OKT 11- Péliföldszentkereszttől Dorogig

A túra tervezésekor még úgy volt, hogy húg is velünk jön, úgyhogy egy jó korai buszt néztünk ki, hogy Dorogon majd elérje az egyetlen közvetlen járatot vissza Várpalotára délután 2 után. Végül húg nem jött, de mi így is a korai busszal mentünk, hogy legyen időnk kényelmesen túrázni. Ez volt az első túránk az óraállítás óta, most már sokkal hamarabb sötétedik.

2021. november 6. szombat
Reggel 6:30-kor indult a buszunk a Moszkva térről Péliföldszentkeresztre. Fox nagyrészt átaludta az utat, én inkább nézelődtem. Néha pihentettem a szemem, de nem szeretek buszon aludni, mert nagyon rossz felriadni utazás közben, meg jobb a tájat nézni. Tök izgalmas helyeken jártunk, nem is tudtam, hogy Budakeszin át lehet Zsámbékra jutni, és onnan Péliföldszentkeresztre. Mire 8 órára a faluba értünk, kiürült a busz, két idősebb férfi volt még rajtunk kívül, ők is túrázni jöttek, Dorogon találkoztunk is a pecsétnél.

Rackajuhok pihennek

Nem siettünk az indulással. Már nyitva volt a Mama Celestina, a helyi szaléziaiak kis büféje. Kávéztunk, reggeliztünk, közben nézegettük a cicákat, akik a környéken ólálkodtak. Meglepően nagy forgalom volt a büfében, egy csoport gyülekezett előtte valami programra, és folyamatosan jöttek be az emberek kávéért. Mi nem siettünk, lett is 9 óra, mire elindultunk.

Szentkút

A faluból a Szentkút tanösvény vezet ki, ami rackajuhok mellett halad el, és meglepő módon a Szentkútig visz. Ez egy elég látványos kegyhely, kereszttel és szobrokkal, és a lourdes-i barlanggal, legalábbis a másolatával.

Őszi ösvény

Szűk, de látványos kis ösvényen jutottunk ki a nyílt terepre, ahol már látszott az Öreg-kő.

Az Öreg-kő

Sütött a nap, de hűvös szél is fújt, ezért sapkát és sálat is vettem. Becsapós volt, mert volt, hogy úgy kimelegedtem, hogy a pulcsimat is lecipzároztam, aztán pár percre rá visszavettem a sapka-sálat.

Lépcsősor a barlangokhoz

Felmásztunk az Öreg-kő aljában lévő pihenőig. Láttam a barlangjelzést, de csak akkor akartam megnézni, ha nem kell sokat mászni érte. Fox maradt a pihenőnél, én meg nekiindultam a hosszú lépcsősornak. Persze ha már egyszer elindultam, nem fordultam vissza, a Jankovich és a Baits barlangot is megnéztem. Egymás mellett vannak, de a Jankovich barlang a látványosabb a nyitott kupolájával. Folytattak itt ásatásokat, és őskori leleteket találtak a barlangban.

Jankovich barlang

A barlang után nem sokkal lefelé vitt az út, itt kimelegedtünk annyira, hogy végleg elpakoltuk a sapkát és sálat a táskákba.

Szmogos-párás kilátás a barlangtól

Mogyorósbányára egy újszerű autóúton sétáltunk be, az is elég meredek volt, nem bántuk, hogy lefelé megyünk, és nem fordított irányban.

Mogyorósbánya felé

A pecsét a Kakukk söröző bejáratánál volt. A hely láthatóan régóta zárva van, ami nagy kár, pedig a tulajdonosok nagyon kedves üzenetekkel biztatják az erre járó kéktúrázókat. Ha nyitva lettek volna, már csak emiatt is megittunk volna itt valamit, de amúgy is jólesett volna egy kis frissítő. Sebaj, jobb híján mentünk tovább.

Kakukk söröző

A településről a temető mellett jutottunk ki, újra az erdőt jártuk. Az újabb, hosszú emelkedőnek nem annyira örültünk, de a szenvedéseink jutalmaként egy nagyon szép kilátóponton megnézhettük a panorámát. Nem is olyan messze fenyegetően magasodott a Nagy-Gete. Erről a hegyről más olvastam a túra előtt, sokan írták, mennyire megterhelő megmászni. Lelkiekben próbáltunk készülni a ránk váró szenvedésre.

