Tavaly decemberben lett volna egy zürichi utam, a projektemen kitalálták ugyanis, hogy ideje a portugál fejlesztőket elhívni, hogy megismerkedjenek a svájci kollégákkal – na meg velem, aki egyedüli magyar a csapatban. Végül az utazás előtti héten jött az omikron, és a portugáloknak tíz nap karanténba kellett volna vonulniuk Svájcban, úgyhogy átszerveztük az egészet áprilisra. Kicsit sajnálom, hogy nem láttam Zürichet a karácsonyi készülődésben, de sokkal szabadabban jártunk-keltünk most, hogy már szinte az összes covid miatti korlátozást eltörölték. Maga a kintlétem nem volt hosszú: vasárnap délután érkeztem meg, csütörtök délután már repültem is vissza.

2022. április 10. vasárnap
Délután indultam el Zürichbe. Ritkán repülök egyedül, de szerencsére elég rutinos vagyok már ahhoz, hogy gond nélkül utazzak más országokba. Abban viszont bizonytalan voltam, mennyi időre lesz szükség a poggyász feladásra, úgyhogy a szokásosnál hamarabb a reptéren voltam. Szinte nem is volt sor, percek alatt végeztem a poggyászfeladással, úgyhogy bőven volt időm inni egy kávét, venni egy újságot, és még így is sokat vártam a kapu bejelentésére.

A Swiss zürichi gépein két- és háromszékes sorok vannak, én egy kettes üléssor ablak melletti helyén ültem. Reméltem, hogy nem lesz széktársam, de sajnos egy rakás Fradi pólós svájci töltötte meg a gép hátulját, és mellém is leült egy. Nem tudom a mai napig se hova tenni ezeket a Fradi-rajongó svájciakat. Tényleg egy meccsre jöttek, ez egyértelmű volt a beszélgetésükből, de hogy miért érdekli őket egy magyar csapat? Amúgy tipikus tirpák drukkerek voltak, akik már felszállás közben szisszentették a duty free-s sört, végigitták az utat, énekeltek meg részegeskedtek. Egy londoni járaton meg se lepődtem volna ezen, svájcin azért szokatlan volt.

Zenehallgatással és nézelődéssel töltöttem az időt. Újra láttam a Balatont, aztán végig az Alpok fölött repültünk. Ahogy Svájc felé értünk, és mást sem láttam, mint hegycsúcsokat, az elképesztő volt. Az ember el se hiszi, hogy létezik ennyi hegy egymás mellett!

A reptérről vonattal mentem a Hardbrücke vasútállomáshoz, mert onnan közelebb volt a szállásom, a Crowne Plaza Hotel, mint a Hauptbahnhoftól. Gyalog mentem a hotelhez, ami egy business hotel, szóval tele volt öltönyös businessmanekkel. A szobám szép volt, volt benne íróasztal meg gurulós szék is, de ruhásszekrény nem – dolgozni lehet a szobából, de a ruháid maradjanak a bőröndben.

Miután lepakoltam a hotelban, elindultam a Hauptbahnhof felé boltba – vasárnaponként ugyanis csak a vasútállomásokon, reptereken vannak nyitva a boltok, sehol máshol. Ahogy sétáltam, vakító hófehér hegycsúcsokat láttam a távolban, amik azonnal el is térítettek az utamról. Nem terveztem lemenni a tóhoz, de ezt a látványt nem hagyhattam ki.

A tópartról elképesztően tisztán látszottak a távoli hegyek, még sosem láttam őket így, eddig mindig párás volt a levegő, amikor ott jártam.

Amikor visszaértem, még nem volt kedvem aludni, beültem inkább a hotel bárjába egy könyvvel és sörrel.

2022. április 11. hétfő
Hétfőn aztán találkoztam a portugál és svájci kollégákkal, és az új irodát is megnéztem. Munka után sörözni mentünk egy szabadtéri helyre, a Frau Gerolds Gartenbe. Egy sört ittam csak, mert látszott, hogy bár sokan voltunk, de gyorsan szivárogtak el az emberek. A portugálok még el akartak menni valahova vacsorázni, én nem tartottam velük, mert egy nap két meleg étkezést túlzásnak tartottam, pláne svájci árak mellett.

