A londoni utazásunk alatt több kiállítást is megnéztünk, és bár nem teljesen illik ebbe a kategóriába, de ide sorolom a Doctor Who immersive experience-t is.

The world of Stonehenge – 2022. március 14. hétfő
A British Museum az a hely, amivel nagyon ambivalens a kapcsolatom: egyrészt lenyűgöző az a hatalmas gyűjtemény, ami a többszintes épületben található, korszakok és földrajzi helyszínek szerint csoportosítva. Aki odamegy, kap egy gyorstalpalót a középiskolás töriórákról: ami emlékekről a történelemkönyvekben képeket láttunk, jó eséllyel ott van a Britishben. Másrészt elképesztő látni, mennyi műkincset lopkodtak össze a britek a gyarmatokról (meg gyakorlatilag bárhonnan, ahova betették a lábukat), és nem tudok nem kapzsi gyűjtögetőmániaként tekinteni arra, amit műveltek. Mikor Athénban jártunk, az Akropolisz múzeumban láttuk az Erechteion kariatida szobrait, egyet kivéve, amit a britek elloptak. Ezt a magányos női szobrot meg lehet nézni a British Museumban, de hihetetlenül szomorú látvány a társaitól elszakított női alak, és felforr a vérem, ha belegondolok, hogy a mai napig nem adták vissza a görögöknek a saját nemzeti kincsüket. Így állok hát a British-hez.

A The world of Stonehenge kiállítás viszont nagyon érdekelt, és azt nem éreztem problémásnak, ha a saját területeiken talált tárgyakból összeállított kiállítást nézek meg. Ide ráadásul több múzeumtól kölcsön is kértek, például Skóciából és Németországból is láttunk tárgyakat.

Bár maga a British Museum ingyenes, a kiállításért elég borsos árat, 20 fontot kértek (több, mint 9000 HUF). Jegyet 10 perces idősávra lehetett csak venni, amit a bejáratnál le is ellenőriztek. Időben elindultunk, de lezárások miatt be volt dugulva a város, és ha nem nyitja ki a buszsofőr az ajtót a múzeumtól nem messze a leszállni vágyóknak, akkor alaposan elkéstünk volna. Így is szednünk kellett a lábainkat, átmenni a securityn, megtalálni a kiállítást – elég nagy a British ahhoz, hogy el lehessen tévedni benne. Még éppen a saját sávunkban értünk oda, bár feltételezem, hogy beengedtek volna akkor is, ha késünk, de jobb a békesség.

Hétfő dél körül jártunk, és teljesen ledöbbentett, hogy a kiállítótér tele volt emberekkel. Próbáltam fotózni, de sötét is volt, nehéz is volt odaférni a vitrinek elé, úgyhogy maradtam a telefonnal kattintgatásnál.

A kiállítás azt mutatta be, hogyan éltek és milyen kapcsolatban álltak egymással azok az emberek, akik a Stonehenge építésének idején (vagy előtte/utána) éltek. Használati tárgyakat, ékszereket, sírokban talált leleteket állítottak ki. Bemutatták a Stonehenge és hozzá hasonló körök építésének módjait, és arról is olvasni lehetett, hogy milyen célokat szolgálhattak ezek a kő (vagy fa) körök- leginkább vallásit, szertartásokat végeztek a köröknél, és gyógyulni vágyók keresték fel őket.

A legjobban védett tárgy a nebrai korong volt, amit fotózni se lehetett – csak azért ott állt egy alkalmazott, hogy ha valaki elkezdte felemelni a telefonját vagy fényképezőjét, rászóljon. Ez a korong azért jelentős, mert az égbolt első ismert ábrázolása látható rajta. 2013 óta az UNESCO A világ emlékezete programjának része, ez is mutatja, mennyire jelentős lelet. Ami tök érdekes, hogy egy illegális fémkeresős ásatáson találták Németországban 1999-ben, és csak 3 évvel később sikerült megszerezni a feketepiacról egy vásárlásnak álcázott rendőrségi akció során Svájcban.

Maga a kiállítótér nem volt nagy, de rengeteg volt az olvasnivaló, úgyhogy elég sokat elidőztünk. A múzeum shopjában megvettük a kiállítás könyvét, remélem egyszer lesz időm elolvasni.

A kiállítás egyik legérdekesebb tanulsága az volt számunkra, hogy igenis volt olyan időszak az emberiség történetében, amikor a népek békében együtt tudtak élni egymással – a Stonehenge környékén nagyon sokáig semmi nyoma nem volt harcoknak, pedig messziről jött emberek keveredtek a helyiekkel. Lehet, hogy mégsem a harc és az egymás bántása az emberek alapállapota? Lehetne ezt másként is?

