Észtország 2021 – 03_Tartui Botanikus kert

2021. augusztus 9. hétfő
Reggel úgy tűnt, hogy viharos napunk lesz, úgyhogy lemondtunk a biciklizésről. Maga a biciklibérlés is macerás lett volna: a hostelnek elvileg van két bringája, de azokat nagyon rég nem használta senki, a környéken pedig nem volt kölcsönző. Pár percre volt a Hektor Design Hostel, ahol 2018-ban az IFUSCO alatt laktunk Bogival, és tudtam, hogy náluk van kölcsönözhető bringa, de csak a vendégeiknek. Ez lett volna egy opció, náluk megkérdezni, de lemondtunk róla. Az Alam-Pedja természetvédelmi területre mentünk volna, ami 35-40 km Tartutól. Majd egyszer eljutunk oda is. Ha már így alakult, úgy döntöttünk, hogy megnézzük a tartui botanikus kertet.

A botanikus kert macskája

A kapun besétálva rögtön találkoztunk a hely látványosságával, a lépcsőn fetrengő fekete-fehér macskával. Míg fox bement megkérdezni, mennyi a belépő, addig a macskát simogattam. Látszott rajta, hogy etetve van, jó húsban volt. 🙂

Beporzás

Az gyorsan kiderült, hogy a kinti részekre ingyen be lehet menni, csak az épületen belül kell belépőt venni. Elsőnek a kertet akartuk megnézni, és úgy voltunk vele, hogy ha van időnk és energiánk, akkor még bemegyünk ott is körülnézni, de így is nagyon sokat időztünk kint, az üvegházakra már nem maradt erőnk.

Sétány

A tartui botanikus kertet 1803-ban alapították, akkor egy kicsit odébb Tartun belül, de három évvel később jelenlegi helyére került a kert. Ma körülbelül tízezer különböző növényfaj található meg a kertben.

Gluggy

A rengeteg növény mellett az tetszett, hogy nagyon változatos a gyűjtemény : az épület előtt virágágyásokban pompáztak a színes virágok, az épület mögött pedig egy nyugodt tavacskánál le lehet ülni és figyelni a tátogó halakat a vízben. Mellette egy dombra felmászva újabb növényekre bukkan az ember, kaktuszok és pozsgások terülnek el, ameddig a szem ellát.

A nagy séta után a már ismerős RP9-ben ebédeltünk.

Tartu fő tere

Ebéd után kitérővel mentünk vissza a szállásra, megnéztük a tartui csigatornyot, a Tigutornt közelebbről. A Tigutorn egy 23 emeletes modern épület, ami 2008 óta a városkép része. Megosztó, mert eléggé leuralja a környezetét. Én már csak úgy láttam a várost, hogy a torony is ott volt, úgyhogy én látványosságként tekintek rá, és nekem tetszik.

A Tigutorn

Este visszamentem a belvárosba, és a Gen Klubiban találkoztam Bogival. Anno itt volt egy IFUSCO-s buli, és igazi nosztalgia volt visszatérni.

Gen Klubi dekor

Amíg mi lányos estét tartottunk, fox a szálláson punnyadt, aztán a változatosság kedvéért leült az RP9-ben, ott értem én is, amikor Bogitól elbúcsúztam. Fox fokhagymás pirított kenyérrel szenvedett, mikor odaértem. Ez tipikus észt előétel, és nagyon finom, de hatalmas adagot adtak, ami főételnek is bőségesen elég lett volna.

Kissé dölöngélve, de hazajutottunk a szállásra.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s