OKT 13 – Piliscsabától Hűvösvölgyig

Sűrűre sikerült a hétvége, ezért nem ígértük meg teljesen magunknak, hogy túrázni fogunk vasárnap egy pénteki koncert, szombati karácsonyi workshop és esti szülinapi buli után, de a biztonság kedvéért a szendvicseket bekészítettük és a táskákat is bepakoltuk. Reggel bőven időben felkeltünk, úgyhogy elindultunk a 13-as szakaszra, ami 22 km, és a végén már Budapesten pecsételünk. Elég izgatottak voltunk emiatt.

2021. november 21. vasárnap
Ködös reggelre ébredtünk, mondtam is foxnak, hogy olyan lesz ez a túra, mintha a múltkorit folytatnánk bármiféle kihagyás nélkül. 9:21-kor indult a vonatunk, 10-kor már Piliscsabán szállunk le. Eléggé megdöbbentem, amikor a Piliscsaba előtti alagúton áthaladtunk: odafele még köd volt, de a túloldalán verőfényes napsütés. Meglepődött a vonat utazóközönsége is a hirtelen dimenzióváltáson. Én a ködös túrával is kibékültem volna, de nagyon megörültem a napsütésnek. Igazi őszi túraidő! Csak a városból kell kijönni hozzá.

Az erdőben

Piliscsaba központjától távolodva a házak egyre kevésbé voltak barátságosak, némelyik kifejezetten romos állapotban volt, mégis lakták. Nem gondoltam volna, hogy a fővároshoz ennyire közel is vannak ilyen részek. A településen túl ipari terület mellett sétáltunk, aztán lecsatlakoztunk a betonútról. Átmásztunk a kerítésen, és a Pilisi parkerdő területén találtuk magunkat. Innentől azért barátságosabb volt a vidék is.

Erzsébet-kút

Erdőben, ragyogó napsütésben sétáltunk. Néha szembejött egy-egy futó vagy túrázó, érződött, hogy ez már a népszerűbb szakaszok egyike.

Őszi erdőben

Egészen sokáig tartott ez az erdei szakasz, ahol bizony néha mászni is kellett. A Nagy-Szénásra sokáig emelkedett az út, és az erdei pihenőtől hirtelen megteltek a keskeny ösvények kirándulókkal. A Nagy-Szénás kopár, füves tetejére még felkapaszkodtunk, hogy a túra fénypontját, az innen elénk táruló kilátást megpillantsuk. Valami elképesztő gyönyörű volt. A csúcson túl a táj ködbe veszett, csak néhány magasabb szirt emelkedett ki a ködtengerből.

Panoráma a Nagy-Szénásról (Fox fotója)

Nem győztem lelkendezni Foxnak, mennyire jó, hogy aznap mentünk, és ebben a csodás kilátásban részünk lehetett. Ez olyasmi élmény volt, amire sokáig emlékezni fogok.

Ahol a köd kezdődik

A kilátás bámulásával sok időt töltöttünk, de egyszer kénytelenek voltunk továbbindulni, ha még világosban akartunk Hűvösvölgybe érni. Fenyvesek között vitt az ösvény, aztán murvás, kavicsos széles út vitt le a hegyről, és már Nagykovácsi szélén jártunk.

Egy kilátópontra letértünk az adótoronynál. Idáig ért a köd széle. Félelmetes volt: a fák között az átláthatatlan ködbe néztünk bele, és minél közelebb értünk hozzá, annál hidegebb is lett. Kísérteties volt, ahogy a fák között bolyongó ködöt a napsugarak megtörték.

Köd és napfény

Nagyon reméltük, hogy nyitva lesz a Muflonitató, próbáltuk megint mentálisan bevonzani a forralt bort. Elmentünk egy nyitva tartó étterem mellett, ahonnan kellemes illatok szabadultak ki, de kitartottunk, mert mi a Muflonitatóba akartunk menni – közben persze nagyon imádkoztunk, hogy ne most szalasszuk el az egyetlen nyitva tartó helyet a környéken. A pecsétnél már láttuk, hogy ülnek emberek a padokon, úgyhogy megnyugodtunk.

A fákon túl tejköd

És volt forralt bor! Igaz, hogy fehérborból, és elég kesernyés volt, egy kis cukrot még elviselt volna, de meleg volt. Elkortyoltuk, és már mentünk is tovább. Egy ideig mellettünk volt a köd széle, de aztán kezdtünk távolodni tőle. Nagyon vártuk, hogy egyszer alászálljunk a ködnek, kíváncsiak voltunk, hol lesz az a pont, de sajnos a túra végéig sem történt meg.

Egy ideig kísért még minket a köd

Tipikus Budapest környékei erdőben sétáltunk, ahol széles a gyalogút, és megfelelő távolságra vannak egymástól a fák, láthatóan jól karbantartva. Emelkedő is volt, a Remete-hegyről már közelebbről láttuk a János-hegyet az Erzsébet kilátóval, a Hárs-hegyet és a Hármashatárhegyet távolabb.

Kilátás a Remete-hegyről, a távolban a János-hegy és a Hárs-hegy

Eddig a pontig azt hittem, hogy én nem jártam még sosem erre, de a Remete-hegyről lefele eszembe jutott egy teljesítménytúra, a Budai Sarazó, ahol mint kiderült, tényleg ezen a meredek lejtőn kellett lemásznunk. Nem elég, hogy meredek a hegyoldal, de kavicsos, csúszós, és nem mindenhol vannak fák, amikbe kapaszkodni lehet. Most legalább sár nem volt, ez a teljesítménytúrán elég nagy gond volt, úgy csúszkáltunk le. Most is megcsúsztam párszor, de túléltük. Továbbra sem lesz ez a kedvenc lejtőm.

A Remete-szurdokban sétáltunk, távolról a Remete-barlangot is láttuk, aztán Máriaremetén lyukadtunk ki. Innentől lakott területen jártunk, gyakorlatilag szinte Budapesten, hiszen ide már a BKV buszok is kijárnak.

Cica!

Szerettünk volna beugrani Náncsi néni vendéglőjébe a túra után, de rájöttünk, hogy pont előtte megy a kék. Beülni mégse akartunk, siettünk volna inkább haza pihenni, de túrógombócot mindenképpen szerettünk volna. Sokat nem is kellett várni rá, de már kezdett sötétedni, amikor a maradék párszáz méterre továbbindultunk.

Karácsonyi virágbolt

Elsétáltunk a virágbolt mellett, ami már a Budai Sarazón is nagyon tetszett, most is teljesen ünnepi fényekkel van kivilágítva.

Kéktúra banditák

A Nagy-rét szélétől már csak egy nyílegyenes út, és máris a hűvösvölgyi gyermekvasútnál voltunk. A pecsétet kicsit nehezen találtuk, de meglett.

Már Budapestnél vagyunk, éljen! Másfél év alatt értünk el idáig, már 49%-nál járunk, 568 km-rel a hátunk mögött.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s