40. Lidl Balaton-átúszás

Kevés olyan hülyeséget csináltam életemben, mint a Balaton-átúszás. Évek óta kacérkodtam a gondolattal, hogy meg kéne próbálni, de vagy nem volt jó az időpont, vagy mire tudomásomra jutott, már késő volt. Idén jó hamar elkezdett egy céges csapat szerveződni, kaptam is az alkalmon, és jelentkeztem. Foxot az úszás hetében vettem rá a nevezésre, az utolsó napon ő is regisztrált. 5.2 km, lesz rá egy egész napunk megúszni, pihenünk a hajókon, mi baj lehet?

A verseny előtti napon, pénteken kiderült, hogy 11-kor lehet majd legkésőbb rajtolni az eredetileg tervezett 12.30 helyett, mert jön a vihar délután, és 14:00-ig be kell majd érni. Ez már annyira nem volt szimpi, de oké, reggel 7-kor elindulunk Zircről, bő egy óra Révfülöpre az út, leparkolunk, 9-kor rajtolunk, leússzuk 3 óra alatt (egy csomó ismerős azt állította, hogy reális 3 óra alatt leúszni). Délben kikászálódunk a túlparton, visszakompozunk, és legrosszabb esetben is délután 3-kor újra Zircen vagyunk. Kis pihi, aztán laza kertiparti. Haha. Mindig, mindig elhisszük ezeket, annyira naivak vagyunk!

2022. július 23. szombat
Előző este érkeztünk meg Zircre, és korán mentünk aludni, hogy reggel 7-kor elinduljunk. A felkelés persze nem ment olyan simán, így végül fél 8 után indultunk, és az előzőleg a google maps által bő egyórásra tervezett autóút is másfél órásra nőtt a forgalom miatt. Igyekeztem elkerülni a bedugulásra hajlamos utakat, Veszprém, Nagyvázsony, majd kis falvakon keresztül értünk el Révfülöpre, ahol már a település előtt lépésben lehetett csak haladni. A versenyközponthoz közeli parkolóba nem is engedtek senkit behajtani a rendőrök, csak Révfülöp másik végén, a Császtai strand melletti füves területen kijelölt parkolóban sikerült megállnunk. Végig a főút mentén is mindenhol autók álltak, esélytelen lett volna közelebb leparkolni.

Másfél km séta után értünk el a versenyközpontot. Bekentük magunkat naptejjel, megkaptuk a chipes karszalagot, leadtuk a hátizsákot (áthozták nekünk Balatonboglárra, a célba), aztán átsétáltunk a rajtkapun. A vízbe egy kis mólóról lehetett bejutni. A tömeg miatt totojázni nem volt idő, és úszni is azonnal el kellett kezdeni, mert a parton a talajt már feliszaposította a sok láb, ami taposta, és bokáig lehetett süllyedni benne.

A nyár egyik legmelegebb napja volt, verőfényes napsütéssel, közel 40 fokkal, a tó vize is kellemes meleg volt. Érdekes kombóban kezdtem úszni, valahogy az volt kényelmes: karral mellúszás, lábbal taposás, szinte lépkedve, mint a kutyaúszásban. Az első 2 km-t kifejezetten élveztem. Hűsített a víz, szinte lebegtem úszás közben, csodás volt a táj, és egy közös úton voltam sok versenyzőtársammal, hogy átérjünk a túlpartra. 50 méterenként sorakoztak mellettünk a hajók, de az úszás elején még nem éreztük indokoltnak a megpihenést.

Az első 500 m meglepően lassan telt el. A távot jelző bója nagyon lassan közeledett, úgy éreztem, már sokkal többet úsztunk. Hátratekintve a strand is nagyon közel volt még, a túlpart meg távol. Még volt energiánk, de azért sejteni kezdtük, mennyire lassú is lesz ez az úszás.

1 km előtt pihentünk meg először, kaptunk vizet és szőlőcukrot. Már ezen a kis távon nyeltem annyit, hogy nem is voltam szomjas. 😀 Pihenés közben számolgattunk: kb. 50 perc alatt tettük meg 1 km-t, így neccesen érünk be 2-re, pláne ha közben lassulunk is. 2 km-nél újra pihenő, itt már kezdett olyan érzésem lenni, hogy végre távolodik az északi part.

