Dán út 2022 – 05_Koppenhága Történeti Múzeum

2022. június 19. vasárnap
Arra keltünk, hogy esik az eső. Nem is lehetett volna tökéletesebb az időzítés, hiszen erre a napra egy helyszínt céloztunk meg: a Dán Nemzeti Múzeumot (Nationalmuseet), azon belül is a Join the vikings – on raid című kiállítást. Ezúttal gond nélkül bejutottunk Koppenhágába, bár árgus szemekkel figyeltük a Høje-Taastrup megállót, nem raknak-e ki minket megint, de sikeresen továbbhaladt a vonat.

A múzeum az előző napi vacsorahelyünktől egy köpésre, a vasútállomástól negyed óra sétára található. Elsőre kicsinek tűnt az épület, de a nap végére megállapítottuk, hogy erre kevés egy egész nap. Voltak olyan kiállítások, ahova el se jutottunk. Miután lepakoltunk és jegyet vettünk, a viking kiállítást vettük célba.

Ékszer

Egy szóban talán elég annyit mondani róla, hogy csodálatos. Informatív táblák, interaktív eszközök, játékos tanulás. Viszonylag kicsi helyre volt bezsúfolva az egész, de nagyjából kényelmesen körbe lehetett járni. Rengeteg izgalmas dolgot lehetett olvasni, voltak videók, amiket több nyelven lehetett nézni, gyerekeknek játékos feladatok.

Nem egy túl éles kép, de látszik, mennyire sötét volt a kiállításon. A háttérben a kiállított hajó bordái látszanak.

A terem közepén egy Roskildében talált hajó, a 37 méteres Roskilde 6 hadihajó állt. Ez nem egyezik meg a Skuldelev 6-al, ami a roskildei múzeumban van kiállítva. A Roskilde 6-ot 1997-ben, a hajómúzeum bővítése közben fedezték fel, és azóta rendszeresen viszik külföldi kiállításokra. 1025 után, az alapanyagként használt tölgy alapján valószínűleg Norvégiában építették, és legalább 15 évig használták – erre a javításához felhasznált, a balti térségből származó fa utal.

Cirkonya

Azért tetszett nagyon a kiállítás, mert igyekeztek nem csak a történeti tényeket bemutatni, hanem azt is, hogyan éltek a viking kor emberei, hogyan nézett ki egy faluközösség, milyen ruhákat hordtak, milyen szokásaik voltak, hogyan állt össze a társadalmuk. A legeslegizgalmasabb viszont két harcos csontváza volt, akiket egymástól nagyon messze találtak (az egyiket Dániában, a másikat Angliában, egy oxfordi sírban), és DNS elemzés alapján meg tudták állapítani, hogy közeli rokonok voltak. Mekkora menőség!

Festés a fán

A kiállítás fénypontja és egyben vége a The Raid című rövidfilm vetítése volt, ami a vikingek Földközi-tengeri portyáiról szólt. Vásznakra vetítették a jeleneteket, és ahogy az egyik végetért, a szomszédos vásznon kezdődött a következő, így jártunk végig egy nagyobb területet. Szép volt a film, hangulatos, látványos, méltó zárása a kiállításnak.

A trundholmi napszekér – a nebrai korong óta tudom, hogy a Napot lóval kell felvinni az égre

Még a látottak hatása alatt voltunk, amikor beültünk a büfébe kávézni meg sütizni, és kitalálni a továbbiakat. Én a dán őskort bemutató kiállítást akartam nagyon megnézni, szerencsére ez a többieket is érdekelte. Hát huh. Ez is egy annyira informatív, kiállított tárgyakban gazdag tárlat volt, hogy rendesen elfáradtunk a végére. Borzasztó izgalmas volt, én nagyon szeretem a prehistorikus időket. A múzeum honlapján virtuális túra keretében be lehet járni ezt a kiállítást, ez is elképesztő, mennyire menő és modern dolog!

A Gundestrupi lelet – a legnagyobb vaskori ezüstlelet, egészen az 1. századból

Már jócskán benne jártunk a délutánban, még csak két kiállítást láttunk, de már lejártuk a lábunkat. Pihenésképpen körbenéztünk a múzeum shopjában, meg is vettem a vikinges kiállítás könyvét. Utolsó erőnkből még megnéztük a múmiákat és az ókori váza- és szoborkiállítást. Hihetetlen, mekkora gyűjteménye van a koppenhágai múzeumnak, tényleg félelmetes. A legfelső szinten vannak a múmiák, onnan fura kerülőúton jutottunk vissza a földszintre, áthaladva a reneszánsz tárlaton. Ott is érdekes dolgot láttunk, de alaposan körülnézni már nem volt időnk.

Macskamúmiák

Mivel éhesek voltunk, közmegegyezéssel a junkfood mellett döntöttünk, hogy ne kelljen keresgélni. Így se úsztuk meg teljesen, mert a McDonald’sban egyáltalán nem volt vega burger, kifogytak. Helyette átsétáltunk a Burger Kingbe. Mindig megdöbbent, mennyire legalja helyeknek számítanak a gyorséttermek a skandináv országokban. Magyarországon se a fine dining csúcsa, de azért sokan járnak gyorsan bekapni valamit mindenféle társadalmi osztályból, simán beül az öltönyös üzletember egy burgerre. Északon csak a turisták és a csórók járnak ilyen helyekre, talán ezért nem is igyekeznek túlságosan vonzóvá varázsolni őket: a padló a Burgerben konkrétan ragadt, a wc-t hagyjuk is, az asztal is koszos volt. A Mekiben hajléktalanok aludtak az alsó szint asztalainál, és olyan illatok áradtak felőlük, hogy az embernek elment tőle az étvágya. Ez is Koppenhága…

Roskilde – séta az öbölbe

Kaja után még vadásztunk szuveníreket, vettünk képeslapot, csokit, apróságokat. Hazafelé a vonaton megírtuk a képeslapokat, Roskildében pedig be is dobtuk őket az első postaládába. Mivel ez volt az utolsó esténk a kisvárosban, este két sörre is maradtunk a jazz napokon – aminek szintén ez volt az utolsó estéje.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s