Hazafele még beugrottam egy Migrosba vacsorát venni – mindig elfelejtem, hogy a Migrosokban nincs alkohol, úgyhogy sört nem vettem. Még időben visszaértem ahhoz, hogy leellenőrizhessem a hotel wellness részlegét: este 10-ig volt nyitva, én 9 körül mentem le. Az úszómedence éppen nem működött, de a finn és gőzszaunák igen. A nap zárásaként jó volt a melegben lazulni.

2022. április 12. kedd
Kedden munka után volt az igazi közösségi program: elmentünk a Lindt csokigyár múzeumába. Az irodától vonattal mentünk pár megállót, hogy a Kilchberg, Schockoladenplatz 1 alatt lévő múzeumhoz érjünk – stílusos a cím. A múzeum épülete közvetlenül a gyár mellett van, és már messziről érezni lehetett a levegőben az édes csokiillatot.

A Lindt csokigyárat 1845-ben alapították, de már 1836-ban csokoládét készített a két alapító: David Sprüngli-Schwarz és fia, Rudolf Sprüngli-Ammann. Akkoriban a csoki még sokkal darabosabb, durvább felületű és keserűbb volt, mint napjainkban, mégis nagyon népszerű édesség lett pár év alatt. Rodolphe Lindt volt az, aki rájött, hogyan lehet krémesebb, simább, lágyabb csokoládét készíteni: az olvasztott csokiból kivonata a felesleges folyadékot, ami a cukorral együtt kristályosodott ki. A Sprüngli és a Lindt csokigyárak 1899-ben egyesültek. 1934-ig csak a klasszikus recept alapján készített étcsokit gyártották, utána kezdtek el tejcsokit és krémcsokit készíteni.

A múzeum 2020-ban nyílt. Végignéztük a kiállítást a csoki és a svájci csoki történetéről, de a legnagyobb attrakció a végén várt ránk: csokiszökőkútból kanalazhattuk a friss csokit, és többféle Lindt csokigolyóból és táblás csokiból is annyit ehettünk, amennyi belénk fért.

Sajnos nagyon későn értünk a múzeumba, ötre értünk oda, hatkor zártak, úgyhogy nem tudtam mindent végigolvasni, és a kóstolgatás is elég kapkodósra sikeredett, de megérte. A shopban jól bevásároltam csokiból.

Múzeumozás után még elmentünk hamburgerezni, és nem holmi vonattal, hanem a Zürichseet hajóval átszelve jutottunk vissza a belvárosba. Elég menő volt. A The Butcher nevű hely egész jó volt. Ahhoz képest, milyen sokan voltunk, hamar ételhez jutottunk. A portugál kollégák hoztak egy kis hazai likőrt, azzal koccintottunk egyet. A végén a fizetős rendszer nagyon tetszett. Egy QR kódot kapott az egész asztal, és azt beolvasva kiválaszthattuk, mit fogyasztottunk, és mindenki egyszerűen ki tudta fizetni a saját részét. Zseniális.

2022. április 13. szerda
Szerdán munka után elmentem a Läderachba csokit venni. Este volt még egy sörözés, de már nem volt kedvem megint inni, inkább elmentem megint tóhoz. Kellemes meleg volt, tele volt a part pihenő, beszélgető emberekkel, nagyon jó nyári hangulat kerekedett. A hotelban még utoljára szaunáztam egyet, és az úszómedence is működött végre. Nagyon hangulatos volt a szauna pihenőrészlege: nyitott tető alatt, a csillagokat bámulva hűltem le a szauna melegéből egy nyugágyon fekve. Magasélet.

2022. április 14. csütörtök
Csütörtökön már csak haza kellett jutnom, hamarabb abba is hagytam a munkát, hogy kiérjek a délutáni géphez a reptérre. A hazaúton is ablak mellett ültem, és megint láttam Zircet! Sőt, mint egy térképet, végignéztem, ahogy elértük a Balaton vonalát, egészen Pestig bámultam az ismerős tájakat.

Rövid kis kiruccanás volt ez a svájci, de jó volt megint ott lenni.