Kicsit furcsa így decemberben tengerparti nyaralós posztot szerkesztgetni, de mostanában nem sok időm volt a blogra, csak gyűlnek a megkezdett posztok. Igyekszem felpörgetni a posztolást így év végén.

Húggal beszélgettünk valamikor a nyáron, amikor kiderült, hogy Horvátországba terveznek menni nyaralni. Nagyon rég nem voltam a horvát tengernél, rögtön rá is kérdeztem, kettesben akarnak-e menni vagy lehet csatlakozni. Lehetett, és egy ideig úgy tűnt, hogy kishúg is jön, és két autóval megyünk, de ő lemondta, úgyhogy elég volt egy autó. Mivel a Gyöngy elég picike, négy ember még befér, de négy ember többnapnyi nyaralós poggyásza már nem annyira, ezért Golyó autójával mentünk.

2022. szeptember 10. szombat
Előző este érkeztünk húgékhoz, leparkoltuk a kocsit Várpalotán, aztán reggel korán felkeltünk, hogy 8 körül elinduljunk. Az odaút eseménytelen volt, egyszer álltunk meg egy pihenőhelyen már a horvát oldalon, ott kissé meglepve vettük tudomásul, hogy a wc két darab toitoi, valamivel később egy benzinkútnál még tartottunk egy pihenőt. A Krk szigethez kanyargó szerpentines út vitt le, ott megállapítottam, hogy hálistennek nem én vezetek. A szigetre átvivő híd után megálltunk körbenézni az első parkolóban, ahonnan volt kilátás: hát mesés volt, főleg ahogy közelített az esőfüggöny.

Krk településen az Aurea utazási irodában kaptuk meg a kulcsokat az apartmanhoz, onnan még elugrottunk bevásárolni, majd foglaltuk el a szállást. Az Apartments Toni egy családi ház oldalába felhúzott földszinti és emeleti apartman, mi lent, húgék fent laktak. Mivel nekik volt erkélyük meg tengerre nyíló kilátásuk, ott voltak az esti partik.

Az egésznapos utazás után le kellett mosni az út porát, célba is vettük a partot. A legközelebbi strand a Porporela volt, a központtól nem messze, a kikötő mellett. Már nem sütött oda a nap, emiatt a víz elég hűvös volt, de semmi nem tántoríthatott el minket a csobbanástól. A jó előre megvásárolt búvárszemüvegekkel és pipákkal még a halakat is meglestük.

Este még elsétáltunk az óvárosba. Kellemes volt a hangulat a vaskos kőfalak között, volt sok cica és rengeteg turista. A Nono étterembe ültünk be vacsorázni. Az étel nem volt rossz, kaptunk horvát pálinkát is a végén, amire a ház vendégei voltunk, és még egy kóbor kiscicát is sikerült megetetnünk. Teli hassal sétáltunk vissza a szállásra, ahol az erkélyen zártuk a napot sörrel.

2022. szeptember 11. vasárnap
Kiélveztük, hogy nem kell korán kelni, és egész napra annyi a program, hogy strandoljunk. Ezúttal egy távolabbi strandra, a fenyőfás partszakaszra mentünk. Ez is ingyenes strand volt, akárcsak az előző napi. Lepakoltunk a fenyőfák közé, söröztünk, búvárkodtunk, napoztunk, nagyon pihentető volt, mint egy igazi semmittevős nyaraláson!

Ebédet a Beach Bar Cristalloban, a strand bárjában ettünk. Hamburgert választottunk, amiből volt vega, én paradicsomos salátával kértem, ami hatalmas adag volt. Amikor meguntuk, visszamentünk a szállásra átöltözni és kicsit pihenni.

