Már nagyon a 18-as szakasz végére akartunk érni, de Becskéről teljesen lehetetlen a hazajutás hétvégén. Így is csak szombaton működött az útiterv, amit kitaláltunk, és a 19-es szakaszba belekóstolva, Szandaváraljáig terveztük a túrát. Azt hittem, nyár végére már kicsit enyhül a hőség, és kellemes melegben túrázhatunk majd. Hogyne… bár nem volt 35 fok, de 30 igen, és a fák között sem volt sokkal tűrhetőbb az idő.

2022. augusztus 27. szombat
7:30-kor indult a buszunk Rétság felé, ahol átszálltunk a romhányi járatra. Nem sokan voltak ez utóbbi buszon, rajtunk kívül volt még egy túrázó pár, meg néhány helyi lakos. Első utunk a Fáradt Vándor panzióhoz vezetett, ahol éppen tartott még a szállóvendégek reggeliztetése. Mi csak kávét kértünk, hogy jobban felébredjünk és rákészüljünk a túrára.

A Romhány település vége és a Kétbodony település eleje táblák között párszáz méter van csak, de a kétbodonyi faluközpont jóval odébb van. A két település közötti autóút enyhén szólva életveszélyes, padka nincs, a kanyarok beláthatatlanok, és több helyen sűrű bokrok szegélyezik az utat, hogy még odébb se lehessen lépni az autók elől. Örültem, amikor a faluban jártunk már.

Kétbodony éppen a szilvafesztiválra készült, már szólt a mulatós zene, amikor a pecséthez tartottunk. Ez a pecsét is kocsmánál volt, ha már ott jártunk, és nem kellett rohanni a túrán, megálltunk egy fröccsre. A kék felé sétálva még benéztünk a fesztiválra is, a nénik már népviseletben gyártották a szilvásgombócokat. Egy ideig még elkísért minket a fesztivál zenéje, aztán a fák közé érve csak a természet zaja vett minket körül. Pár hete volt egy nagyobb esőzés, ami elöntötte a falut, láttuk nyomát a lezúduló víz útjának, saját sávot vágott a földbe.

Becske felé menet több helyen is láttuk a Mader fagyizó gerillakampányát, és nem is vágytunk már másra, csak egy jó hideg fagyira. Egy nagyobb emelkedő után már láttuk a falu fölött a sztúpát. A kék elkerüli, mi meg nem akartunk plusz kilométereket beletenni a túrába, úgyhogy nem néztük meg. Éppen falunap volt Becskén, már szólt a zene, mikor az árnyéktalan fő utcán végigsétáltunk a tűző napon. Már azt hittük, elhagytuk a fagyizót, mikor nagy örömünkre láttuk, hogy a kéktúra pecsétje pont a kerítésén van. Pecsételés után be is mentünk, és a nagyon kedves tulaj srác még extra csavaros fagyit is adott a gombócokra, mert nagyon vacilláltunk a csavaros és gombócos fagyi között. A kulacsainkat is feltöltötte nekünk, és megmutatta kérésünkre a régi pénztárgépet is, ami tényleg egy ősrégi darab lehet, múzeumba illő.

Fagyi után a szomszédban lévő kocsmába is betértünk, egy sört elkortyoltunk, mielőtt rákészültünk a folytatásra. Nagy melegben sétáltunk ki a településről, és rögtön mászással indult a menet. Folyamatos volt az emelkedő, néha meg kellett állnunk levegőt kapni. Folyt rólunk a víz, tényleg nem hittem volna, hogy ennyire meleg lesz. Enyhülést hozott egy kis vízszintes terep, aztán újra mászás következett, egészen a Szanda várához vezető elágazóig.

A vár nincs messze a kék vonalától, más körülmények között megnéztük volna, de a sok mászástól fáradtan nem volt kedvünk továbbra is felfelé menni, így kihagytuk. Azóta láttam róla képeket, a kilátás szép lehet onnan, de amúgy is pont párás volt az idő, nagyon messze nem láttunk volna el.

Innentől lefelé vitt az út, a Mária-forrásnál töltöttünk vizet. Ellentétes információkat találtunk azzal kapcsolatban, iható-e a víz, mindenesetre nem lett tőle bajunk. Az erdőből kiérve zöldellő dombok között értünk Szandaváraljára, ahol a Várpult büfében töltöttünk a buszig hátralévő időt. Tócsnit ettünk, én Palóc sört ittam, Fox limonádét.

Szandaváralja sincs elkényeztetve tömegközlekedés szempontjából, a 16:55-ös busz volt aznap az utolsó, amivel haza tudtunk jutni. Balassagyarmaton szálltunk át. Itt kép opciónk volt: elérjük a váci buszt, ami akkor indult, amikor hivatalosan beért a mi buszunk, vagy bő egy órát várunk, és a pesti járattal megyünk tovább. Még bent állt a váci busz, és sprinteléssel elértük. Vácon vonatra szálltunk, ami tömve volt, mert aznap tartották az augusztus 20-án elmaradt tűzijáték pótlását. Nekünk eszünk ágában sem volt tűzijátékot nézni, felesleges pénzkidobásnak tartottuk az egészet, meg amúgy is fáradtak voltunk. Az erkélyről látszottak a magasabbra lőtt rakéták, de nem tűnt nagyon izgalmasnak, inkább lemostam magamról az út porát egy kád meleg vízben. 😀

A kéktúra 63%-át teljesítettük eddig, 734 km-t, és végre a 19. szakaszt járjuk.