Jóanyámnak nagyon régóta az volt a vágya, hogy eljusson Dániába. Néha szóba került az évek során említés szintjén, hogy milyen jó is lenne, de sose tűnt úgy, hogy tényleg nekivágna. Idén aztán elkapta az utazási vágy, mi meg nem arról vagyunk híresek, hogy nemet mondanánk egy utazásra. Tavasszal kezdtük el szervezni az utat, alaposan átrágtuk, mikor mit nézünk meg, hogy a lehető legtöbb látnivaló beleférjen abba az egy hétbe. A 2018-as svéd-dán kalandjaink útvonalát vettük alapul, kiegészítve néhány új helyszínnel, hogy nekünk se legyenek izgalmak. Ezúttal is Malmöbe repültünk, haza viszont már Koppenhágából jöttünk.

2022. június 15. szerda
Kényelmesen indult az utazás, mert csak 11.40-kor szállt fel a gépünk Ferihegyről. Mivel jóanyám először repült, még arra is hajlandóak voltunk, hogy helyjegyet vegyünk (sose szoktunk), hogy ő ablak mellett legyen, és egymás mellett üljünk. Alig szálltunk fel, amikor a stewardessek kétségbeesetten kerestek orvost vagy nővért a gépen – valaki rosszul lett, de szerencsére csak bepánikolt a felszállástól, annak az utasnak is ez volt az első repülése. Szépen indult volna az utunk, ha azzal kezdjük, hogy visszafordulunk. Nagyon örültem, hogy a repülés további része eseménytelenül telt.

Szép, napos időnk volt, jóanyám végig rá volt tapadva az ablakra – eléggé emlékeztetett az első repüléseimre a lelkesedése, bár én azóta is minden percet megragadok, hogy ha ablak mellett ülök, nézelődjek és próbáljam kitalálni, hol is járunk pontosan. Láttuk fentről a Dunakanyart meg a Börzsönyt, azt is meg tudtam mutatni, hol tartunk a kéktúrával. 😀 Reméltem, hogy a Tátra felett is elrepülünk, de sajnos kikerültük, a Balti-tengeren viszont láttunk hajókat és szélkerekeket. Malmöbe egy vastag felhőrétegen keresztül érkeztünk meg, és leszállás után fel kellett vennünk a vastag pulcsit, mert fáztunk a 18 fokban.

A Flygbussarna vitt minket Malmö belvárosába. A Triangelnnél szálltunk le, ahol eszméletlen dudálás hangzavarán át közelítettük meg a hostelt. Nem értettük, mi történik, egészen az első, végzős diákokat szállító kamionig: belecsöppentünk a végzősök ünnepségébe. Fura volt látni, hogy az integető, sikoltozó diákokra szinte senki nem reagált: ilyen lenne az érzelemmentes skandináv módi? A svéd diákok kis kamionokon vonultak, míg a bevándorlók gyerekei autók ablakaiból lógtak ki. Nem teljesen értem, hogy direkt ünnepeltek másként vagy hogyan alakult ez ki. Egyébként Malmö lakosságának harmada külföldön született. A legtöbb bevándorló Irakból és Szíriából érkezett, és ez meglátszik a városon: rengeteg bevándorló dolgozik boltokban, éttermekben, sok a kebabos, fodrászat és kávézó, amit bevándorlók üzemeltetnek. Az utcákon is látványosan sok a muszlim fejkendős nő. Amikor legutóbb Malmöben jártam, ez nem tűnt fel, de lehet, hogy mindkétszer hideg időszakban voltam itt, és kevesebb emberrel találkoztam.

A Hotel N Hostel Malmöben szálltunk meg. Egy háromágyas szobát vettünk ki, ami tágas volt, az igényeinknek megfelelt, de semmi extra. Az kellemes meglepetés volt másnap, hogy bár nem kértünk reggelit, kávét így is kaptunk. Miután lepakoltunk és kicsit szusszantunk, elindultunk (újra)felfedezni a várost. A Malmöhusba igyekeztünk, mert a kastélyt hármunk közül csak én láttam. Átvágtunk egy parkon, ami tele volt óriásfákkal, szobrokkal meg egy tóval, hangulatos volt.

A kastélyhoz érve teljesen összezavarodtam. Legutóbb azt írtam, hogy a kastély ingyen látogatható, és egy jelöletlen kapun át lehet bejutni, ez az ajtó viszont most zárva volt, és a Malmö Múzeum első emeletén keresztül lehet megközelíteni, és igenis kellett belépőt fizetni – külön a kastélyra. Két éve felújították a múzeum épületét, ezért is lehetett nyitva a belső udvarra nyíló ajtó, de utólag belegondolva lehet, hogy akkor is kellett volna belépőt fizetnem külön a kastélyra, és valójában belógtam. 😀 Annyi baj legyen.

A kastélyról nem írnék külön, már megtettem két éve.

Következő úticélunk a tengerpart volt. Vettünk kávét a park szélén egy árustól, azt kortyolgattuk, míg a kutyastrand (Hundbadet) egyik partján üldögéltünk. Szebbnél szebb kutyákat láttunk, ahogy játszottak, futkároztak, néhányan még a vízbe is beszaladtak. Voltak vicces pillanatok: egy kisebb csapat kutya úgy belemerült a játékba, hogy minket totál ignorálva futkostak a padunk körül, Bruno kutyát nem lehetett behívni, egy vízben pancsoló jószág egy teljesen idegen, strandszéken üldögélő nő előtt rázta le magáról az összes vizet, egy bull típusú, de barátságos jószág kis tehénkeként terült el a fűben, amikor a gazdája már ment volna, de ő még maradni akart. Az egyik legjobb élmény volt ez a kutyaspotting aznap 😀 Közben azért a tengert is bámultuk, innen látszott az Øresund híd, és a távolban Koppenhága. Besétáltam a vízbe én is, meglepően kellemes volt: jéghidegre számítottam, de csak hűsítő hideg volt. Fürdeni azért talán az én ízlésemnek hideg lett volna, de mások bátran besétáltak úszni.

Vacsorázóhelynek a The Bishops Armst néztük ki. A Centralstation melletti tele volt, de a Gustav Adolf téren lévőben volt hely bőven. Egy boxba ültünk be, cidereztünk és hamburgereztünk. Megkóstoltam a Viking sört, de sajnos nem túl szénsavas angol sör volt, ami nem annyira a kedvencem.

Vacsora után megnéztük a tér melletti temetőt, ahol üvöltőversenyt rendeztek a sirályok, aztán visszasétáltunk a hostelbe. Egy boltot még útba ejtettünk, és megvettük a reggelinket másnapra. Este 10-kor még világos volt, és éjfél környékén is csak enyhe kék volt az éjszaka. Éjjel aludtam, mint a bunda, vagy tíz órán keresztül.