Este bementünk a központba, sétáltunk az óvárosban, és találtunk egy nagyon hangulatos helyet. A várfal melletti lépcsősoron van egy bár, a Sottobateria Lounge, ahol a lépcsőre kihelyezett párnákon lehet leülni. Igazi turistacsapda, erkölcsi aggályaim is voltak valójában, hiszen egy műemléken üldögéltünk, de baromi hangulatos volt a párnákkal, mécsesekkel és égősorokkal. Sörözés közben a tenger hullámainak csapkodását hallgattunk, néztük a teliholdat meg a csillagokat. Egyetlen hátránya a mosdó hiánya volt, de a közeli pizzériába be lehetett menni pisilni.

Mikor indultunk volna vissza a szállásra, egy utcazenész srácba futottunk, aki a nyaralás sztárja lett. Tényleg tök jól gitározott meg énekelt, sokat hallgattuk azon az estén meg a következőn is.

2022. szeptember 12. hétfő
Szerettünk volna hajót bérelni és azzal felfedezni a környék látnivalóit, de láthatóan bekeményítettek, mióta utoljára Horvátországban jártunk, mert hajós jogsi nélkül senki nem adott nekünk oda hajót. (Pár éve simán megkaptuk.)

Így kénytelenek voltunk csoportos túrára jelentkezni. Valójában az összes sétahajós társaság ugyanazt az útvonalat járja be, maximum a hajó kinézete más. Mi 11-kor indultunk egy elsőre meglepően kicsinek tűnő hajóval, ahol már alig találtunk helyet, mert tele volt nyugdíjasokkal. Voltak kétségeim, hogy milyen lesz a túra, de egész kellemes volt.

Sütött a nap, szeltük a hullámokat, szisszentek a sörök, felcsapott a hullámpermet. A távolban lévő szigetek egyre közeledtek. Elhaladtunk egy ipari halászkomplexum mellett, aztán egy sziklafalon lestük a fakó keselyűket, akik állítólag ott költenek, de egy darabot se láttunk. Vagy ott se voltak, vagy működött a rejtőszín.

A Szerelem barlang (Plava špilja) volt az első igazi állomásunk. Ki lemászott, ki leugrott a hajóból, és beúsztunk a barlangba. Kicsit csalódás volt, hogy milyen pici, azt hittem, hogy van másik bejárata is, de nem, bementünk, aztán vissza kellett fordulni. Szép volt, meg abból a szempontból különleges élmény, egyébként nem gyakran úszok tengeri barlangokba. A bejáratánál kék törpefigurák gyülekeztek, valószínűleg az jelölte a helyét azok számára, akik nem ismerték. Kicsit még időztünk a bejáratnál, néztük a halakat a vízben.

Innen nem mentünk messze, a szomszédos Krušija-öbölben (Uvala Krušija) tartottunk egy hosszabb pihenőt. Nagyon érdekes volt, ahogy leparkoltunk. Két hajó már áll a parton egymás mellett, mi beálltunk melléjük harmadiknak. A fedélzeteket összenyitották, úgyhogy a másik két hajón átsétálva jutottunk a partra. Lehetett strandolni, vagy felmászni a dombtetőre és megnézni a kis kápolnát. Mi Foxszal a kápolnára szavaztunk, húgék maradtak pancsolni. Örültem, hogy túracipőben jöttem, a kavicsos úton elkelt a stabil cipő. Felérve elsőre nem is találtuk meg a kápolnát, annyira jellegtelen épület volt. Kicsit továbbsétáltunk, és baromi szép kilátásunk volt a tengerre és a környező szigetekre, na meg a helyi kecskékre. Végül a kápolnába is benéztünk, de nem volt annyira izgalmas.

Kicsit még volt időnk búvárkodni, aztán megszólalt az ebédre szólító csengő a hajón. Eddigre a másik két hajó elállt, már csak mi voltunk a kis kikötőben. Amíg mi sétáltunk meg fürödtünk a szigeten, a hajón meggrillezték az ebédünket. A húsos menü hal volt, húsnemevőknek vegán verzió volt grillezett zöldségekkel. Vannak azért kétségeim, mennyire volt vegán a vegán ebéd, mert láttuk, hogy a hallal kezdték a grillezést, és kétlem, hogy sütőlapot cseréltek volna a zöldségekhez, de ezzel együtt tudok élni. Meglepően bőséges és változatos volt a vegán kaja, meg se bírtam enni az egészet.