Van Gogh: The immersive experience – 2022. március 18. péntek
A Van Gogh immerse experience kiállításról még a koronavírus előtt hallottam, akkor Lipcsében járt a kiállítás a Kunstkraftwerkben. Lett volna egy Within Temptation koncert is Lipcsében, azzal akartam volna összekötni a kultúrprogramot, de a koncert elmaradt, és mire újranyitott minden és lehetett normálisan újra utazni, a kiállítás is továbbállt. Szerencsénkre pont Londonban volt márciusban.

Az egyértelmű, hogy az immerse experience-re van kihegyezve az egész. Képekből csak printek voltak kiállítva, és nagyjából végigvettük Van Gogh életét, de eléggé bizonyos részleteket kiragadva, kevés magyarázattal. Tetszettek az interaktívabb részek, a megépített Arles-i szoba például, de rövid volt az informatív szakasz.

Utána következett egy teljesen agyament, de működő ötletre épülő rajzolós szoba, ahol Van Gogh képeket lehetett kiszínezni, beszkennelni, és nézni, ahogy a vetítő a beszkennelt rajzodat vetítik ki a falra – amíg elég sok más ember is szkennel, és a tiéd lekerül a falról. A rajzokat bluetechkel fel lehetett rakni a falra, ami elég jól nézett ki. Felnőtt embereket tök jól el lehet azzal szórakoztatni, hogy színezzenek, és kvázi fizetnek is érte. 😀 Belegondolva vicces. Ami zavart, hogy zsírkrétákat raktak ki, nem színes ceruzákat, pedig azokkal sokkal szebben ment volna a színezés.

Plusz pénzért VR vetítésen is részt lehetett venni. Ha már ott voltunk, befizettünk rá. A grafika elég gagyi volt, nekem mégis tetszett, hogy Van Gogh képeit természetes környezetükbe helyezték, láttuk az Arles-i házat és környékét, a Rajna feletti csillagos eget, napraforgómezőket, szélmalmot, éjszakai párizsi utcát.

Ezt követte az utolsó terem, a fő attrakció: az immersive experience. A teremben körben minden falra vetítettek, közben az emberek a szőnyegen, padokon és nyugágyakon üldögéltek. Először nem találtunk helyet, de kis várakozás után felszabadult két nyugágy, onnantól kényelmesen ültünk. A vetítés tényleg látványos volt, Van Gogh képek elevenedtek meg, szél mozgatta a napraforgókat, lovasszekerek haladtak végig a képen, csillagok jártak az égen. Nekem nagyon tetszett, Fox belealudt. 😀 Az azért egyértelmű volt, hogy nem a kiállítás csúcsosodott ki erre az élményre, hanem a kiállítás szerveződött a vetítés köré. Egynek azért jó volt.

Doctor Who: Time Fracture – 2022. március 16. szerda
Újabb immersive experience: ezúttal színdarab-szabadulószoba jellegű Doctor Who élményben volt részünk. Már a bejáratnál nem a jegyünket, hanem a meghívónkat ellenőrizték a Unit HQ-ba. A sztori szerint a Doktor hívott minket a helyszínre, hogy segítsünk neki megmenteni a világot. A helyszínen kosztümös színészek fogadtak minket, szóval a hangulatot gyorsan megalapozták.

Maga a darab tényleg egy intenzív élmény volt, gyakorlatilag mintha egy filmben lettünk volna: profi színészek, igazi filmes ruhák és kellékek, Doctor Who-sra berendezett helyszínek. Kicsit olyan volt, mint egy Tolkien tábor forgós keretjátékos jelenete: kis csoportokban jártuk végig az állomásokat, aztán a végén egy nagy közös jelenetben történt a feloldás és a nagy katarzis. Szerencsére nagyon nem kellett bevonódni, a résztvevők nem alakították közvetlenül a történetet, de persze lehetett kommunikálni az NPC-kkel. A játék alatt tilos volt fotózni vagy videózni, a végén viszont már szabadon fényképezkedhettünk.

Két kedvenc részem volt: a végjáték előtt egy belső bárban tartottunk egy szünetet, ahol rendes kis koncertet hallottunk, és közben izgalmas fantázianevű koktélokat és alkoholos italok lehetett fogyasztani. Utána kis csoportokban jutottunk el az utolsó helyszínre, és minket útközben megtámadtak a weeping angelek. Na az elég para volt, iszkoltunk rendesen. 😀

Jó móka volt ez az egész, örülök, hogy elmentünk rá.