Budapest Maraton – 4 fős váltó

Valószínűleg ennél közelebb én nem fogok a maratonhoz jutni, mint hogy egy váltóban fussak a nagyon menő maratonisták között. Ismerem a határaimat (nagyjából), egy maratonra való felkészülés pedig rengeteg idő, edzés és kitartás, az én ezer hobbim mellet nem nagyon fér bele. Arról még nem mondtam le, hogy egyszer félmaratont fussak, de a maraton elérhetetlen távnak tűnik. Október 10-én a céges váltóban kicsit megtapasztalhattam, milyen maratonisták között futni.

Valamiért elsőre nem akartam jelentkezni, amikor megtudtam, hogy lesz céges váltófutás a Budapest Maratonon. 42 km-et négy emberre csak úgy lehet elosztani, hogy egy tizes jut mindenkinek. Nem akartam én lenni a lassú, aki miatt kifutunk a szintidőből. Aztán láttam, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki nem sprinteli végig a távot, úgyhogy felírtam magam a listára. Két csapat is összegyűlt, és harmadik futóként 10.1 km jutott nekem. Előttem két srác futott, úgyhogy nem aggódtam túlságosan a szintidőn, magamnak 7 perces kilométereket számoltam.

Sűrű volt a hétvége, szombaton a Kéktúra napján túráztunk, utána még szülinapi buliba vezettem ki Gödöllőre és még azon az éjszakán vissza, úgyhogy reggel örültem is, hogy csak a váltópontra kell mennem, a rajtcsomagom már nálam volt. Előre kiszámoltam, mikor ér be várhatóan a váltótársam, és percre pontosan bevált a matek 😀 Mikor elindultam, még esett az eső, de mire leszálltam a HÉV-ről a Filatorigátnál, már csak borult volt az ég. Útközben nézegethettem a futókat a Dunaparton. Közben az appon követtem, merre jár az előttem futó, és láttam, hogy időben ott leszek. Sok időm azért nem volt, gyorsan beálltam a toitoi elé, odaadtam a hátizsákom megőrzésre a kolléganőmnek (a váltópontokon nem volt csomagmegőrzés, csak a versenyközpontban), és hamarosan megérkezett a kolléga, aki átadta nekem a stafétát, ami egy derékra csatolható rajtszámot jelentett. Felvettem, és már indultam is.

Pocsolyákat kerülgetve hagytam el a Folyamőr utcát. Kellemes volt az idő a futáshoz, hideg volt, ami végig hűtött. Tény, hogy túlöltöztem, mert csak a városban mászkálni tényleg sok réteg kellett, de futás közben hamar kimelegedtem. A téli futósnadrágom volt rajtam, trikó, téli futós pulcsi, és azon a versenypóló. Kicsit melegem volt, de túlélhető volt.

Ismerős utakon jártam: légtornára menet gyakran biciklizek át a Margitszigeten, és a verseny útvonala is arra haladt. Felfutottam az Árpád hídra, a híd közepén lecsorogtunk a Margitszigetre, majd onnan fel a Margit hídra, és a pesti rakparton vissza az Árpád hídra, a Tímár utcai HÉV megállónál pedig már a váltópont volt. Őszintén szólva rég éreztem magam ilyen kellemesen futás, ráadásul ilyen hosszú futás közben. A kilométerek csak fogytak, én meg beálltam egy kényelmes 6:45-ös tempóra. Szeretném elmondani, hogy még soha nem volt 10 kilométeren át nekem kényelmes a 6:45. Azt hiszem, erősen köthető ahhoz a tényhez, hogy fogytam. Az elmúlt időszakban csakis versenyen futottam, mégis abszolút personal bestet futottam. Na de erről majd később.

Sokáig nem éreztem szükségét a frissítésnek, pedig viszonylag sűrűn, 2 kilométerenként volt frissítőállomás. Nem akartam megállni, mert sokszor ott törik meg a lendületem, és már nem tudok olyan egyenletesen tovább futni. 6 km környékén is nagyon vacilláltam, megálljak-e. Azzal számoltam, hogy még egy frissítés biztos lesz, lehet elég lenne ott magamhoz venni egy kis izót. Végül megálltam, ittam egy pohár izotóniást, aztán szaladtam tovább. És milyen jól tettem: a következő frissítés már a váltóponton volt. 😀

Tényleg döbbenetesen hamar értem az utolsó kilométerekhez, fel se fogtam, és már az utolsó másfél kilométeremet tapostam. Borzasztó jó érzés volt az órámat nézni, és látni, hogy tök jól haladok. A folyamatos sikerélmény és az, hogy fejben végig nagyon ott voltam és összeszedett voltam, totál megkönnyítette az egész futást. A váltóponton már ott várt a kolléganőm, stafétát átadtam, táskákat átvettem (a célba én vittem be az ő táskáját), felkaptam a befutócsomagot, és kicsit megpihentem. 1 óra 8 perc 7 mp lett a hivatalos eredményem 10.1 km-en, 10 km-re ez 1 óra 7 perc 47 mp. Az eddigi rekordom 1 óra 10 perc 45 mp volt a 2017-es Vivicittán. 3 percet javítottam a legjobb 10K-s eredményemen. Azért ez baromira nagy szám. Közrejátszott persze az ideális futóidő is, de akkor is büszke vagyok magamra. Csak van értelme diétázni meg sokat mozogni.

Fotó: AdNovum csapat

Félig átöltöztem, ami azt jelenti, hogy a felsőket lecseréltem, a nadrág maradt futós meg a cipő is. A legnagyobb kihívás az volt, hogyan jussak el az ELTE Lágymányosi kampuszára úgy, hogy a fél város le van zárva. Hát majdnem tovább tartott maga az út, mint a futásom. Mire megtaláltam a többieket a célnál, már mindenki beért. Megkaptam az érmem (az utolsó futónak adták oda mindenkiét), fotózkodtunk, aztán páran még elmentek együtt ebédelni, én inkább hazajöttem, mert fáztam, és a cipőm még mindig vizes volt, a zoknim is tocsogott a vízben, nem volt túl komfortos így mászkálni.

Az adnRun csapat 4 óra 11 perc 11 mp alatt teljesítette a 42 km-t. Tök jó futás volt, ezt most nagyon éreztem. Remélem, hogy ez a tempó állandó társam lesz a futásokon, mert eléggé tetszik.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s