Nagyon örültem, hogy befejeztük a 11-es szakaszt, mert a következő négy szakasz mind olyan, hogy egy nap alatt teljesíteni lehet őket, csak a 17-estől jönnek megint a hosszabb távok. Most már elég közel vagyunk Budapesthez, nincs bonyolult logisztika, az esztergomi vonalon félóránként járnak vonatok, mellé még buszok is elég sűrűn, nem igényelt nagy előkészületeket a túra.

2021. november 14. szombat
Húg közvetlen járattal jött Dorogra, ahhoz időzítettük az érkezésünket mi is. Ködös, kifejezetten hideg nap volt, alig pár fok volt a hőmérséklet, úgyhogy rétegesen felöltöztünk. Ennek ellenére induláskor még meg akartam fagyni, hiába volt rajtam sál, sapka és kesztyű is. Egy kisboltba beugrottunk, aztán indultunk is. A település határán egy kutyakiképző telep kanyarított le magának egy szakaszt a kék útvonalából, falra festett hevenyészett jelet tudtunk csak követni, de nem volt szívmelengető az “Éleslövészet” felirat és a visszhangzó kutyaugatás sem, ami végigkísérte áthaladásunkat.

Homokos emelkedő következett egészen a 117-es útig, itt már nekivetkőztem, mert a mozgástól kimelegedtem. Az út során a kabátomat hol kihúztam, hol visszacipzáraztam, de a sapkát, sálat és kesztyűt már nem vettem vissza.

Feltűntek a Pilis lejtői, a fehér sziklákat vöröslő fák fogták közre, teljesen festői volt a látvány. Az megnyugtatott, hogy megmászni őket nem kell, csak a lábuknál fogunk sétálni.

Átvágtunk Kesztölcön, és kisebb emelkedő után már tényleg a hegyek lábánál jártunk. Visszanéztünk Dorog felé, a várost még valamennyire láttuk, de aztán ködbe veszett minden. Ámuldoztunk a mellettünk magasodó hegyek szépségén. Tényleg valami mesés, ahogy egymás után sorakoznak a távolban és mellettünk is a csúcsok. Ilyenkor mindig nagyon örülök, hogy ilyen szép helyekre eljutunk a kéktúrával.

A nyílt terepről erdőbe jutottunk nem sokkal Klastrompuszta előtt, aztán egy betonúton értünk el a Tölgyfa büféhez.

Elrettentően nagy volt a forgalom, a rét tele volt kirándulókkal, a büfé előtt is sor állt, de mindenképpen akartunk inni egy forralt bort, úgyhogy beálltunk a sorba. Kiderült, hogy a helyzet nem annyira vészes, a kirándulócsapat éppen indul, csak páran várnak még a forró csokijukra. Nekünk is várnunk kellett, de megkaptuk a forralt borokat. A teraszt átépítik, ezért a rét szélén tudtunk csak leülni egy asztalhoz, de nem is bántunk, hangulatosabb volt így.

Elrágcsáltuk a szendvicseinket a bor mellé, aztán nem is időztünk sokat, mert üldögélés közben megint elkezdtünk fázni. A köd is szitált, vékony vízréteget csöpögtetett a holmijainkra.

A pálos kolostorromra csak a kerítésen kívülről pillantottunk rá, mi már láttuk egy párszor, és húgot se érdekelte ennél mélyebben. Klastrompusztán már kétszer is jártunk a kószákkal, de mindig Pilisszántóra mentünk vissza, így a kék vonala ismeretlen volt Piliscsabáig. Piliscsévig mezőkön, földutakon jártunk, közben taktikai jelleggel elkortyoltuk a húg által hozott győzelmi sört, hogy könnyebb legyen a táskája.

Vicces egyébként, hogy amikor így hárman túrázunk, vannak visszatérő témáink. Valahogy mindig szóba kerül a kapitalizmus kizsigerelő jellege és igazságtalansága, és a cégvezetők szociális érzéketlensége. Dolgok, amikre amúgy nem jó gondolni, de valahogy a friss levegőn, szép tájakon mégis ki lehet beszélni. Szeretem ezeket a beszélgetéseket, mert végre nem a hétköznapi apróságokon vergődünk, hanem valami nagyobb témán, ami amúgy körbevesz minket a mindennapokban is, csak nem gondolunk rá.

Piliscsévtől nagyon felgyorsultak a dolgok. Süppedős, homokos úton jártunk fenyőfák között, a köd továbbra is szitált. Meglepődtem, amikor azt láttam, hogy már csak 3 km-re van a piliscsabai pecsét, annyira gyorsan eltelt ez a túra. Itt már sok kutyasétáltatóval és futóval találkoztunk, érezhető volt, hogy közel a település. Bár csak 18 km volt a táv, mégis úgy éreztem, hogy nagyon gyorsan végigjártuk.

Piliscsabán a vasútnál pecsételtünk. Sajnos se kocsma, se kávézó nem volt a közelben, a váróban melegedtünk, amíg megérkezett a vonat. Az igazi győzelmi sört a Jaromírban ittuk meg a Lőrinc pap téren, közben tervezgettük a még hátralévő szakaszok logisztikáját. Otthon nagyon jólesett egy kádnyi forró vízben felmelegíteni az átfagyott tagjaimat.

Ezzel a kis túrával befejeztük a 12-es szakaszt. 545 km-et tettünk meg eddig, a táv 47%-át.