OKT 11 – Koldusszállástól Péliföldszentkeresztig

A 11-es szakasz folytatásának logisztikája kifejezetten macerás. Az egy dolog, hogy Koldusszállásra a Tatabánya Fagyűjtőtelep megállóig kell menni busszal, ahol amúgy is ritkán állnak meg, majd onnan még egy kilométer séta a pecsételőhely, de ez a kisebbik gond. A nagyobbik probléma az volt, hogy nem nagyon lehet kiszállni Péliföldszentkeresztig, ami viszont 26.5 km Koldusszállástól, erre még rájön az elején plusz 1 km, szóval 27.5 km a teljes táv. Péliföldszentkeresztről kifejezetten hektikusan járnak a buszok Budapest felé délután, 14:48, 15:08, 16:38, utána pedig 19:38 rizikós átszállással, vagy még este 9 után megy egy busz, de az már nagyon későn van. Úgy számoltuk, hogy ha reggel nagyon korán elindulunk, van esélyünk elcsípni a 16:38-ast visszafelé. A nagyon korán azt jelentette, hogy 5:40-kor indult a vonatunk Tatabányára a Keletiből, így 7:11-kor már a Fagyűjtőtelepnél voltunk. Az eggyel későbbi járattal 9:16-ra értünk volna oda, azt túl későinek ítéltük.

2021. október 23. szombat
Hajnalban szólt az ébresztő, mi pedig foxszal hősiesen kimásztunk az ágyból. Gyalog értünk a leggyorsabban a Keletihez, ahol már bent állt a vonatunk. Valahonnan külföldről jött volna eredetileg, de órákat késett, úgyhogy egy másik szerelvényt indítottak Bécs felé. Ennek nagyon örültünk, mert ha sokat késünk, nem érjük el a csatlakozást Tatabányán.

Fagyűjtőtelep megálló

Még akkor is sötét volt, amikor a tatabányai vasútállomáson leszálltunk. A buszra várnunk kellett, de legalább volt időnk reggelit venni a helyi pékségben.

Koldusszállás

A Fagyűjtőtelepen egyedüliként szálltunk le a buszról, már kezdett világosodni. Betonúton sétáltunk a pecsételőpontig a csípős, kora reggeli időben. A városban nem annyira venni észre az őszt, viszont az erdőben sétálva, a sárguló falevelek között elkapott az őszi hangulat.

Aranykapu

Szokatlan volt ennyire korán már az erdőt járni. A nap még csak éppen kelt, megvilágította a fák törzsét körülöttünk, aranyba lobbantva a leveleket. Akár a késő délutáni aranyóra is lehetett volna, nem tudtam volna megkülönböztetni őket.

Nemrég kelt fel a nap

A vértestolnai bejárati útig széles erdei úton sétáltunk, mellettünk sokszor sziklák magasodtak a bükkfák között. Néha kifejezetten a Bakonyban éreztem magam. Mondhatnám, hogy vicces, mennyire lehet tudni, hogy túraúton járva településhez közeledünk: tipikus jele az emberi jelenlétnek a földútba több-kevesebb sikerrel elkapart csempemaradványok és egyéb építési törmelék. Itt sem volt ez másként sajnos.

Magányos fa és Vértestolna

Az autóúttól ráláttunk a településre, egészen rendezett hatást keltett. Ilyenkor mindig elképzelem, milyen lenne, ha itt élnék. A táj elég szép, azt biztosan nagyon élvezném.

Nagy-Gerecse

Innen már ráláttunk a Nagy-Gerecse kiemelkedésére, egy kihívásra, ami ránk várt. A csúcsra nem kellett felmásznunk, de a hegy oldalában kellett mennünk.

Bánya-hegyi erdészház

Visszatértünk az erdőbe, és megkezdtük az emelkedést a Bánya-hegyi erdészházhoz. Az épületet éppen felújítják, voltak is ott munkások. Egy közeli kiszáradt fa alatt megebédeltünk, de elég hideg volt már a föld ahhoz, hogy sokáig üldögéljünk rajta. Néhány pad és asztal jó lett volna az erdészház elé.

A következő pecsét csak bő 4 km-re volt innen, mégis mindkettőnket elkapott a holtpont a következő kilométereken. Az út hosszan emelkedett, sáros volt és erdészeti gépektől nehezen járható, és ez erdő sem volt kifejezetten szép, alacsony cserjék alkották a növényzetet. Pedig útközben a Gerecse 50 nyomait is megtaláltuk, most még ez sem tudott motiválni.

