsétet helyeztek a falun kívülre, hogy a turisták elkerüljék a települést, itt pecsételtünk mi is. A várhoz vezető utat elvétettük, úgyhogy egyenesen a faluba mentünk.

Bányász emlékmű Várgesztesen

Várgesztesen két szálláshely van: az erdészház és a vendégház. Az erdészház foglalt volt szombatra, de a vendégházban volt hely. A címhez érve elkezdtük hívni a tulajt, de ki se csöngött a telefon, és a honlap se volt elérhető. Elkezdtünk kicsit aggódni, hogy végül a szabad ég alatt kell aludnunk. Közben megtaláltuk a kocsmát a szemközti boltocska hátsó udvarán. Nem volt egyértelmű, hogy az a kocsma lesz, óvatosan léptünk be az udvarra, de ott már barátságos helyiek invitáltak minket beljebb.

A várgesztesi vár bejárata

Gondoltuk egy jó sör mindent megold – és így is lett. Még csapolták a sörünket, mikor a vendégház tulaja megjelent, és rögtön kiszúrta a hátizsákos gyüttmenteket. Fox átvette a szobát, mi addig letelepedtünk a sörpadnál, aztán hamarosan hárman élvezhettük a frissen csapolt sör hűvösét. Baromi jólesett a túra után, le is csúszott még egy. Nem siettünk a szállásra, jól éreztük magunkat a kocsmában. Szeretem a falusi kocsmákat, mindig elképzelem, hogy milyen lenne, ha ott laknék, és én is törzsvendégként járnék oda naponta. Szeretem azt a közösséget meg összetartást, ami a helyi kiskocsmákra jellemző.

Körbekerítve

Mivel étkezési lehetőség nincs Várgesztesen, Tatabányáról rendeltünk pizzát. A futár érkezése vitt minket át a szállásra, ami egész csinos volt. Két lakrész egy közös konyhával, de az egész a miénk volt. Megvacsoráztunk, lezuhanyoztunk, játszottunk a szomszédból átmászó fekete kismacskával, aztán foxszal visszasétáltunk a várhoz, húg már túl fáradt volt hozzá. Fox mindenképpen vissza akart menni, mert valamikor MTT tábor volt Várgesztesen, amikor még működött szálláshely és étterem a várban.

Itt is látszik a falomlás

A várgesztesi várat valamikor a tatárjárás után építhették a Csákok, de biztosat nem tudunk. Az biztos, hogy 1326-ban Károly Róbert szerezte meg cserével a Csákoktól. A török időkben hol magyar, hol török kézen volt, de súlyosan nem sérült meg. A 17. században az Oroszlánkőhöz hasonlóan az Eszterházyak elkezdték elhordani a köveit. A romokról a 19. században Rómer Flóris készített rajzokat. 1932-ben a Munkás Turista Egylet épített turistaházat a romok között. A ’60-as években állították helyre, a belső várban a turistaszálló és étterem 2013-ig működött. Azóta az épület az enyészeté, körbe van kerítve, és hatalmas felületeken dőlt ki a fal külső kőrétege. Elég szomorú látvány.

Szív alakú falomlás

Körbejártuk a düledező várat, fox elmesélte a tábori élményeit, aztán visszasétáltunk a szállásra. A kocsmában még hajnalig ment a dajdajozás, hajnalban pedig leszakadt az ég villámokkal, dörgéssel és esővel. Reméltük, hogy reggelre eláll.

446 km volt a lábunkban, a kéktúra 38%-án már túl jártunk.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s