2021. augusztus 8. vasárnap
Reggel fél 11-ig aludtunk, utána vánszorogtunk csak ki a recepcióra és csekkoltunk be. A foglalásunkhoz reggeli is járt és egy kávé a hostel kávégépéből. A reggelit magunknak kellett összeállíttanunk: a hűtőben kis dobozban találtunk kenyeret, zöldségeket, felvágottat és lekvárokat, külön üvegben tejet, a polcokon müzlit és reggelipelyheket. Legjobban a lekvárokat szerettem meg.

A budapesti nyár után a hűvös tartui időjárás mellbevágó élmény volt. Azzal kezdtük az aznapi városnézést, hogy beugrottunk a plázába venni foxnak egy meleg pulcsit.

Bogi ráért, úgyhogy meglátogattuk a meseszerű kis lakásán. Tartu legszebb virágszála, legékesebb gyöngyszeme, Syksy természetesen azonnal kimenekült, ahogy betolakodókként megérkeztünk. Egész tartui ott tartózkodásunk alatt egyszer sem sikerült megsimogatnom. Egyszer megindult felém, már majdnem hozzáértem, de meggondolta magát. 😥

Bogi megmutatta nekünk Supilinnt, ahol Tartu szegényei éltek. A környék a 19. század végén nem volt túl vonzó: az amúgy is mocsaras területre az Emajõgi rendszeresen kiöntött. A közeli A Le Coq sörgyár munkásai éltek itt főleg faházaikban, majd a Tartui Egyetem csóró diákjai kerestek erre szállást maguknak. A városrész utcáit főként zöldségekről és gyümölcsökről nevezték el, ebből jött a Supilinn, azaz “levesváros” elnevezést.

Kis túlzással mintha egy skanzenben lettünk volna. Kedves, színes, de az évek súlyától megviselt faházak között jártunk, az épületek fakerítéssel elkerítve, minden udvaron fáskamra – itt fával fűtenek az emberek. A járda a kisebb utcákban csak egy földsáv az út mellett, és az udvarokban macskák tanyáznak. Ez az a környék Tartuban, ami most még autentikus a barátságos házikóival, de egészen biztos, hogy hamarosan fel fogják fedezni a hipsterek és a jó üzleti érzékű vállalkozók.

Elsétáltunk az Emajõgihez, és a szabadstrandon besétáltunk a vízbe. Ahhoz túl hidegnek éreztem, hogy önfeledten pancsoljak benne, de míg ott voltunk, páran bementek úszni. Brrr. Kis halacskák úszkáltak a lábaim körül, ahogy a part menti sekélyesben sétáltam.

A folyó menti sétányon baktattunk vissza a belvárosba, hogy megebédeljünk. Az óváros téren, az RP9 teraszán ebédeltünk. Nem tudtunk ellenállni a finom észt söröknek sem, kettő is elfogyott belőlük fejenként, úgyhogy kissé elpilledve búcsúztunk el Bogitól és mentünk vissza a szállásra csendespihenőzni.

Kis pihenés után a hostel hatalmas erkélyén vetettem papírra az addigi eseményeket, hogy később pontosan tudjak blogolni. Az erkély tele volt növényekkel: kaktuszok, paprika, paradicsom, kukorica, fűszernövények nődögéltek a cserepekben.

Estére beborult, esőben sétáltunk vissza a belvárosba foxszal, de inkább egy kis eső, mint a szálláson punnyadni. A Pühaste Kelder teraszán ültünk le és ittunk kézműves sört és cidert, amíg este 11-kor be nem zártak.

Miután a pultos srác szólt, hogy zárni szeretne 11-kor, mindenki szépen befejezte az iszogatást, és 11-re teljesen kiürült a terasz. Mi voltunk az utolsók, pedig igyekeztünk mi is. Úgy tűnik, az észtek komolyan veszik a zárórát.

Csöpögő esőben sétáltunk vissza a hostelbe. Másnapra azt terveztük, hogy elbiciklizünk egy közeli mocsárhoz, ha sikerül bicikliket bérelnünk.