Gerecse 50

Lassan haladtunk, és nem is olyan messzire tőlünk nagy gépek zúgását hallottuk. Nemsokára megláttuk, hogy fákat pakolnak teherkocsira, de szerencsére nem kereszteztük egymás útjait.

Kilátás az irtáson

Kicsit újult erőre kaptunk, ebben az is segített, hogy egy irtásnak hála (ezt is ritkán írom le) kaptunk egy kis ízelítőt a kilátásból. Úgy sejtem, hogy a Csonkás-hegy és a Kis-Gerecse között láttunk le.

Serédi-kastély

A Gerecse üdülő elnevezésű pecsételőhely valójában a Serédi-kastélyt takarja. A kastélyt 1935-ben építtette az akkori esztergomi érsek, és elvileg bejelentkezés után ma is látogatható.

Sziklák, ősfák

Pusztamarótig már csak 2.5 km volt, na de milyen 2.5 km! Az üdülőtől eltávolodva sziklák között találtuk magunkat. Egyáltalán nem számítottam ilyesmire.

További sziklák

Viszont a közelben volt egy parkoló, ami miatt hirtelen megnőtt a népsűrűség, kirándulócsoport is jött velünk szembe, és a parkolóban is jónéhány autó állt. Háh, gyengék! Mi trappoltunk tovább rendíthetetlenül Pusztamarót felé.

Fáradtan rogytunk le pecsételés után az egyik padra. Még bő 8 km várt ránk Péliföldszentkeresztig, de időben kifejezetten jól álltunk. Megengedhettünk magunknak egy hosszabb pihenőt. Egy sört is elkortyoltunk, hátha növeli a jókedvet. Kicsit tényleg tompította a fáradtságot, de cserébe elkezdtem csuklani, és úgy tűnt, sosem hagyom abba.

Őszi erdős kilátás

Már a távvezeték alatt jártunk, amikor sikerült elmulasztanom a csuklást. Tényleg azt hittem, hogy úgy maradok.

Gomba

A vezetékek alatt lecsorogtunk a hegyről egy autóútra, hogy aztán felmászhassunk a Domonkos-hegyre. Ez az utolsó emelkedő nagyon nem esett jól, megálltunk, fújtattunk, anyáztunk, de valahogy felvergődtünk. Természetesen csak azért, hogy a másik oldalán lemászhassunk. Cserébe ilyen kilátás fogadott minket. Ezért talán megérte.

A távolban a Nagy-Gete

Akkor még nem tudtuk, hogy a félelmetesen magas és meredeknek tűnő hegy a távolban a Nagy-Gete. Még nem tudtuk, mi vár ránk a következő túrán. Jobb is. 😀

Megérkeztünk!

Már csak be kellett sétálnunk a faluba. Előbb az autóúton, aztán mellette párhuzamosan vitt egy út, de az elég para volt, mert látszott, hogy a cserjésen irtottak ki egy kirándulóútnyi szakaszt, és a csonkokat a földben hagyták, amik a vizes falevelek alatt láthatatlan akadályokat képeztek.

Péliföldszentkereszt templom

Péliföldszentkereszten már csak meg kellett keresnünk a pecsétet, ami a templom mögött rejtőzött. Míg pecsételtünk, egy kis fekete macska is előkerült, aki kaját szívesen fogadott volna – na az már nem volt nálunk ezen a ponton. Simogatni nem nagyon hagyta magát, de azért egy kis simit kapott.

Pecsétőr

Olyan jó időt mentünk, hogy a korábbi buszt értük el, a 15:08-as busszal már robogtunk Nyergesújfalu felé. Nyergesújfaluban még egy kávét is volt időnk meginni, mielőtt jött volna a pesti busz. Az Árpád hídnál szálltunk le, onnantól viszont egy őrültek háza volt a város: békemenet, ilyen vonulás, olyan megemlékezés, brr, nem lehetett értelmesen hazajutni. Nagy nehezen azért hazavergődtünk, és megállapítottuk, hogy mi jártunk jobban a túrával és nem azok, akik a városban maradtak. Mi legalábbis nem cseréltünk volna senkivel.

43%-a van meg a kéktúrának, összesen 507 km.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s