Idill kutyával. Hátul a Nagy-Gete púpja

Egyelőre viszont kifejezetten kellemes dolgok vártak ránk, legalábbis az ereszkedés közben folyton szembejövő gerillamarketing tábláin olyan feliratokat olvastunk, amik fröccs közeli jelenlétére utaltak. Nem álltunk ellen a csábításnak, követtük a táblákat a Máguska pincébe. Már volt ott egy társaság, mikor odaértünk, és utánunk is jött egy túrázó, szóval úgy tűnik, működik a reklám.

A Máguska pince gerillamarketingje

Leültünk a mesterséges tó mellé, fröccsöztünk, cicát simogattunk. A rosé finom volt, a hátizsákom könnyű, úgyhogy vettünk egy üveggel. Igazi madárlátta rosé, de megérte cipelni, mert nagyon finom.

Cicasimogatás

A nagy társaság előttünk indult tovább, de még a tokodi pincék pecsétnél voltak, mikor utolértük őket. Mivel elég részegek voltak már, a pecsételés is lassan ment, közben pedig kényszerét érezték, hogy velünk is vicceskedjenek, de annyira nem voltunk rá vevők. Amikor végre végeztek, és a pecséthez jutottunk, már be is tértek az első pincébe, ahova beinvitáltál őket. Legalább megelőzni már nem kellett őket. 😀 Kétlem, hogy aznap tovább jutottak volna a pincéknél.

A Gerecse a távolban

Elhagytuk a pincesort, kicsit autóúton sétáltunk, aztán újabb mászás következett a Hegyeskőre. Tűzött a nap, melegünk volt, az emelkedő meg csak nem akart elfogyni. Szó se róla, fentről elképesztő volt a kilátás, de a Nagy-Gete még mindig magasabbra emelkedett, mint ez a hegy, ezért kezdtünk kicsit kétségbeesni, mi vár ránk.

Esztergom közelebbről

Egész jól látszott az esztergomi bazilika, de sajnos párás-szmogos volt a levegő, nem ideális fotózáshoz.

Fel a Hegyeskőre

A Hegyeskő csúcsára nem másztunk fel, tartogattuk az erőnket a Nagy-Getére. Tokodig csak lefelé kellett mennünk, ez felüdülés volt. A pecsétnél ettünk egy szendvicset, szusszantunk egyet, elmorzsoltunk néhány lélekerősítő imát. Aztán nekivágtunk.

És a Nagy-Getére

Sosem értettem, miért szedik szét az emberek úgy a 11-es szakaszt, hogy a Tokod-Dorog alig több mint 9 km-ét egy túrának hagyják meg. Most már értem. Azt a 365 m szintemelkedést, ami ezen kicsi szakaszé, az első 3 km alatt kell megtenni. És ez pont annyira megerőltető, mint amilyennek hangzik, sőt! Az út eleje köves, murvás, nehezen járható. Utána fenyőerdőbe érünk, itt már kellemesebb a lépés, de kezdődik az igazán meredek mászás, amit nem lehet megállás nélkül abszolválni. Nem csodálom, hogy utánunk nem nagyon jött senki, mindenki a másik irányból érkezett.

Visszatekintés a Hegyeskőre

Sokszor megálltunk, pihentünk pár pillanatot, aztán másztunk. Az volt az igazán bosszantó, hogy a csúcs méterekben számítva nem volt messze, de a szintkülönbség nagy volt. Én nem szoktam káromkodni, ha felérek egy hegycsúcsra, de itt azért igen jólesett.

Kilátás a Nagy-Getéről

És még a kilátásból is csak egy kis szeletet lehet látni, hát tényleg nem szeretett minket a Nagy-Gete.

Kereszt a csúcson

Kicsit tartottunk tőle, hogy lefelé is ennyire meredek lesz, de szerencsére egyáltalán nem volt az. Egy ideig a hegy fennsíkján haladtunk, ott találtunk még egy kilátópontot, ahonnan a panorámát megcsodálhattuk.

Egy másik kilátópontról

Az út további részében leginkább lefelé sétáltunk. Pont elkezdett sötétedni, mire Dorogra értünk. Szerencsére vonatok gyakran járnak Budapestre, úgyhogy nem kellett sokat várnunk, és még ülőhelyet is sikerült találnunk.

Dorog bányászház

Húzós túra volt ez, a Nagy-Gete rendesen megizzasztott. Ezzel a 11-es szakasz végére értünk, 527 km-t tettünk meg, a teljes táv 45%-át.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s