Újra vízre szálltunk, és egyszer csak az egyik kapitányunk kiállt a hajó oldalába és az ebédmaradékot szórta ki a hajóból, amit a sirályok röptükben elkaptak. Elég látványos volt.

A Golden beachen kötöttünk ki következőnek. Itt kapitányaink a szomszédos hajóról áthívták a lányokat, akik mint kiderült, magyarok voltak. A vendégek örömére kapitányunk mindenkit megkínált röviddel. Mi Foxszal még kiúsztunk a partra, ami tényleg aranyszínű volt, és a hajóról nem tudtam elképzelni, hogy a köves parton hogyan fetrenghetnek emberek. Odaérve láttuk, hogy ezek a kövek kerekre csiszolódtak, és tök kényelmes volt rajtuk feküdni. Búvárkodtunk, söröztünk, búcsúzóul a vendégek berakták a Reptért, amit üvöltve énekeltünk, a horvátok nagy megrökönyödésére. 😀

Innen már csak vissza kellett jutni Krk-ra. Jó fáradtan értünk vissza este 6-kor. Elvergődtünk egy pizzériába, ott megvacsoráztunk, aztán megint a bárban iszogattunk és néztük a holdkeltét.

Később az utcazenész csávó minikoncertjét hallgattuk és macskákat hajkurásztunk a macskaköves, középkorias utcákon.

2022. szeptember 13. kedd
Utolsó nap Vrbniken tettünk egy kis városnéző kirándulást. Vribnik környékén már az őskorból is találtak leleteket, de az első ismert lakói az illírek voltak, akik állattartással és mezőgazdasággal foglalkoztak. Görög és római leleteket is találtak itt későbbi korokból, a horvátok pedig a 6. század végén telepedtek le itt. Először 1100-ban említik írásos emlékben. Az évszázadok alatt volt Velence, az Osztrák-Magyar Monarchia és Olaszország része is. Ma turizmusból és szőlőtermésztésből tartják fenn magukat a helyiek, híres boruk a zlahtina bor.

Viszonylag céltalanul bóklásztunk, egy látványosságra voltunk kíváncsiak, a világ egyik legszűkebb utcájára. Nem volt egyszerű megtalálni a labirintusszerűen kanyargó, macskaköves, szűk utcák között, nem egyszer tévútra jutottunk, de végül meglett.

Innentől csak kavarogtunk a végtelenül bájos utcákon kaktuszok, pálmák, banánfák és hihetetlenül élénkszínű virágok között.

Mikor úgy éreztük, mindent láttunk, beültünk egy étterembe megkóstolni a híres zlahtina bort. Tényleg kellemes gyümölcsös íze van, vettünk is belőle néhány üveggel. A kocsihoz menet pont láttunk egy szőlőfeldolgozó brigádot, kicsit megálltunk nézni, mit csinálnak.

Innen a Soline iszapfürdőjét kerestük fel. Az itteni iszap állítólag gyógyító hatású, és már a rómaiak is kenegették magukat vele. Az biztos, hogy jó büdös, de túllendültünk ezen a tényen és bekentük magunkat vele. Megvártuk, amíg ránk szárad, aztán besétáltunk a rendkívül sekély és lassan mélyülő vízbe, és igyekeztünk lemosni. Nem is volt annyira egyszerű ez a művelet, alig jött le. Még napokig éreztük az iszapszagot a bőrünkön.

Este még sétáltunk egyet Krk-en, vacsoráztunk az előző napi pizzériában, aztán a szálláson még kicsit söröztünk meg társasoztunk.

Másnap, szerdán délelőtt indultunk haza. Gyöngy épségben megvárt Várpalotán, és még aznap hazavezettem Pestre. Jó fáradtan estünk haza, de nem bántuk, mert jó kis nyaralás volt ez.