A szívünk valahogy mindig visszahúz Kőszegre, pláne, hogy lányos hétvégét tervezünk. Jóanyám és két húgom társaságában töltöttünk egy izgalmas hétvégét ebben az igazi gyöngyszem kisvárosban. Rövid hétvége volt csak, pénteken érkeztünk, vasárnap már mentünk is haza, de nagyon feltöltött. Kőszegen lenni mindig kicsit olyan, mintha hazaérnék.

Szeptember közepéhez képest kicsit csípősebb időnk volt, reggel fagyos levegő szállt le a hegyekből, és esténként bár még ki lehetett ülni, de elkelt a pulóver. Szállásunk a Hotel Írottkőben volt, két kétágyas szobát fizettünk, amihez reggeli és wellness is járt. Rövid ottlétünk alatt elég sűrű programunk volt: a várost jártuk, kipróbáltuk a helyi éttermeket, este szaunáztunk, és a nap zárásaként még beültünk valahova. A szombati napot túrázással töltöttük, erről akarok írni – a városról már írtam máskor bőven.

2021. szeptember 18.
Eredetileg az Alpannonia Light Határokon át térben és időben 15 km-es túrát terveztünk megtenni. A túra egy szakaszon áthalad a határon, és egészen Rőtfalváig megy, ott indul csak vissza Magyarországra. Ezt végül nem mertük bevállalni, mert a társaság fele nem töltötte le az eeszt alkalmazást a telefonjára, a magyar oltási igazolványt pedig nem fogadják el külföldön, egyikünknek pedig olyan oltása van, amit nem ismernek el Ausztriában. Utánaolvasgattam, sűrűn ellenőriznek a határon, a zöldhatárt is nézhetik, az pedig, hogy besétálunk egy településre, elég kockázatosnak tűnt. Amit végül megtettünk túra, ugyanaz volt, mint az Alpannonia Light, csak az osztrák részt kihagytuk, és a határ mentén túráztunk a zöld túraúton.

Kisétáltunk a kőszegi tóhoz, ahol horgászok vártak kapásra, a helyi kacsák pedig nassolnivalóra. Egy automatából vettünk egy kis kacsakaját, hárman jöttek is reggelizni.

Egy kis ösvényen kapaszkodtunk fel az Andalgó tanösvényre. Jártunk már erre, csak akkor a másik irányból. Hangulatos kis túraút ez a Gyöngyös patak mentén egészen addig, amíg nem kezd el emelkedni. Arra emlékeztem, hogy elég hosszú az emelkedő, de arra nem, hogy ennyire… Meg is kellett állnunk menetközben szusszanni egyet. Cserébe megnézhettük, hogyan ugrándozik egy mókus a fenyőfák között.

A hegyre felérve pár méteres kitérő volt csak a Saint German kereszt. Meglepően nagy volt ott a forgalom, egy nyugdíjas csapat éppen tízóraizott, és egy pár is pont utánunk ért oda. Pár lépés erejéig átsétáltunk Ausztriába, de szerencsére nem jöttek a határőrök. 😀

Gondolkodtunk, hogy felmenjünk-e az Óház kilátóba, ha már egyszer nincs messze, de észrevettem a térképen, hogy nem messze tőlünk van egy dolog, amit még nem láttunk. Kb. 1 km-re, a Kincs-pihenőnél van a Szálasi bunker, amiről még csak nem is hallottunk. Nem volt kérdés, hogy ekkora kitérőt bevállalunk. Szálasi egykori luxusbunkere ma üresen tátong, a házikó bejárata le van rácsozva, de a tetőn simán be lehet mászni egy emberméretű lyukon.

A kétezres évek elején elkezdték felkészíteni a terepet a bunker múzeumként való megnyitására, ennek eredménye a ma levezető csigalépcső. Ekkoriban volt egy kiállítás Szálasiról és Horthyról a kőszegi várban, amit elég nagy botrány övezett, valószínűleg emiatt állították le a munkálatokat. Én egyébként sajnálom, hogy nem nyitott meg a bunker – a fő félelem az volt, hogy neonáci kegyhely lenne belőle. Biztosan lennének ilyen látogatói is, de a legtöbben nem hiszem, hogy ezért mennének oda.

A bunker környékén egy szellőzőnyílást is láttunk körbekerítve, nagyobb földhalmokat és mélyedéseket a földben, és egy pottyantós wc-t is, ami nem tudom, mikor kerülhetett oda.

Visszasétáltunk a kék vonalára, és a betonúton legyalogoltunk a Hétforráshoz. Itt tartottunk egy nagyobb pihenőt, bontottunk egy győzelmi sört is. Ettünk, ittunk, aztán már indultunk is tovább, mert ahogy nem mozogtunk, el is kezdtünk fázni. A Hétforrásnál nem is fotóztam, annyiszor jártam már ott, hogy nem láttam értelmét a sokadik ugyanolyan képet ellőni.

A forrástól a szokásos emelkedőn kellett felmásznunk a Pintér tetőre. Menet közben húg teljesen véletlenül talált egy geoládát egy fa mögött, be is írtam a megtalálást a cetlijébe.

A Pintér tetőnél lévő kilátást nem lehet megunni, mindig gyöngyörű, akármikor járunk erre. Tiszta időnk volt, elláttunk egészen a Schneebergig.

Innen már nem volt messze a Kálvária. Még jóanyámmal lenéztünk a Trianon kereszthez.

A Kálvárián a szokásosnál is munkásabb volt leereszkedni, a víz eléggé kimosta az utat, ami egyébként is elég meredek és csúszós szokott lenni.

A koronaőrhely feletti vadiúj parkot megnéztük, de szerintem nagyon gagyi lett. Elvileg a korona útját igyekeztek ábrázolni, de annyira béna az egész…

Körülbelül 15 km-t túráztunk, utána abszolút megérdemeltük a vacsorát, a szaunázást, és a hotel bárjában az esti sörözést. Remélem legközelebb az ausztriai részt is bepótolhatjuk, de így is szép túra volt.