3 km környékén vesztettem el Foxot. Az elején megbeszéltük, hogy együtt úszunk, de kezdett lemaradni. Egy ideig még láttam, azt is, hogy megállt egy hajónál, de utána már hiába nézegettem hátra. Ha be akartam volna várni, akkor egy hajóhoz kellett volna kikötnöm, de mentálisan megterhelőbbnek éreztem volna a tétlenséget, mint az úszást. Az idő közben sürgetett, nézegettem oldalra, nem tűnnek-e fel záróhajók – az volt ugyanis az ígéret, hogy a túl lassú úszókat a szintidő vége felé kiszedik. (Hivatalosan az úszópályát 2 km-nél 12:10-kor zárták, 3 km-nél 12:45-kor, 4 km-nél pedig 13:20-kor.) Logikusan belegondolva ennek a logisztikája elég macerás lett volna, nem is csoda, hogy végül hagytak mindenkit végigúszni. Akik menet közben feladták, őket egyesével szállította egy kis hajó a nagy gyűjtőhajóra – ha minden lassú úszót fel akartak volna pakolni egyesével, akkor utolért volna a vihar… Ebbe úszás közben nem gondoltam bele, úgyhogy úsztam, mint a hülye, hogy ne halásszanak ki. Pláne hogy hallottam, hogy egy vitorlás kapitánya is azzal biztatta a nála megpihenő úszót, hogy csipkedje magát, mert jönnek a záróhajók.

3.5 km-nél már sejtettem, hogy ha idáig engedtek úszni, már hagyni fogják, hogy befejezzem. Kicsit úgy is voltam vele, hogy ha meg kiszednek, akkor legalább véget érnek megpróbáltatásaim, bár már dolgozott bennem a motiváció, hogy beérjek, mert eldöntöttem, hogy én ezt többet nem csinálom, úgyhogy ez az egy lehetőségem van az életben átúszni a Balatont. Itt már fájt a lábam, nem esett jól az úszás. Közeledett Balatonboglár, de még azért láthatóan messze is volt. Hallottam már a konferanszét, de tudtam, hogy még kb. másfél óra beérnem. Ráadásul a délutánra ígért vihar is közeledett, a hullámok kezdtek megnőni.

Az utolsó km-nél elfogytak a hajók is, szabad teret engedve a hullámoknak. Azon küzdöttem, hogy ne sodorjon nagyon messze a víz a céltól, amit sokáig be se tudtam lőni, merre van. A legrosszabb az volt, amikor már láttam, hogy emberek álldogálnak a strandon a vízben, de nekem még nem ért le a lábam. Amikor földet értem, sírni tudtam volna a boldogságtól. Úszás után nehéz volt a séta, úgy kecmeregtem ki a vízből, hogy nem voltam benne biztos, hogy képes leszek felmenni a lépcsőn.

4 óra 14 perc alatt értem át. Foxról semmit nem tudtam, de úgy voltam vele, hogy várok a célnál, hátha befut ő is. Végül negyed órával utánam ő is beért. Nagyon büszke vagyok rá!

Már a kompon visszafelé

Igen ám, de ezzel szenvedéseinknek nem lett vége. A befutócsomagban a rágcsák és víz mellett kuponok voltak, amikkel péksütihez, kávéhoz, és például a versenypólóhoz lehetett hozzájutni. Kimerülten, a forró talajon mezitláb ugrálva próbáltuk összeszedni a gondolatainkat, hogy mi is a következő lépés. Az alkoholmentes sörkupont beváltottuk, utána mentünk csak a csomagokért – nem sok hátizsák volt már a megőrzőben. 😀 A Lidl sátorban fánkot kértünk a péksüti kuponért, jó hideg volt a lekvár benne, jólesett. Ittunk egy kávét is, a pólóhoz viszont nem jutottunk hozzá, mert elfogytak, de azóta elküldték postán. Ezután megkerestük a kollégáimat, fotózkodtunk egyet, aztán beálltunk a végeláthatatlan sorba a komphoz. Egy órát álltunk sorban, mire feljutottunk egy hajóra, de rendesek voltak a szervezők és vizet osztogattak, hogy ne tikkadjunk ki a nagy melegben.

A déli parton hőség volt és napsütés, azt már csak a hajóról láttuk, hogy az északi oldalon viharfelhők gyülekeznek, és akkorák a hullámok a Balatonban, hogy örültünk, hogy már nem kell megküzdenünk velük. A szél is feltámadt, és mikor kikötöttünk Révfülöpön, az eső is rákezdett. Nem tartott sokáig, mire kisétáltunk a kompból, már el is állt. Otthon kertipartihoz már nem maradt enegergiánk, de egy kis sörözgetés-beszélgetésre azért még futotta.

Túléltük

Szóval megúsztuk, ez is pipa. Utána napokig izomláz volt a hátamban, fájt a lábam, és a naptej ellenére is totál leégtem. Azt nem tudom, megérte-e, de utólag elég büszke vagyok magunkra, hogy végigcsináltuk ezt a hülyeséget. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s